Stephen King kedvenc lakossági misztikus thriller sorozata a harmadik évadjához érkezett, azonban még mindig bőséggel tartogat a nézők számára rejtélyeket, izgalmakat no meg természetesen drámát. A horror műfaj Lost-jaként szintén definiált széria a kissé laposra sikerült második etap után újra belehúzott, és remélhetőleg továbbra is tartani tudja ezt a fajta színvonalat. Némileg spoileres kritika következik.
A második évadról szóló cikkemben részletesebben is említettem, hogy a szinte semmiből felbukkanó első etap magasra tette a lécet, amit sajnos az után következő üresjáratokban és semmitmondó, felszínes szituációkban bővelkedő folytatás már kevésbé tudott szinten tartani. Bár túlságosan az sem sikerült rosszul, még így is köröket ver az utóbbi időkben látott hasonló jellegű próbálkozásokra.
A harmadik évad viszont ismét megugrotta az említett lécet, aminek én kimondhatatlanul örültem. Lassanként fogyatkozó kis közösségünket mind újabb és újabb próbatétel elé állítja ez a térben és időben is ismeretlenségbe burkolódzó városka, most éppen a termények rothadása és a vámpírszerű lények által legyilkolni kívánt állatállomány következtében éhínség ütött fel a fejét. Míg Boyd seriff eltitkolt betegségére fittyen hányva rendületlenül próbálja összetartani kis közösségét, addig Jim a felesége és gyermekei között tátongó szakadékot igyekszik áthidalni. Jade továbbra is a nagyivó weirdo szerepében tetszelegve kutatja a rejtélyeket, miközben az állapotos Fatima meglepő dolgokat produkál.
Az évad vezérmotívuma egyértelműen a valóságba visszajutó Tabitha elvesztésére, illetve rejtélyes visszakerülésére fókuszál, és persze az előző két évadhoz hasonlóan ismét kapunk néhány újabb karaktert a meglévők mellé. A holvagyunk? kardinális kérdését természetesen még most sem sikerül megfejteni, cserébe újabb puzzledarabkák kerülnek a helyükre.
Sokkal izgalmasabb és átélhetőbb, drámákkal spékelt epizódokat kapunk, ráadásul hanyagolják a második évadban jelentkező átgondolatlan és/vagy érdektelen, központi szálat előre nem lendítő szituációkat. Ebben a harmadik évadban sem leszünk tehát híján kisebb-nagyobb misztikus fordulatnak, néhány statiszta újfent kihullik, konfliktusok pedig akárcsak eddig, mindig most is akadnak bőséggel. Azonban visszatért a koncentrált és kompetens történetvezetés, amit az előző etapból hiányoltam. A vérszívó szörnyek megjelenítése továbbra is profi, már csak tényleg néhány főbb karakternek illene megtanulni rendesen játszani.
Értékelés: 8/10
eyescream
Be the first to comment on "From 3. évad (2024) (Kiút)"