Ez az emberi fogyasztásra csak szélsőséges körülmények között ajánlott Jagged Edge produkció (Devil Djinn, Spiders on a Plane, Snake Hotel, Crocodile Vengence, Easter Bunny Massacre, Amityville Scarecrow és még napestig sorolhatnám az említett istálló csodálatra méltó lakossági igénytelenségeit) az iMDb szerint három (!) rendezővel is büszkélkedhet – többek között a Micimackó: Vér és Méz című förmedvény direktorát, Rhys Frake-Waterfieldet is a soraiban tudva. Nem mellékesen pedig jelenleg 2.6 ponton áll, szóval ennek tudatában tessék egy irgalmatlan bűnös élvezetre számítani.

Tehetős apa egy luxusrepülőutat ajándékoz felnőttkorba lévő lányának, aki aztán barátnőivel fel is száll az exkluzív magángépre, csakhogy a Bermuda-háromszögben egy mágneses erő hatására elszabadulnak a dimenziók, és egy gigantikus csápos jószág tapad a repülőre, szándékai pedig nem éppen jóságosak. Előbb a két pilótával végez, szerencsére a főszereplő szőkeség életében egyszer vezetett már permetezőgépet, így ő veszi át az irányítást, hogy többi szintén bikiniben pompázó barátnője egymást túllicitálva sikongathasson és szörnyülködhessen, míg el nem érik őket a csápok…

Hetvenperces játékidő első harmadában nagyon nem történik semmi releváns, majd a viharba kerülve megjelenik a lovecrafti rémálomba illő szörny… illetve annak valami egészen förtelmes CGI-vel életre keltett változata. Hogy aztán a fizikai törvényeket semmibe véve borzasztóan béna polipcsápjaival elkezdjen behatolni a repülőgép áthatolhatatlan fémtestében, méghozzá olyan helyeken, mint például a pilótafülke fölötti kis nyílás, valamint a mellékhelyiség vécétartálya, illetve az ott található vízcsap. Már ezek a jelenetek megérnek egy ivós játékot, de folytatom. Szóval ezek a mérhetetlenül rusnyán kinéző polipcsápok rácuppannak áldozatukra (két pilótára), legalábbis a fejükre, mint valami latexmaszk, aztán egy-egy kifinomult vágás után már csak annyit láthatunk, hogy a repülőgépen kívül (WTF, hogy jutottak ki a masszív fémtesten keresztül?!) lebegnek az űrben és bekapja őket a monster. Lassan fogyatkozó bikinis szőkeségeinket nagyjából egy óvodáscsoport lejátszaná, de most nem erről szól a fáma.

Érdemes megemlíteni, hogy a film cselekménye alatt három extra low-budget helyszín váltakozik: repülőgépünk belseje és pilótafülkéje, az irányítótorony, ahol az apa és néhány szakember figyeli a képernyőt, valamint néhol egy-egy külső nagytotált is beszúrnak, ahogy a polip-monszter cukin átöleli a makettet. Szintén legendásan alulmúlhatatlan jelenet, amikor a segítségül küldött vadászgép nyitott ajtajában egy szkafanderbe bújt katona megpróbálja áthozni őket, de sem ott, sem a csajok tárt ajtóval szálló gépén semmiféle légnyomásból eredő szívóhatást nem tapasztalunk, simán sétál mindenki. Annál a momentumnál pedig hangosan felröhögtem, amikor kronológiailag előbb látjuk a repülő felrobbanásával járó végső pusztulást, és csak aztán vágják be a halálraítélt pilóta halálsikolyát. Zseniális vágás.

Tovább nem szeretném rabolni az időtöket, mert bőven mesélhetnék még a logikára és a fizikai törvényekre fittyen hányó forgatókönyv röhejes történéseiről, legyen elég annyi, hogy amikor azt hinnénk, hogy akkor ennyi bűnös képsor (ennyi nézői szenvedés!) után végre megmenekülnek hőseink, az utolsó pillanatokban ők is meghalnak, csak úgy hirtelen a semmiből. Köszöntem a figyelmet, és ami a lényeg: mindig legyetek résen, ha egy magángéppel utaztok születésnapotokon, nehogy betámadjon egy lovecrafti szörnyeteg!

Értékelés: 3/10

eyescream