Bolyai János, Czakó Zsigmond, Rózsa Sándor, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia… Ismerős nevek, ismerős életrajzok. A történelemkönyvekből azonban nem derül ki, hogy összeköti őket a lovecraftiánus kozmikus rettenet, a Cthulhu-mítosz, és persze Bruno Branstetter.

A magánkiadásban világot látott kisregény a „geometria Kopernikuszával”, vagyis Bolyai János magyar matematikussal indít – egyebek mellett Appendix című művével ő alkotta meg a 20. század fizikai elméletei számára nélkülözhetetlen nemeuklédeszi geometriát –, aki 1832-ban egy vidéki utazása során Olmützbe tartva egy bányajáratnál balesetet szenved, majd egy rejtélyes szurokfekete szubsztancia gazdájává válik, amely a matematika nyelvén kommunikál vele. A másik dimenzióból származó intelligens entitás (shoggoth) mind nagyobbra és nagyobbra nő, terebélyesedik, mígnem élőlényeket is elkezd magába olvasztani. Többek között Bolyai kereskedő ismerősét, Bruno Branstettert – innen a cím. A további fejezetekben az immáron emberi alakot öltött idegen létforma asszimilációjának egyes fokozatait, gondolatvilágát és motivációit, illetve különféle ismert karakterekkel való interakcióit követhetjük nyomon – többek között Czakó Zsigmond színész és drámaíró, valamint Petőfi Sándor baráti körénél.

Patonai Anikó Ágnes – akinek egyik novelláját már olvashattuk az Ébredés című TBA-kötetben – nem kisebbre vállalkozott, mint híres magyar karakterekkel és történelmi eseményekkel operáló, műfajában weird kisregényre, amelynek nagyobb egységei (illetve később már fejezetei) egymáshoz lazán kapcsolódó novellafüzérként is értelmezhetőek. Ezelőtt én hasonló koncepcióval csak egyszer találkoztam, méghozzá a Le Renard nevű álnéven író Szántai Zsolt Eleven Cthulhu nevű regényében, ahol is Lord Foxgate nevű főszereplő elképesztő kalandok során a Cthulhu-mítosz nyomán találkozik mindenféle elképesztő kozmikus dologgal, és többek között Salvador Dalí, Luis Buñuel, Aleister Crowley és Giovanni Caprona nevű hírességekkel. Míg az említett regényben a narrátorunk folyamatosan E/1-ben mesélte el a történteket, ezáltal egyfajta stabil alapot képezve a cselekménynek, Patonai Anikó Ágnes művében több különböző személy, illetve esetenként a shoggoth szemszögéből láttatja a történteket, ám sajnos a Branstetter vége felé a háborús részek közeledtével kissé zavaró lesz az oda-vissza ugrálás, hirtelen nézőpontváltás.

A Branstetter tulajdonképpen egy magyar történelmi közegben játszódó kozmicista kisregény, melyben a valóban megtörtént események, illetőleg bizonyos karakterekhez kapcsolható tényleges adalékok csak egyfajta autentikus hátterét képezik a természetfeletti események láncolatának. A nem evilági szubsztancia időként végbemenő transzformációja, valamint kegyetlen térhódítása egyaránt idézte meg bennem Carpenter A dolog című mai napig cidriztetően zseniális horror-klasszikusát, illetve Lovecraft Szín az űrből novelláját.  A shoggoth emberré válásának folyamata, mint téma egyébként szerintem ritka és különleges csemege, főleg hogy a valóban létező karakterekkel történő interakciói minden esetben egy másfajta aspektusból láttatják a főszereplő entitást, aki ráadásul a mű vége felé kozmikus identitásából kilépve már egy teljesen más célt tűz ki magának, annyira eltávolodik az övéitől.

Mindent összevetve, a túl intenzív nézőpont-váltogatások és az elütési hibák mellett pozitív az összkép, és bár egy kissé csapongó hangulatú, hiánypótló weird-füzérként mégis jó szívvel tudom ajánlani a kozmikus művek hazai rajongóinak. Se nem hosszú, se nem rövid, pont jó.

Értékelés: 8/10

eyescream