A pápa ördögűzője című tavalyi horror után Russell Crowe ismét magára kapta a reverendát, hogy egy exorcizmus témájához illeszkedő újabb alkotással gyarapítsa a középszerű alkotásban egyébként sem szűkölködő palettát. Ám ezúttal annyi a csavar a dologban, hogy a kiégett színészt játszó ausztrál mackót a sötét oldal keríti hatalmába.

Anthony Miller, az egykor szebb napokat látott (ex-alkoholista és ex-narkós) színész egy mindent megváltoztató lehetőséget kap, aminek segítségével igyekszik ismét visszatalálni korábbi önmagához. Miközben egy ördögűzésről szóló drámában egy papot alakít, igyekszik saját harcát is megvívni rég nem látott lányával, azonban a film forgatása alatt múltjának egy eltitkolt részlete kezd vissza-visszatér, ráadásul valami rejtélyes erő keríti hatalmába…

Russell Crowe nem rossz színész, mostanában viszont előszeretettel választ olyan szerepeket, amelyek kényelmesek számára. A közelmúltban alakított már nyugalmazott főistent (Thor: Love and Thunder), visszavonult alkesz zsernyákot (Szunnyadó vérebek), illetve kiöregedett vatikáni alkalmazottat (A pápa ördögűzője), melyekben közös pont, hogy a karakterek régebben a csúcson voltak, azonban a jelenben csupán egykori önmaguk árnyékaként léteznek. Most sem kellett túlzottan megerőltetnie magát e szerepben, belassult mackós mozgásához elég egy-egy gonosz nézés vagy a múltba révedő bánatos tekintet, esetleg egy most-megcsinálom-ha-beledöglök-is arcél, és már kész is a karakter. Egy ideig fenn tudja tartani az érdeklődésünket, de sajnos a mozi második felére elunjuk.

Nem árulok el vele nagy titkot, hogy Joshua John Miller író-rendező nevéhez fűződő Ördögűzés bizony fájóan középszerű és unalmas. A kezdetben izgalmas meta-alapötlet – melyben főszereplőnk egy olyan színészt játszik, aki egy papot alakít az aktuálisan forgatott horrorfilmben – sajnos csak egy darabig tart ki, pedig én még néztem volna. Aztán ahogy haladunk előre a történetben, kötelezően bedobált klisékekkel próbálják fenntartani az egyre inkább elillanó feszültséget. Arcpirítóan hatásvadász transzformáció (csontjait ropogtató négykézlábra ereszkedés), szerencsétlen ifjú színész szimbolikus halála, illetve az előre sejthető, ám tökéletesen felesleges leszbikus szál is mind-mind olyan elhanyagolható tényező, ami inkább elvesz az élvezeti értékből, mint hozzáad.

Az antipatikus filmbeli rendező (Adam Goldberg) arra a kérdésre, hogy mégis hogyan kell elképzelni a készülő moziját, azt mondja, hogy ez igazából egy dráma csak horror köntösben. Kilépve a keretből, az Ördögűzés pont ugyanez, vagyis Russel Crowe gyerekkori traumájának egy meglehetősen kései feldolgozása némi légből kapott természetfeletti eseménnyel körítve. Horrort pedig tényleg csak mutatóba kapunk. Ezért, mire véget ér ez a másfél órás mozi, mi tulajdonképpen már csak arra tudunk gondolni, hogy William Friedkin 1973-as klasszikusának jellegzetességeit átmentve még hány hasonló(an erőltetett), szenvedős és középszerű próbálkozást fogunk látni. Mert cikkem alanya bizony teljesen feleslegesen készült.

Értékelés: 6/10

eyescream