Három év telt el, mióta megnéztük a Camp Blood széria utolsó felvonását, a Children of Camp Blood-ot. A készítők természetesen azóta sem voltak restek, évente fejenként átlagosan legalább kilenc kétes színvonalú filmmel örvendeztették meg a nagyérdeműt. Azonban a bohócos horrort sem felejtették el, el is készült a folytatás, mely ráadásul szérián belüli folytatás is a hatodik rész démoni megszállós bohóckultuszos szálához. A “minőségi” alap adott volt, eyescream és Zoo_Lee pedig megszakértették a keletkezett filmes salakanyagot.

A történetről: A Camp Blood 666-ban megszállt Ari tovább folytatja az áldozatok kaszabolását az őt irányító bohócgyilkos szellemének hatása alatt. Viszont felbukkan a színen egy boszorkány… ha jól vettük ki, egy rivális kultusz élén… ami néha olyan, néha meg konkrétan ugyanaz, mint az eredeti kultusz? Emellett valakik újra akarják nyitni a tábort úgy, hogy egy gyilkos szekta és két bohócmaszkos gyilkos is aktív a környéken… A táborba érkezik egy szedett-vedett vallási gyülekezet egy lelki pásztor vezetésével, akinek az öccsét a hatodik rész végén megölte a bohóc…

Becsületünkre váljon, valószínűleg a rendező és a színészek is csak ennyire érthették a forgatókönyvet, melynek egy részét ráadásul állítólag időhiányban le sem sikerült forgatni, illetve be sem sikerült vágni a négynapos forgatás alatt, úgyhogy térjünk is inkább a lényegre.

eyescream: Nagyot néztem, amikor Mark Polonia direktor úr nevét sehol sem találtam a stáblistán – pedig az említett úriember olyan vehemensen szabadítja világra a fillérekből igénytelen módon összetákolt, minősíthetetlenségben verhetetlen hulladékokat, hogy az párját ritkítja. Helyette a számomra ismeretlen Will Collazo Jr. (Camp Murder, Night of the Zomghouls, Amityville Thanksgiving, Bloody Nun 1-2) nevű pacák csüccsent le a lomtalanításról guberált háromlábú rendezői sámlira, a forgatókönyvnek csúfolt lejárt, de még akciósan beszerezhető ötleteket tartalmazó fekáliaszagú brossúrát pedig bizonyos Julie Anne Prescott jegyezte (Night of the Zomghouls, Amityville Thanksgiving, Amityville Sharkhouse, Bloody Nun 3). Ahogy bőven akadnak átfedések az alkotópáros filmográfiájában, úgy a cikk alanya és a Camp Blood régebbi epizódjainak esszenciája is közel azonos. Vagyis: ugyanolyan filléres környezetben elkövetett semmitmondó dialógusok, alulmúlhatatlan, borzasztó színészi játék, illetve mínusz előjelet magán hordozó parafaktor.

Ebben a hetven perces csodában tehát nagy vonalakban semmi olyasmit nem láthatunk, amivel már ne találkoztunk volna a széria valamely korábbi részeiben. Nyilván hazudok, mert a közel húszpercesre (!) nyújtott, ezáltal szundikálást előidéző kocsmai jelenet egyik előző installációban sem kapott helyet, de arra sem emlékszem, hogy az egy nyelvét kiöltő gyilkosbohóc-maszkra eső csúnya és gusztustalan szereplők ilyen mennyiségben jelentek volna meg egyszerre a képkivágások során. Van még tovább, ugyanis a Troll 2 makeup-részlegétől kölcsönözött boszorkány sminkje szintén retinába égő módon hagyott nyomott, vagy amikor a csoportot vezető nagydarab afro-amerikai a kikötözött szűzzel való közösülés elkészítő szakaszában hanyagul leveszi a pólóját, és egy akkora gigantikus has teríti be a képernyőt, hogy abból még egy teljes ember kijönne.

Újdonságként kapunk még hihetetlen profizmussal lebonyolított ördögűzési szekvenciát, briliáns módon a gyilokjelenetekbe illesztett CGI-vérpászmákat, valamint egy szemkápráztatóan koreografált frenetikus harcot két bohócmaszkos őrült között. Mi ez, ha nem releváció egy búcsúban vásárolt alvadt vérrel működő franchise figyelemfelkeltő 666-os részének második fejezetében, amely ráadásul a biztonság kedvéért még egy ördögűzést is magában foglal?

Nem akarok nagy számokkal dobálózni, de valószínűleg milliók rajonganak érte a tengerentúlon, és követelik évről-évre az újabb epizódokat, szóval kik vagyunk mi, hogy ellenálljunk? Magyarországot szerintem ketten képviseljük Zoo_Lee kollégával, akik végigszenvedték az összes fejezetét ennek az egyre csak terebélyesedő hulladékhegynek. És ahogy néztem, már nagyban készítik elő a következő fejezeteket.

Zoo_Lee: Azt hittem, tizenévnyi rendszeres kirándulás után a bizarr, a trash és a kultfilmek birodalmába ellát majd valamennyi immunitással. Hogy nem nagyon lesz már az igénytelenségnek, illetve félrement ambícióknak olyan mutációja, mely még meglephet, melytől elakadhatnak a szavaim, és a stáblista legördülése után percekig filozofálok azon, hogy milyen alkotók adhatták a nevüket ilyesmihez, milyen szubkultúra ünnepelheti, és milyen üzleti modell teheti lehetővé, hogy egy ilyen alkotás megszülethessen? A Camp Blood 666 Part II: The Exorcism of the Clown talán egyetlen erénye, hogy ahogy a Hellraiserben a kenobiták a fájdalom és gyönyör új dimenzióit tárják fel az áldozataik előtt, úgy számomra is a trash új mélységei nyíltak meg a film röpke 70 perce során.

Mert mindig is kérdéses volt, hogy a Camp Blood, illetve az alkotók rendezése, producerkedése mellett készülő filmek egészen pontosan hogyan tehetnek ki egy életképes üzleti modellt, ám a korábbi részekben legalább láttam megcsillanni a próbálkozás, az elképzelés szikráit – még akkor is, ha a megvalósítás végül olyan volt, mintha az ember egy kora 2000-es évek elején készült, kétes színvonalú házi pornót nézett volna. A The Exorcism of the Clown azonban szakított ezzel a hagyománnyal, az alig 10.000 dollárból, mindössze négy nap alatt leforgatott filmből ugyanis úgy árad az igénytelenség, mintha a készítők feladták volna még azt a csekély méltóságot és tiszteletet is a filmművészet iránt, amit egykor érezhettek. Olcsó kameramunka, melynél manapság már egy többéves iPhone-nal is szebb képminőséget lehet elérni, nonszensz, inkoherens történet, nemlétező színészi alakítás, elkapkodott, összecsapott vágás, melynek révén néha a közepénél kerül elvágásra egy jelenet, néha meg elmarad egy puska elsütésekor a fegyverdörgés. A förtelmes koktélra a lejárt szavatosságú, befőttes cseresznyét az irgalmatlanul gyenge digitális effektek teszik fel, melyek még a hígított ketchup és vörös ételfesték bájától is megfosztják a filmet.

Egy részem szeretné megismerni azt a világot, amelyben egy ilyen film elkészítése erény, melyben, ahogy azt a film információinak keresése közben egy felhasználó kommentje kifejtette, sikernek számít olyan underground óriások keze alatt dolgozni, mint David S. Sterling, Mark Polonia, Will Collazo vagy Dustin Ferguson. Ahol örömmel töltene el a tény, hogy mire ezt a cikket megírtuk, már megjelent a Camp Blood X: Animated című animációs felvonás, olyan ocsmány minőségű animációval, mely a 2006 körül megjelent büdzsékategóriás videojátékok átvezetőjeleneteit idézi, vagy hogy már az utómunkálatok folynak a Camp Blood 9: Bride of Blood című felvonáson, szintén Collazo rendezésében. De amíg ez nem lesz így, katasztrófaturistákon, mazochista filmőrülteken és elvetemült underground trash rajongókon kívül nem ajánlanám senkinek ezt a filmet, sőt ha esetleg érdekel valakit a Camp Blood széria, még akkor is óva inteném attól, hogy ezzel vágjon bele.