Utóbbi néhány évben nem kicsit vannak elkényeztetve a kaiju műfaj rajongói. A Legendary Pictures 2014-ben a Godzilla reboot-tal megkezdett Szörnyuniverzumának keretében sorra szabadultak a világra olyan gigaprodukciók, mint a Kong: Skull Island (2017), Godzilla: King of the Monsters (2019), Godzilla vs Kong (2021), idén májusban pedig Godzilla és King Kong ismét összecsap a vásznon egy újabb gigarémséggel. Ezenfelül, tavaly nyáron bemutatkozott a Skull Island nevű animációs sorozat, év végén pedig cikkünk alanya is feltűnt.

Az Apple TV+ műsorára szánt sorozat Godzilla San Franciscóban történt támadása után veszi fel a fonalat, méghozzá nem is akármilyen formában. A jelenben játszódó cselekményszálban egy Hiroshi Randa nevű kutató (eltérő házasságokból) származó, egymást nem ismerő gyermekei találkoznak eltűnt apjuk hagyatékának felderítése közben. Az általuk megszerzett titkos anyagokra viszont az óriásszörnyeket, ún. titánokat tanulmányozó Monarch nevű földalatti globális szervezet ügynökeinek is fáj a foga. Emellett pedig a múltban ide-oda ugrálva különféle releváns eseményeket bemutató jelenetsorokban az említett szervezet megalakulása és működése mellett a Hiroshi családi gyökerei is szerepet kapnak. Így elsőre talán kuszaságnak tűnik, de a tizedik epizód végére nagyjából képben leszünk (majdnem) mindennel.

A Monarch hatalmasat vállalt, de szerencsénkre teljesíteni is tudta. Egyrészről a Godzilla-filmek univerzumának mélyére ásva próbál magyarázatot találni a titánok megjelenésére és motivációira, tehát marad a fantasztikus-thrilleres, sci-fi vonalon, mellette viszont mind újabb és újabb gigantikus lényeket szabad Földünket keresztül-kasul bejáró hőseinkre, mintegy akció-kalandfilmes modulok segítségével. Nem mellesleg pedig egy drámai fordulatokban gazdag, egyébiránt vesztes helyzetből induló családegyesítési szálat is mozgat a háttérben, szereplőinket mind közelebb engedve magunkhoz.

Látvány tekintetében a mozifilmekhez képest semmiféle szégyellnivalója nincs, hiszen az eredmény simán professzionálisra sikerült. Hatalmas terek, fantasztikus díszletek és persze fiktív szörnyek (gigapókok, rákok, csótányok, rémséges denevér meg csillagorrú vakondféle kreatúrák) dekorálják ki a már-már kémfilmekbe illően menekülős, néhol militáns környezetben múltba révedő szekvenciákat. Nyilván tíz, egyenként 40-50 perces epizódban akadnak azért üresjáratok és profán részek, de szerintem ez megbocsátható. Ahogy karaktereinket sem minden esetben látjuk túlságosan egyedinek vagy kellően motiváltnak.

Szériánknak főleg a 2014-es Godzilla szolgál kiindulópontként; epizódok alatt többször láthatjuk a címszereplő titánt különböző tájakon barangolva vagy éppen egy másik szörnnyel harcolva. Az első epizód nyitójelenetében például John Goodman által alakított tudós jelentkezik be a Kong: Skull Island settingjéből, de a Monarch nevű globális szörnyfigyelő-, és kutató szervezet mellett szintén feltűnik még a Godzilla vs Kong-ból ismerős másik high-tech cég, az Apex Cybernetics. Szóval utalásokban sincs hiány.

Mivel a klasszikus értelemben vett szörnypankráció inkább a mozis változatok sajátja, itt főleg az emberi oldalra és a titánok mögötti rejtélyre koncentrálnak, részletesen bemutatva olyan tényezőket, amikre mondjuk egy csak és kizárólag látványra felhúzott blockbusterben nincs idő vagy annak cselekményében kevésbé releváns. Személy szerint nekem pont emiatt a hátteres funkciója miatt jött be, mert igazából ez egy műfajok közötti mixtúra, amely bár számtalan (néhány valóban érdektelen vagy felesleges) mellékvágánnyal funkcionál, összességében mégis koherens tud lenni a Szörnyverzum koncepciójával. És nem utolsósorban, a főcímzenéje is egészen brilliáns! 

Értékelés:  8,5/10

eyescream