A 2001-es Unseen Evil első részében ősi indián temetőt kereső csapat talál rá a barlangra, amelyet magukat láthatatlannak álcázó szörnyek őriznek, és bár csak kritikákat olvastam róla, egyértelműnek tűnt, hogy elég bénán sikerült. De még mindig nem olyan durván büntetős, mint a Jeff Leeroy (Giantess Attack vs Mecha Fembot, Aliens vs Titanic, Frankenstein in Women’s Prison, Dracula in Women’s Prison, Werewolf in Women’s Prison… úristen micsoda fincsi címek!!) által rendezett folytatás, amely jelen pillanatban az iMDb-n 2.6 ponton áll.

Egy paranormális ügyekkel foglalkozó különleges osztagot küldenek ki a hegységbe, ahol a múltban rejtélyes halálesetek történtek, azonban előbb még ki kell hozni a diliházból az egyik túlélőt. Miután a megérkeznek a helyszínre, a játékidő első felében gyakorlatilag időhúzó bullshitelésen és ostoba párbeszédeken kívül nem igazán történik semmi, majd osztagunk szerelmespárja felderíti a barlangot. Az ott talált ősi kincsek annyira megigézik őket, hogy maguknak akarják a zsákmányt, még ha ezért ki is kell nyírni társaikat. Közben persze a láthatatlan szörny is tiszteletét teszi néhány körre, amitől a speciális kommandó rendre összecsinálja magát.

A paranormális ügyekkel foglalkozó bázison eközben feltámad hamvaiból egy másik begyűjtött rovararcú alien, szerencsére Lorenzo Lamas és haverja okosan rárobbantja az egész komplexumot, amiről a makett profi összedöntésével meg is bizonyosodhatunk. Helikopterbe szállnak, hogy figyelmeztessék terepen lévő társaikat, miszerint a szörnyek el akarják foglalni a Földet az emberiség kiirtásával, de mire odaérnek, már alig marad túlélő…

Ha egy kétezer után készült filmben feltűnik Lorenzo Lamas neve, az szinte mindig garancia, hogy valami totális elcseszett, minimalista alja-produkció lesz, és ez most sem történt másképp. Jelzés értékű, minimális díszletekkel forgatott belső jelenetek mellett többségében külső környezetben filmeztek, nem restelltek egymás után több alkalommal is bevágni egy-egy már látott jelenetsort. Különleges osztagunk tényleg különleges, legalábbis ami a trógerséget illeti: terepmintás öltözet mellett akad, aki bomberben jelenik meg vagy éppen bőrdzsekis-inges felállással száll terepre, de kedvencem mégis a fegyverarzenál. Ahány speciális osztagos, annyi különféle fegyver: kisebb pisztolyok, shotgun, gépfegyver, festéklövő ágyú és még folytathatnám. Ennyit az uniformizmusról.

De az Unseen Evil első részét túlélő, diliházból kimenőre engedett szőke hölgyemény rendre túltolt reakciói a legtutibbak: minden alkalommal olyan kitartóan és nem mellesleg fülrepesztően sikongat és/vagy bőgi el magát a szörny láttán, mintha legalábbis nem találkozott volna vele az előzményben. Többi katonánk nagyjából egydimenziós statiszta; talán a Ragadozóban látott osztagot próbálják megidézni, persze harmatgyengén. Kiváló faarccal rendelkező Lorenzo Lamas barátunk viszont igencsak ritkán bukkan fel, kb. nettó hét és fél percet tölt a képernyőn, ráadásul a végén őt is megöli a szörny.

Hogy a monsterről is szóljak néhány szót: általában a kornak megfelelően kezdetleges CGI-technológiával jelenik meg pár méterre tőlük láthatatlan üzemmódban, ám a homokban hagyott talpnyomai alapján sem bírják észrevenni ezek a speciális képzett katonák. Egyebek mellett egy latexruhás rovararcú lény, aki képes lebegő helikopterekre felugrálni és ügyesen túlélve lezuhanni, illetve más hasonló nagyszerű trükköket véghezvinni. Úgymint lefejezés, törzs kettévágása és mellkason (és belső szerveken) való átnyúlás.

Ahogy olvashattátok, filmünk bűnös élvezetként fogyasztva nagyszerű szórakozást nyújt hulladékfilmek és/vagy Lorenzo Lamas színészi kvalitásaiért rajongó emberkéknek, más viszont még viccből se próbálkozzon vele, mert leginkább eret fog vágni a sok baromság láttán.

Értékelés: 4/10

eyescream