Mélyvíz helyett kacsaúsztató.

Kamaszként megnézted a Kört a haverokkal? Egy-két évre rá a misztikus Fekete vizet és a Gothikát, esetleg a Halálos hallgatást James Wantől? Másfél éve jegyet váltottál az év nagy nyári blockbuster horrorjára, a Mosolyogj-ra? Ha eddig nagyjából stimmel, akkor az Éjszakai merülést is láttad már. A 2014-es rövidfilmből egész estéssé bővített mozit az év első igazi plázahorrorjaként várta a rettegni vágyó közönség. Alább kiderül, vajon megérte-e.

A sztoriról röviden: A lesérült baseball játékos apuka új lakásba költözik a családjával. A házhoz tartozik egy medence is, amiről kiderül, hogy gonosz. A medence vize terrorizálni kezdi a családot, majd megpróbálják közösen legyőzni.

A nem túl bonyolult szkriptet olvasva az első gondolatom az volt, hogy hálával tartozom a Night Swim eredeti címét fordító polgártársamnak, amiért nem Gyilkos medence lett a film elnevezése. Teljesen biztosra veszem, hogy ez is felmerült, csak végül elvetették az ötletet.
A kezdő képsorok és az első percek egészen érdekes, tisztességes horror hatását keltik. Jól eső érzés tölti el a nézőt. Vajon ez a film lesz végre az a jó kis borzongató szombati horror, amire régóta várt? Majd sorban kezdenek megérkezni a bosszantó hibák és hiányosságok.

A karakterek olyan átalogosak és sablonosak, mintha most húzták volna elő őket bármelyik ’90-as években megjelent középszerű TV filmből. Az őket életre keltő színészek sem valószínű, hogy évfolyamelsőként végeztek egy rangos színjátszóművész tanoda éltagozatában. Ez horrorrfilmek esetében egyébként megszokott, teljesen megbocsátható velejáró, azonban a film rendszeresen elfelejtkezik még ezekről a pofonegyszerű karaktereiről is. Hirtelen ötlettől vezérelve, ide-oda császkálnak a sztoriban. Olykor a semmiből bukkannak fel szereplők, akiknek végül semmit sem tudunk meg sem az addigi, sem a későbbi sorsáról. Mintha egyszerűen elfelejtette volna a rendező, hogy ezek az emberek is részt vettek a történetben.

A történet a kétezres évekből jól megszokott, szívet melengető nyomozósfilm. A medence gonoszkodásának első jelei után az anyuka detektívmunkába kezd, archív képek és újságcikkek alapján megkeresi a víz korábbi áldozatait. Innentől indul be igazán a sztori. Eljutunk az elsőre félelmetes, majd inkább komikussá váló vízkárosult hölgyhöz. Aztán az apuka medence általi megszállásának leszünk tanúi.

Jó, de legalább félelmetes? Sajnos nem, mert az ijesztőnek szánt jelenetek szinte mind komolyanvehetetlenségbe fordulnak, a film legrémisztőbb pillanatai is gyakran inkább röhejesek. Bár meg kell említenem, hogy a szinkron valószínűleg sokat ront a parafaktoron. Egy-két egész jól eltalált jumpscaren és víz alól rögzített képen kívül nem igazán működik a félelemkeltés.

Végül kapunk egy rengeteg potenciált magában hordozó, de ezeket nem kihasználó, érthetetlen befejezést, ami után a néző csak az „Ennyi?!” és a „Most ez komoly?” mondatokat hajtogatja magában.

Éppen ezért az Éjszakai merülést kétfajta csoportnak tudom ajánlani:

A, Azoknak a szerencséseknek, akik még kezdők a műfajban, ezáltal az újdonság erejével csaphat le rájuk minden rég bejáratott, elhasznált trükk és klisé.

B, Fanatikus horrorrajongóknak, akiknek teljesen mindegy milyen lett egy újonnan megjelent film, mindenképpen megnézik.

Sajnos köztes csoportot nem tudok említeni, mert az Éjszakai merülés a közepesnél egy fokkal felejthetőbb, összecsapott és mindent összevetve kihagyható film lett, ami a kétezres évek sablonjait felhasználva próbál hatni a nézőre. Csak éppen 20 évvel később, mint kellene.

Értékelés: 4/10

Jocpappa