Pár évente erősíti a kínálatot egy-egy, a zsidó folklórt előtérbe helyező mű, de beláthatjuk, hogy nem ez a horrorzsáner legkedveltebb területe. Éppen emiatt, amikor valamely készítők mégis bevállalják, általában emlékezetes darabok születnek: az 1920-ös klasszikus A gólem című film mellett a JeruZalem, a Démoni doboz és az A túlvilág szülötte is népszerű filmek, ha nem is a legjobbak. Az idei The Offering kapcsán ejtsünk szót ezekről is!

Pedig a zsidó kultúra is rendelkezik borzongató alapanyaggal bőséggel: az agyagból készített gólemek melett ott van a dibbuk (holtak szelleme, ami megszállja az élőket), a shedim (láthatatlan démon), még ha ezek a lények nem is képezik a héber iskolák tananyagának részét. A zsidósággal foglalkozó filmek jelentős része sokkal inkább e közösség történelmi viszontagságaival foglalkozik, mert erről jóval szélesebb tudással rendelkezik a közönség. A keresztény hitvilágot alapjául választó horrorfilmek esetében sokkal kevesebb magyarázatra van szükség, hiszen az amerikai és európai piacra szánt filmek esetében a közönség ebben nőtt fel, ismeri a démonok és a sátáni megszállottság ismérveit.

Ugyenezen okból kifolyólag elmondható, hogy mivel a közönség nem mozog annyira otthonosan a zsidó kultúrában, ezek a filmek tele vannak olyan hibákkal, amilyeneket keresztény témában aligha követnének el a készítők (ennek egyik legékesebb példája, amikor az A túlvilág szülöttében (The Unborn, 2009) a rabbit játszó Gary Oldman balról jobbra olvassa fel a héber szöveget).

Hasonló problémák voltak A démoni doboz (The Possession, 2012) című filmmel is, melyben egy házaspár igyekszik megmenteni dibbuk által megszállt lányukat. A film se nem volt átgondolt, se nem volt ijesztő (bár voltak elismerésre méltó látványelemek), és tele volt olyan klisékkel, melyeket már százszor láttunk keresztény horrorokban, ráadásul a dibbuk dobozok mibenlétét is hanyag módon magyarázta el, és egzotikumként kezelte a zsidóságot. Igaz történet alapján készült filmként állították be, de a mögötte húzódó igaz történethez sem volt sok köze.

A JeruZalem óriási kihagyott ziccer volt, mert a found footage stílusban készült film felütése igen ígéretes lehetett volna, de a borzalmas karakterek és az egész filmet átlengő ostobaság sajnos gyorsan a süllyesztőbe helyezte.

Az 1920-as A gólem (Der Golem, wie er in die Welt kam, 1920) ma már inkább filmtörténeti szempontból érdekes darab, mintsem „zsidó filmként”. Némafilmként is a mai napig szórakoztató, és a német expresszionizmus fontos képviselője. Viszonylag keveset foglalkozik a zsidó hagyományokkal, miközben újrameséli a 16. századi legendás Löw rabbi történetét, aki egy gólemet hozott létre, hogy megvédje közösségét az antiszemita támadásoktól. Akinek nincs ínyére, hogy évszázados filmeket nézzen, megtekintheti a 2018-as izraeli The Golem-et (a JeruZalem készítőitől), ami bár szinte egyáltalán nem volt ijesztő, gore-elemekkel tűzdelt tanmesének egész jó.

Azok a filmek, melyekben a természetfeletti helyett az antiszemitizmust állítják fókuszba, remekül tudnak működni. Jó példa erre a Zöld szoba (Green Room, 2015), melyben egy punk zenekar küzd a túlélésért, miután akaratlanul is egy neonáci klubba keveredtek. A 2015-ös lengyel film, a Demon inkább drámaként jellemezhető. Ebben is egy dibbuk által megszállt személy okozza a fennforgást, és a film bizarr váltásai a szatirikus humor és a borzongatás között megismételhetetlen élménnyé kovácsolják a megtekintését, még ha összességében nem is egy kiemelkedő alkotás.

A frissebb, „újuhullámos” zsidó horrorok már nem csupán egzotikumként használják fel a zsidó népmesék elemeit, hanem világnézetet is közvetítenek.

2019-ben érkezett a The Vigil, amely talán a listánkon szereplő első igazán jó film (és egyben a legjobb is). Ennek antagonistája a mazzik (ami egy, a shedimhez hasonló, láthatatlan démon), ami leginkább pszichológiai fenyegetésként jelenik meg a filmben. Míg a történet magját az antiszemitizmus adja, hiszen a főszereplő, Yakov, az öccse egy ilyen támadásban való elvesztése felett érzett gyásztól és bűntudattól szenved, ebben az esetben mindennek nincs politikai jelentősége, mert a film a lelki folyamatokra fókuszál. Yakov el akarja hagyni haszid közösségét, amikor felkérik, hogy virrasszon egy elhunyt férfi mellett. A virrasztás során a mazzik nem csupán a saját traumájával való megküzdésre kényszeríti rá, de bűnei és közösségétől való eltávolodása is terítékre kerül.

Ezzel elérkeztünk a legfrissebb darabhoz, a 2022-2023 során bemutatott The Offering című filmhez, melynek munkacíme a készítés során még Abyzou volt. Abyzou nem kifejezetten zsidó démon, megjelenik valamennyi közel-keleti (kopt, bizánci, mezopotámiai, akkád, stb.) és a görög mitológiában is, mint női alak, aki a vetélésekért és a csecsemőhalálokért felelt. (Itt jegyezzük meg, hogy a Démoni dobozban is Abyzounak hívták a dibbukot.) A The Offering elején egy idős embert látunk, aki hite szerint egy angyalt idéz meg, de a szertartás rosszul sikerül, és Abyzou jelenik meg neki, aki azt követeli, hogy a férfi áldozzon neki gyermekeket. Az öreg rituális öngyilkosságával saját testében ejti rabul a démont, ami érdekes ellenpontja a megszokott ördögűzéseknek. A film főszereplői a halottasházat vezető apa, és visszatért „tékozló fia”, akit várandós felesége is elkísér, magára irányítva a démon figyelmét.

A The Offering egy kifejezetten magával ragadó történetet mesél el, és bár minden eredetiséget nélkülöz, felkelti a néző érdeklődését a családi dráma, melyben különösen az apa nyílt szívűsége ébreszt szimpátiát. A színészi munka remekül működik, és egyéb filmes szempontokból is nehéz belekötni abba, amit látunk, hiszen mind a rendezés, a fények és a beállítások szépsége, a dialógusok is minőségi munkáról árulkodnak. Ami a vizualitásba némiképp belerondít, az a CGI-démon megjelenése, ami kifejezetten idegenül hat, és egy pillanatra sem tudja elhitetni a nézővel, hogy valódi lenne.

Halottasházban játszódó történet révén adja magát az összehasonlítás a The Autopsy of Jane Doe (2016) (A boncolás) című remekbeszabott horrorral, melyet hangulatában sikerül is megidézni, bár itt jóval kevesebb a boncteremben töltött jelenet.

A The Offering kiváló alapanyaggal rendelkezett minden tekintetben, mégsem sikerült kifejezetten jól. Sajnos az ijesztegetés terén kizárólag a jumpscare-re hagyatkozik, amivel olcsóvá teszi saját magát. Már a kezdő képsorok is ilyen hirtelen hang- és képi hatásokkal operálnak, és egyből temettem a filmet, meg a rám váró következő másfél órát. Az, hogy mégis tudtam szeretni, az ijesztegetésen (és a béna CGI-on) kívüli egyéb tényezőknek köszönhető, és éppen a film fő horrorfaktora ellenére, ami jól mutatja, hogy ha nem akartak volna ennyire mainstream, eladható filmet csinálni a The Offeringből, hanem a borzongató részleteket jobban kifejtik, és megpróbálják tovább mélyíteni vele a történetet, egészen remek darabbá válhatott volna. Így azonban csak egy erős közepes, ami a zsidó tematikának köszönhetően némiképpen kiemelkedik a mezőnyből, de az éves toplistánkon vélhetően nem kap majd helyet.

Kinek ajánljuk: Jumpscare-től nem idegengekedő olvasóinknak, akik kedvelik a démonos, ördögűzős témájú filmeket.

Értékelés: 7/10

Blissenobiarella