Aki valamennyire ismer, azt jól tudja rólam, hogy a horrorfilmek ipari méreteket öltő fogyasztása mellett szabadidőmben előre megfontolt szándékkal (néha pedig hirtelen felindulásból elkövetett) szóvicc-bűnözéssel bomlasztom minden világok legjobbikának tartott bolygónk társadalmát, de legalábbis a szűk környezetemben élőket. Na, most van úgy, hogy e kettő összekapcsolódik és egy borzasztó szóviccre épülő, nem éppen minőségi horrorfilm kerül elém, amelynek fárasztásra épülő alantas szórakozásának későbbi hatását pedig nehéz megjósolni.

Nehéz tagadnom, de imádom a szóviccekre és/vagy pihent összevonásokra épülő, gyakorlatilag egy mondatban simán összefoglalható trash-horrornak álcázott semmirekellő produkciókat, amelyek nagyközönség általi érdeklődése jobbára csupán addig tart, amíg a fancy posztere után lecsekkolják a trailert, amiben pedig minden csúcspont és extrán ordenáré geg benne foglaltatik. Majd mossák kezeiket, hogy akkor ennyi volt. Közelmúltból számos ilyen fárasztó példával élhetek: Snake Outta Compton, Sharknado, Clownado, Llamageddon, Zoombies, Tsunambee… meg még az összes CGI-pacsmag cápás hulladékfilm felének frappáns címében rejtőzik ehhez hasonló fárasztás. Na, és én vagyok az a trashnevelés szakon végzett, félelmet nem ismerő mártír, aki mindezeket a szutyadékokat bátran és az önzetlenség zászlaja alatt végig is nézi, sőt ezenfelül grátisz még részletesen be is számol az emberi szemnek nem éppen javallott látottakról.

Mostani alanyunk egy cuki (plüss)lajhárral operáló, kliséhalmokból építkező és ezáltal unalomban fulladó, minimális költségekkel tető alá hozott, humorosnak szánt tucathorror. Emily nevű főiskolás főszereplőnk mindenáron a leányszövetség elnöke akar lenni, csakhogy vetélytársa a közösségi média által sokkal népszerűbb, mint ő, és ez a szemében tűrhetetlen. Egy plázás kiruccanást követően egy vadidegen felajánlja, hogy menjen el hozzá, mert egészen véletlenül kisállatokkal foglalkozik, és meggyőzi, hogy azok mindenkit populárisabbá tesznek. Emily tehát elmegy a fazon házába, majd mivel senkit nem talál, jobb híján ellopja a szőrös kis cukiságot. És attól kezdve az Alphának nevezett cuki kabalájával kampányolva egyre népszerűbbé válik a campuson. Mire eljön a választás napja, már ő áll nyerésre, azonban a koleszba lakó lányok egyre-másra kezdenek eltűnni…

Címben szereplő lajhárunk gyakorlatilag bármely cuki kis szőrös emlőssel helyettesíthető lett volna – példának okáért ott a szurikáta, az oposszum, a pele, a gyűrűsfarkú maki vagy vörös macskamedve, tehát lehetőségeink tárháza kimeríthetetlen, kivéve talán szerencsétlen csupasz turkálót -, és filmben nyújtott teljesítményét elnézve szintén azt kell mondjam, hogy teljesen random kézzel mozgatott plüssállat megállta volna a helyét. Mert gyilkos lajhárunk semmiféle fajtájához passzoló speciális képességgel nem rendelkezik – már azon kívül, hogy bomlasztóan vigyorog, néha autót vezet, profilt csinál az instára meg keni-vágja a netes keresést. Zenés montázs keretében teljesen unalomba fulladó módon gyilkolászik a gyors vágások ritmusára, és csak a végére (két feltámadás között) ad hozzá némi extrát.

Rajta kívül viszont az összes másik tényező annyira jellemzően lapos és elhanyagolható, mintha akármilyen másik ergya tini-horrort néznénk, de komolyan vártunk bármi mást?! Egy-egy lajhárral elkövetett, roppant fárasztó jelenet közé besuvasztott irritáló egydimenziós fruskák röhejes dialógusokat nyomatnak, borzasztóan semmitmondó jeleneteken ásítozhatunk, rossz döntések és logikátlanságok sora mellett. Szóval nem győzöm hangsúlyozni, hogy csak a szokásos, jellemzően minimális ráfordítással elérhető harmatgyenge kellékek.

Ha tehát csak Lajháry János ( bocs, de muszáj volt 🙂 ) karaktere miatt néznéd meg, és nem vagy kimondottan fárasztó hulladékra éhes trash-rajongó, akkor tök felesleges másfél órát szenvedned, annyira nem vicces vagy szórakoztató. Ezt az örömöt inkább hagyd meg másnak. Bőven elég lesz neked a trailer is.

Értékelés: 5/10

eyescream