“Sometimes dead is better.”

Ki ne hallott volna még Kedvencek temetőjéről? Az 1989-ben megjelent Pet Sematary, mára horror alapművé vált, kiváló Stephen King-adaptáció címe még azok számára is ismerősen cseng, akik egyébként nem kedvelői a műfajnak. Jóformán egy egész generáció nőtt fel a történeten. Ki gondolta volna, hogy a filmben elhangzó ikonikus mondat – Sometimes dead is better – saját magára is ennyire érvényes lesz?

Ugyanis nem igazán tudják békén hagyni a témát: az első rész 1992-ben kapott egy teljesen felesleges folytatást, majd a szintén megosztó, kétes minőségű remaket 2019-ben. Most pedig a Paramount+ streaming hálózatára érkezett a Bloodlines alcímre hallgató előzményfilm. Lássuk, milyen lett.

Megvan az a jelenet a ’89-es Kedvencek temetőjéből, amikor az öreg Jud Crandal elmeséli, hogy annak idején elástak egy fiatal srácot az erdőben, aki aztán feltámadt és rosszalkodni kezdett, ezért újra meg kellett ölniük? Na, pontosan erről szól az új rész. Nagyon kevés hozzáadott egyéb cselekménnyel és töltelékként működő eseményszállal.
Jól elspoilerezte az egészet az öreg, mert így a történet kimenetele már a film elején sejthető. Ezt nyilván a készítők is érezték, ezért szerepel a sztoriban még néhány apróság, ám ezek egyike sem akkora horderejű, hogy elvigye a fókuszt a mindvégig sejthető végkifejletről.

Az új Pet Sematary-ben minden van, ami egy százszor látott horrorfolytatás esetében elengedhetetlen: indokolatlanul kidolgozott felsőtestű főszereplő, modell szépségű barátnővel (hiába, az élet császára volt az öreg Jud), félelmetesnek szánt suttogások és torzított mély hangok, kihalt kórházi folyosón sikítozva menekülő szőke nő, zombi gyilkosok, kretén döntéseket hozó öngyilkosjelölt karakterek, hirtelen hangokkal és bárgyú vágásokkal ijesztegetett néző.

A film egy kreatív ötlete mindenképpen említésre méltó: pár rövid perc erejéig a néhány száz évvel ezelőtti Amerikába kalauzolnak el bennünket a történések. Az európai hódítók belebotlanak az elátkozott, indián temetkezési területbe, ahol természetesen már ők sem számíthattak semmi jóra. Személy szerint sokkal szívesebben néztem volna végig az egész filmet ebben a környezetben. Így talán jobban működött volna előzményfilmként is, a korabeli ábrázolás miatt pedig lett volna egy kis egyedisége is, mint a Prey esetében tavaly.

A Bloodlines legnagyobb hibája, hogy egyszerűen képtelen feszültséget teremteni. Akkor is csak álmos pillantásokat tud kiváltani, amikor a legizgalmasabbnak kellene lennie. Az apró újítások és a modernizált tempó mellett is roppant zavaró, hogy előre látható a végkifejlet és az addig lejátszódó történések inkább fárasztóak, mint érdekfeszítőek.
Felróható lenne neki az is, hogy a hirtelen ijesztegetésen kívül egyáltalán nem tud félelmet kiváltani a nézőből, azonban a mai napig remekül működő ’89-es Kedvencek temetője sem kifejezetten félelmetes film, inkább borzongató, baljós alkotás. Ez a történet nem az utána hetekig rémálomként kísértő, csontig ható paráztatása miatt vált híressé, anélkül is tudott hatni a nézőire.

Érdekességként leírom azt az eléggé szemet szúró jelenséget, hogy míg az 1989-es filmben Jud Crandal karaktere ránézésre a 70-es éveiben járhat (a regényben 83 éves), addig a 20 évvel korábban játszódó előzményfilmben a 20-as évei elején járó, ereje teljében lévő fiatalember. Vagy a készítők nem számoltak ennek utána, vagy a történtek hatására öregedett Jud 20 év alatt 50 évet. Mindenesetre számára másként telik az idő, rendesen kibabrált vele a természet.

Összességében a Pet Sematary: Bloodlines mindennemű kreativitást és újdonságot nélkülöző, cseppet sem félelmetes, jumpscarekkel operáló folytatás, aminek az elkészítése a sztori szempontjából teljesen felesleges volt. Valamelyest mélyíti a Kedvencek temetője történetét, de inkább „vele is csak többen vagyunk” hatás a végeredmény. Szerintem a legtöbb néző jobban jár, ha inkább az eredeti filmet nézi meg még egyszer. Ennek ellenére horror mindenevők, hardcore Stephen King-rajongók adhatnak neki egy esélyt. Arra alkalmas lehet a film, hogy egy esős vasárnap délután félálomban átfussunk rajta. Természetesen minden előzetes elvárást félretéve.

Értékelés: 4,5/10

Jocpappa