A Bleeding Skull szerint minden idők egyik legszórakoztatóbb házimozis sci-fi horror élményével van dolgunk, amit természetesen vétek lenne kihagyni. Nathan Schiff (Long Island Cannibal Massacre) középiskolás barátaival alig ötszáz dollárból egy Super 8-assal forgatott alkotása őszinte rajongásával és ízig-vérig barkács-megoldásaival szórakoztatási faktorban simán kenterbe veri a legtöbb kétezer után készült izzadságszagúan klisés, béna és unalmas horror-hulladékot.

Egy Vénuszról visszatérő űrhajó zuhan bele a tóba, ahová nemsokára két kölyök érkezik játszani. Az egyiket csúnyán lábon harapja egy közelben bujkáló menyét, majd  a srácok bosszúból a tóban lebegő acéltartály radioaktív tartalmát beleöntik a menyétlakba. Mondanom sem kell, hogy a kis szőrös állatka bitang és vérszomjas mutánssá változik, aki záros határidőn belül megzabálja a gyerekeket. Gipsz Jakab éppen arra hajt autójával, és elüti a lényt, majd jó állampolgárként hazaviszi a kerékre ragadt leszabott mancsot.

Némi szakszerű házi boncolást követően a végtag megharapja a haverját, aki megveszik és kinyírja a cimboráját. Kicsit később két napszemüveges, bajszos zsarut állítanak az ügyre, akik összefutnak az ugyancsak bajszos tudóssal (ebben a filmben amúgy a gyerkőcökön kívül mindenki bajuszt visel), majd a földalatti bunkerban (vagy űrhajóban) elképesztő kísérleteknek lesznek tanúi. Létrejön egy két lábon járó gigantikus ember-menyét, de a keltetőben is sok kis menyétbaba várja a világrajövetelt. Zsaruink persze mindent megtesznek, hogy az tudós ördögi terve kudarca fulladjon.

Csak és kizárólag szuperlatívuszokban tudok beszélni erről a produkcióról, amely egy igazán kiváló no budget mestermunka. A minimális vágásokra és jelzésértékű dialógusokra korlátozódó alig hatvanperces játékidő minden pillanata magával ragad. Sci-fikre jellemző fenyegető kísérőzene, szűk képkivágásokkal operáló házimozis atmoszféra, konyhai eszközökkel és papírmasé-kosztümökkel kivitelezett fikciós szituációkból megpróbálják a legtöbbet kihozni.

Szereplőink persze esetlenek és néha bizony furcsán követik egymást a forgatókönyvben megírt jelenetek. Akad benne egy kis macsó hősiesség, marcangolás és belezés a szörnyek részéről – sőt az ember-menyét vs giga-menyét küzdelem egyenesen briliáns! -, mégis koherensnek tűnik az egész. A cápás csattanója meg egyszerűen zseniális!

Nathan Schiff és barátainak szinte költségek nélkül sikerült egy a trash-rajongók számára észvesztően élvezhető, de igazából bárki számára viccesen szórakoztató sci-fi horror keveréket létrehozni, mely szerencsére nem nyúlik hosszúra, és nem megy át durva fárasztásba. Elképesztő garázs-megoldásaival és olcsó home videós bájával imádni való lenyomata a korszaknak, és mint ilyen megtekintése természetesen KÖTELEZŐ jellegű.

Értékelés: 10/10 (trash skála szerint)

eyescream