Bevallom, iszonyatosan régen láttam már szörnyfilmet. Igazán ütős vagy maradandó élvezetet okozó szörnyfilmet meg még ennél is régebben. Így történt, hogy a trailer alapján bizalmat szavaztam ennek a magyar mozikba is ellátogató, thai-ausztrál koprodukcióban készült szórakoztatóipari terméknek, melyben egyébként egy kevéssé átgondolt tojáslopásos afférból kerekedik a cselekményt uraló permanens szörnytámadás.

A film cselekménye a címül választott ominózus tóval kezdődik, egészen pontosan az onnan előmerészkedő szörnnyel, aki bizony meglehetősen agresszív magatartással lép fel az útját keresztező helyi lakosokkal szemben. Jogosan, ugyanis valaki (egy kislány) megfújta az egyetlen kis tojását. A játékidő többi részében láthatjuk a kis tolvaj kétségbeesett és aggódó családtagjait, a rejtélyes eltűnések per környéken történt gyilkosságokra ráállított nyomozót, valamint annak családi drámáját a lázadó kamasz lányával. Aztán akad még a katonaparancsnok meg egy civil pár, és persze rengeteg, a szörny által megcibált vagy éppen menekülni vágyó statiszta.

Az utóbbi időben készült már remek ázsiai szörnyes produkció – például ott a remek dél-koreai The Host, mely zsánerét tekintve ugyan nem ízig-vérig kaiju, inkább amolyan drámai és akció jelenetekkel teli, a sci-fi felé kacsingató szörnyes mozi -, ám aktuális filmünk sajnos nem az. Mármint nem remek, csak olyan átlagos középszer vagy ha szigorú akarnék lenni, akkor talán még gyengébb. Fájó, ugyanis lett volna benne potenciál.

Nekem egyébként bejön ez a kajla kinézetű, némileg a kedves kis axolitl nevű kétéltűre hajazó óriásszörny, aki szerencsétlen útjában kerülő lakosokat rendre a farkával dobálja vagy elhurcolja, de amúgy semmi extrát nem látunk, amire egy szörnyfilmben ne számíthatna a Kedves Néző.

Értem én, hogy bele kell erőltetni egy drámai család szálat, mint kvázi-analógiát, meg hogy valamivel ki kell tölteni a játékidő nettó CGI-mentes részeit. Még azt a roppant egyedi és misztikus ötletet is elnézem, hogy a szörny által megsebesített karakter egy idő után összekapcsolódik vele, és a monster szemével kezd látni, mert hát hihetetlen újdonság. Ja, nem. Hiába tehát az az egészen korrekt CGI, a körítést sajnos nem sikerül feltornászni ütősebbre – igen, most rád nézek forgatókönyvíró és a fércművedben helyet kapó emberi karakterekre. Össze-vissza ugrálgatunk közöttük, nulla fókusszal, hogy akkor most kivel is illene törődnünk, és tényleg fontos a sorsuk, vagy csak pusztán helykitöltés okán időz rajtuk a kamera. Totális tanácstalanságot érzek.

Összegezve tehát, amit kapunk, az nem több, mint egy közepes (vagy talán még gyengébb??) színvonalon muzsikáló, egynek-teljesen-jó-lehet kaiju zsánerű modern szórakoztatás, a finálénak szánt végjáték után egy grátisz befejezéssel. Különösebb bajom nem volt vele, ám ennél azért egy összeszedettebb szörnyfilmet vártam 2022-ben.

Értékelés: 6/10

eyescream