A Natascha Kampusch történetéről szóló írásunk már ötödik éve tartja magát az oldal legolvasottabb cikkeinek első helyezettjei között; de nem csak emiatt szerettem volna már régóta írni az amstetteni rémként elhíresült Josef Fritzl tetteiről is. Elsőre úgy tűnhet, ennek a témának nincs helye a Serial Chillers rovatban, hiszen Fritzl nem sorozatgyilkosként vonult be a köztudatba, de valójában több olyan gyilkosság és eltűnés is történt a környezetében, melyekkel összefüggésbe hozták a nevét. Az amstetteni rém botránya alig két évvel Kampusch kiszabadulása után robbant, és ismét a szomszédos Ausztriában – így valószínűleg legtöbb olvasónk előtt nem teljesen ismeretlen az ügy -, és bár az áldozatok ezúttal nem álltak a nyilvánosság elé, ezért kisebb sajtóvisszhang kísérte, bátran állíthatjuk, hogy a történet még sokkal borzalmasabb, mint Kampusch esetében, sőt, talán a hasonló bűnügyek legborzalmasabbika. Josef Fritzl, aki az amstetteni rém nevet kapta az újságíróktól saját lányát és a vele folytatott vérfertőzésből született hét gyermeket tartotta egy föld alatti börtönben 24 éven át, mielőtt esély lett volna a szabadulásukra.

Az amstetteni vérfertőzési ügyként is hivatkozott eset az ilyen típusú bűncselekmények mindeddigi legextrémebb példája. Hasonlóan nagy port kavart ügy volt 1996-ban hat fiatal lány eltűnése. Közülük Sabine Dardenne volt az, akit 80 nap után szabadított ki a rendőrség Marc Dutroux, a „belga szörny” karmaiból. Nyolc évvel később a tárgyaláson elképesztő bátorsággal és magabiztossággal szembenézett elrablójával és felelősségre vonta mindazért, amit vele művelt. Az esetről írott könyve, a Tizenkét éves voltam, felültem a biciklimre, elindultam az iskolába, és… magyar nyelven is olvasható.

Megemlíthetjük még Fusako Sano nevét, akinek 2000-es szabadulását kilencévnyi fogság előzte meg, melyet elrablója szobájában kellett töltenie. A ház alsó szintjén a tettes édesanyja lakott, akinek kilenc évre volt szüksége ahhoz, hogy gyanakodni kezdjen, és a rendőrség segítségét kérje fia gyanús viselkedése miatt. Szintén elhíresült eset Jaycee Dugard-é, akit Kaliforniában 18 éven keresztül tartott fogva egy házaspár. 2009-ben szabadult ki, a tettes Garrido házaspárt, akik rendszeresen megerőszakolták Jaycee-t, életfogytiglani börtönre ítélték. Jogos, ha eszünkbe jut Gary Heidnik is, aki szintén „családalapítási” céllal zárt be és tartott fogva több nőt is pincéjében.

Elkerülhetetlen az összehasonlítás Natascha Kampusch-sal, akinek esetét az teszi egyedülállóvá, hogy egészen egyedi módon, rögtön a kiszabadulását követően a kamerák elé állt, több interjút is adott, majd könyvet is írt nyolcéves fogságának tapasztalatairól, ami nagyban elősegítette az ilyesfajta bűntettek pszichológiai hátteréről való ismeretszerzést.

Az amstetteni ügy főszereplői, Elisabeth Fritzl és gyermekei másik utat választottak, és nem csupán nem álltak nyilvánosság elé, de új személyiséget is felvettek a tárgyalást követően a teljes névtelenség érdekében.

Josef Fritzl immár 87 éves, és börtönbüntetését tölti, egyes források szerint a demencia jeleit mutatja. Rabtársai által megvetetten, magányosan tölti mindennapjait. Idén, 2023-ban tölti le büntetése 15. évét, ami egyúttal azt is jelenti, hogy lehetősége lesz szabadon bocsátását kérvényezni.

Josef Fritzl

Josef Stefan Fritzl az Alsó-Ausztriában található Amstettenben született 1935. április 9.-én, a szomszédos Németországban felemelkedő nácizmus okozta politikai felfordulás első morajlásai közepette. Édesanyja, a hitbuzgó katolikus Maria volt a családfő, aki teljesen uralta férjét is, az idősebb Josefet, aki egyszerű munkásember volt, bármiféle ambíció nélkül.
1938-ban, az Anschluss bejelentését követően Adolf Hitler maga is ellátogatott Amstettenbe, ahol a lakosság kitörő örömmel ünnepelte, és később díszpolgárrá is avatták a Führert, amit levélben köszönt meg a város vezetőségének. A tömegben ott volt Maria, és a hároméves Josef is. A közhangulatot azonban a látványos ünnepségek ellenére is a bizonytalanság uralta már ekkor is – sokan látták a gyülekező sötét felhőket –, és ez a feszültség minden bizonnyal rányomta a bélyegét Josef gyermekkorára.
Alig egy évvel később a szülők elváltak, és Maria kidobta a lakásból az idősebb Josefet, aki pár évvel később a háborúban vesztette életét. Az ifjabbik Josef Fritzl úgy nőtt fel, hogy gyűlölte az apját, vesztesnek tartotta; anyját azonban valósággal istenítette, a tökéletes nő megtestesüléseként tekintett rá. Maria Fritzl egy különc, és furcsa nő volt, aki az engedelmességet tartotta a legfőbb erénynek, természetesen a Harmadik Birodalom ideológiáinak megfelelően. Biztatta fiát, hogy csatlakozzék a Hitlerjugendhez (a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt 1922 és 1945 között működött ifjúsági szervezete), ahol majd férfit faragnak belőle. Maria napi rendszerességgel verte fiát, kíméletlenül, így a gyerek teste folyamatosan véraláfutásokkal volt tele. Josef saját beszámolója szerint rendszeresen addig verte, mígnem már egy vértócsában feküdt. Soha nem mutatott felé szeretetet, sátáninak, bűnözőnek és egyszerűen rossznak nevezte mindig. Egyetlen közös tevékenységük a templomba járás volt.

Nehéz életük volt, mert a válás 1940 körül, egy ultrakonzervatív katolikus kisvárosban botránnyal ért fel. Nagyon szegények voltak, és gyakran szorultak a szomszédok segítségére, hogy ne éhezzenek. Időközben, a háború előrehaladtával a város megtelt német katonákkal. SS katonák ezrei állomásoztak Amstettenben, ahol hősként tisztelték őket a helyi lakosok – Fritzl maga azt vallotta, hogy rá is nagy hatással volt a katonák jelenléte, ami erős és maradandó vonzalmat alakított ki benne a hatalom iránt. A város fontos stratégiai célpont volt, ezért rendszeresen érték bombázások. Ilyenkor a lakosság óvóhelyekre vonult, és bár Josef következetesen tagadja, vannak, akik szerint ezen viharos éjszakák valamelyikén lépte át először a határt Maria, és kezdte szexuálisan molesztálni saját fiát. Josef tagadása hitelesen hat, mert bár a vérfertőzést nem vallja be, azt igen, hogy táplált betöltetlen szexuális vonzalmat édesanyja iránt, és gyakran fantáziált róla. Bizarr módon büszke magára, amiért ellen tudott állni ilyen irányú vágyai kielégítésének.

1945. májusában, Josef Fritzl tizedik születésnapja után egy hónappal az amerikai csapatok felszabadították Amstettent. Hamarosan a szovjet Vörös Hadsereg vette át a helyüket, és egy évtizedre megszállták Ausztriát – nem kevesebb borzalmat magukkal hozva a háború által már megtépázott kisvárosba.

Josef az iskolában már a kezdetektől fogva felhívta magára a figyelmet kimagasló intelligenciájával. Makulátlan magaviseletű, népszerű fiú volt kezdetben, de ahogy kamaszodott, egyre magányosabbá vált. Bár jóképű volt koromfekete hajával és átható kék szemeivel, a legtöbben jobbnak látták elkerülni. Saját elmondása szerint borzasztó gyerekkorát a könyveknek köszönhetően vészelte át. Minden elolvasott, ami a keze közé került, és hamarosan ráismert saját intelligenciájára, aminek köszönhetően sokkal magabiztosabbá vált.

A középiskola elvégzése után egyéves villamosmérnöki politechnikumba iratkozott be. Remek szakmával a zsebében Linzben talált állást, így édesanyjával átköltöztek a körülbelül 40 kilométerre fekvő nagyvárosba. Tizenhatéves volt, amikor a VÖEST (Egyesült Osztrák Vas- és Acélművek) alkalmazottja lett, és a következő években kivívta magának az elismerést briliáns ötleteivel, szorgalmával és jól végzett munkájával.

Húszas éveibe érve piperkőccé vált. Drága ruhákban kezdett járni, és tökéletesre vágott bajuszt viselt. Szabadidejében bárokba ment lányokkal ismerkedni – és bár sikere volt náluk, nem kezdett randevúzni senkivel, anyja helytelenítésétől tartva. Ebben az időszakban vált „mutogatós szatírrá” (szakszóval exhibicionistává) a Linz-környéki erdőket róva biciklijén esténként, hogy magányos nőkre találjon. Perverz élvezetet érzett, miközben arra gondolt, milyen hatalma van áldozatai felett. A rendőrség felfigyelt ezekre az esetekre, de éveken keresztül művelhette mindezt, nem tudták rajtakapni.

A Fritzl-család

Fritzl 21 évesen, 1956-ban visszaköltözött Amstettenbe, hogy lefektesse felnőtt élete alapjait. Feleségül a nála négy évvel fiatalabb, tizenhét éves Rosemarie-t választotta, aki nem kapott túl jó oktatást, ugyan csinos volt, de nagyon naiv és egyszerű – közelébe sem ért Josef intellektuális képességeinek, aki úgy gondolta, hogy ő a tökéletes lány ahhoz, hogy házasemberként is folytathassa kicsapongó életmódját. Választásában a ravaszság vezérelte: Rosemarie egy alázatos, szubmisszív nő, akit képes volt házasságuk során totális kontroll alatt tartani – éppen az ellentéte domináns, manipulatív anyjának. Rosemarie családja a kezdetektől fogva nem kedvelte Fritzl-t – amellett, hogy ellenezték a lány korai házasságát is, a férfit kifejezetten kegyetlennek tartották már ekkor is.

Fritzl házasságuk elején megbeszélte ifjú feleségével, hogy nagy családot akar, aminek a nő is örült. Hamarosan teherbe is esett első gyermekükkel: Ulrike 1958-ban született, akit további hat testvér követett a következő tizenhárom év során.

Egy évvel később a még mindig újdonsült apát letartóztatták, miután egy linzi nő feljelentette, amiért mutogatta magát neki. Az ügy komolyabb következmények nélkül maradt – és látszólag az ekkor már a második lánnyal, Rosemarie-val várandós feleséget sem zavarta -, de az amstetteni rendőrség ettől a ponttól fogva már nyilvántartotta Fritzl-t, mint szexuális bűnelkövetőt, aminek még lesz jelentősége a későbbiekben.

Gond nélkül hagyta magára feleségét immár két kisgyerekkel, és a következő három évet Ghánában töltötte, ahol rádióállomások kiépítésén dolgozott. Visszatérte után hamarosan megszületett első fiuk is, aki a Harald nevet kapta. Fritzl ismét a VÖEST-nél kapott munkát, így vagy ingázott Amstetten és Linz között, vagy Rosemarie szüleinek linzi otthonában tért nyugovóra, miután az éjszaka nagy részét a linzi erdőkben való magamutogatással és kukkolással töltötte.

A család negyedik gyermeke – történetünk főszereplője -, Elisabeth 1966. április 16.-án született. Különös módon a többi gyerekkel ellentétben, az apa már születése pillanatától vonzódott a kislányhoz. Lieselnek becézte, és sokkal több figyelmet szentelt neki mint testvéreinek. Ahogy cseperedett, Elisabeth egyre szebb lett. Dús vörös haja, magas arccsontja klasszikus szépséggé tették. Fritzl később azt vallotta, Elisabeth megjelenésében nagyon hasonlított nagyanyjára, így már korán felkeltette a szexuális vágyait is.

A külvilág Josef Fritzlt keményen dolgozó családapának látta. Vasárnaponként a máris népes család együtt ment templomba, és a gyülekezetben mindenki úgy vélte, hogy a jóképű mérnökember, nett felesége és engedelmes gyerekeik valódi mintacsalád. A valóság azonban más volt. Az otthon zárt ajtói mögött már ekkor is sokat szenvedtek Fritzl zsarnokságától, aki ragaszkodott hozzá, hogy betartsák az általa felállított részletes és igen szigorú szabályokat. Aki vétett ezek ellen, azt kegyetlenül elverte. Nem tűrt ellentmondást.

Idővel perverz késztetései is erősödtek, többé nem elégítette ki az exhibicionizmussal és kukkolással járó élvezet, így nagyobb kockázatot vállalt. 1967. szeptemberében erőszakkossá vált, és megpróbált megerőszakolni egy nőt, azonban az el tudott szökni előle. Pár héttel később már sikerrel járt, amikor újra lecsapott – ám a nő túlságosan szégyellte, ami vele történt, így nem fordult a rendőrséghez egészen a férfi negyven évvel későbbi letartóztatásáig. Egy hónappal később, októberben Fritzl bemászott egy nő lakásának ablakán, és a konyhából elemelt késsel fenyegetve megerőszakolta a fiatalasszonyt, akinek férje éjszakai műszakban dolgozott. Fritzl az erőszak közben azzal fenyegetőzött, hogy megöli, ha sikítani mer, dolga végeztével pedig újfent halálos fenyegetést tett, ha bárkinek beszélni mer arról, ami történt. Mindez nem tartotta vissza a neve elhallgatását kérő nőt, és a rendőrséghez fordult, így csupán három héttel később Fritzlt letartóztatták.

A letartóztatás hírére azonnal elbocsátották munkahelyéről, és pár hónappal később másfél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Fogva tartása idején Rosemarie mindvégig kitartott mellette, pedig sokan buzdították, hogy ennél jobb alkalmat nem is találhat arra, hogy megszabaduljon erőszakos férjétől. A nemi erőszak híre és Fritzl neve bejárta a sajtót, és Amstettenben mindenki tudott róla, de Rosemarie-t még ez sem tántorította el – kihúzta magát és úgy tett, mintha mi sem történt volna.

A büntetés letöltése után Fritzlnek, aki tehetséges mérnök volt, nem okozott gondot, hogy újra munkát találjon. Kimagasló képességeinek köszönhetően bár tudtak priuszáról, és annak természetéről is, szemet hunytak felette és egy építőipari cégnél helyezkedett el. Nem kellett sokat várni az előléptetésre sem, és egy bonyolult projekt vezetőjévé tették meg. Itt vált specialitásává a betonnal való munka, és egykori asszisztense úgy nyilatkozott róla: „Bármit meg tudott építeni”. Egy ideig úgy tűnt, hogy az immár 35 éves férfit a börtön megtanította arra, hogy féken tartsa szexuális perverzióit, de ez távolt állt a valóságtól. Csupán azt tanulta meg, hogy óvatosabbnak kell lennie.

1971-ben ikrek születtek a családban, Josef Jr. és Gabrielle, így Josef immár hatszoros apa volt. A lakás kezdett kicsi lenni számukra, ezért édesanyja háromemeletes házába költöztette a családot, mely az Ybstrasse 40. szám alatt állt, és vált később az egész világ számára ismert épületté. Amikor beköltöztek, Josef a szomszédok között azt kezdte híresztelni, hogy anyja, Maria elhunyt, és megörökölték tőle a házat, de a valóságban bezárta az asszonyt az egyik emeleti szobába, és befalazta annak ablakait. Kevéssé ismert tény az ügy kapcsán, hogy Maria Fritzl életének utolsó 10 évét itt töltötte, és soha többé nem láthatta a napfényt.

A család többi tagja is terrorban élt. Fontos látnunk, hogy a ’70-es évek Ausztriájában a gyerekek fizikai fenyítése elfogadott dolog volt, és az számított normálisnak, ha az emberek nem avatkoznak bele mások családi életébe. Fritzl zsarnokként viselkedett otthonában, gyermekei és felesége féltek tőle. A gyerekeknek mindent azonnal abba kellett hagyniuk, amit épp csináltak, ha belépett a szobába, és teljes csendben vigyázzállásba vágniuk magukat. Nem volt különb Rosemarie helyzete sem, aki maga és gyerekei életét féltve sosem mert ellenkezni férjével. 1972-ben teherbe esett hetedik, egyben utolsó gyermekükkel, Dorisszal.

Mindeközben Fritzl továbbra is köztiszteletben álló, jó keresztény ember szerepében tetszelgett, és zsarnoki természetét senki nem ismerte családján és az általa látogatott prostituáltakon kívül (aki között szintén voltak, akik féltek tőle és extrém perverz kívánságaitól). Joviális, jó humorú és udvarias, megbízható emberként jellemezték, és több családdal is jó baráti viszonyt ápolt.

A férfi úgy döntött, vállalkozásba kezd, és a Mondsee nevű tó mellett, Ausztria egyik legfontosabb turisztikai célpontjánál megvásárolt egy panziót. Innentől fogva a panzió vezetése Rosemarie feladatává vált. Nyaranta az asszony száz kilométerre utazott és rengeteget dolgozott, mialatt Josef egyedül maradt Amstettenben a gyerekekkel. Rosemarie kezdetben nem bánta, hogy több időt tölthet férje felügyelete nélkül – aki újabb megaláztatásként Doris születését követően soha többé nem közeledett felé szexuálisan, mert a nő felszedett kilói miatt „többé nem ütötte meg nála a mércét”. A panzió már a következő évben leégett, és a hatóságok gyújtogatásra gyanakodtak. A rendőrség kikérdezte Fritzlt, de nem volt ellene semmilyen bizonyíték. A következő években számos hasonló eset történt, és a férfi rengeteg pénzre tett szert a biztosítás által.

Elisabeth

Elisabeth történetének egyik nagyon fontos tényezője, hogy az apja által ráerőszakolt vérfertőző kapcsolat mikor kezdődött – és ebben mást mond apa és lánya. Míg Josef Fritzl következetesen tagadja, hogy megerőszakolta volna lányát, mielőtt az elérte a felnőttkort, Elisabeth részletes és hiteles vallomást tett arról, hogy már 1977, vagyis 11 éves kora óta el kellett szenvednie apja szexuális bántalmazását. A kislányt olyannyira traumatizálta az abúzus, hogy képtelen volt bárkinek beszélni róla – és az első alkalmat még 30 évvel később sem volt képes feltárni a nyomozás során, azonban kamaszkorában több barátját is bizalmába avatta, és nekik beszélt az erőszakról. Fritzl mesterien manipulálta környezetét, hogy gaztetteire ne derüljön fény: hiszen ebben az időszakban a nagymama az emeleten bezárva tengődött, Elisabeth-et pedig rendszeresen megerőszakolta, a család többi tagja, Rosemarie-t is beleértve azonban mindebből semmit sem sejtett.

Amikor Elisabeth belépett a pubertásba, Josef valósággal a megszállottja lett. Elisabeth sokkal több verést kapott, mint testvérei, és kemény büntetés járt számára, ha az iskola után nem ment azonnal haza, nem viselhetett semmilyen sminket vagy nőies ruhákat. Nem kellett sok idő hozzá, hogy a korábban erős akaratú, társaságkedvelő és barátságos lányt megtörje, teljesen elszakítsa a külvilágtól, és félénk, visszahúzódó remete váljon belőle. Bár a középiskolában voltak barátai, akikkel jóformán elválaszthatatlan volt, apja sosem engedte el velük sehová. Míg a férfi szép és drága ruhákban járt, a gyerekeknek egész héten ugyanazt kellett viselniük, és szegénységben éltek, mert a család nem kapott pénzt az apától.

Az iskola elvégzésével eljött az idő Elisabeth számára, hogy szakmát tanuljon. Kozmetikus szeretett volna lenni, de apja rákényszerítette, hogy felszolgálónak tanuljon, hogy később a családi vállalkozásban dolgozhasson. Apja munkát is szerzett neki egy étteremben, és bár a lány kezdetben elkeseredett volt a döntés miatt, az, hogy a különböző tanfolyamok elvégzése miatt végre kiszakadhatott otthonról, valósággal kivirágoztatta őt. Új barátokat szerzett, és mindenki kedvelte, mert annyira kedves volt. Több barátját is bizalmába avatta, és elárulta nekik, min megy keresztül otthon már 11 éves kora óta. Tizenhét éves volt, amikor egy barátnőjével együtt elszöktek. Néhány napot Linzben töltöttek, majd Bécs felé vették az irányt, ahol közösen kibéreltek egy lakást. Felhőtlen boldogságuk csupán három hétig tartott. Josef Fritzl jelentette a lány eltűnését, és az Interpollal is kerestetni akarta. A lányokra egy házibuli alkalmával a szomszédok kihívták a rendőrséget, így buktatták le magukat – Fritzl másnap reggel hazavitte Elisabeth-et, és ettől kezdve még szigorúbban fogták, mint addig valaha. Szökésével Elisabeth akaratlanul is előkészítette Fritzl munícióit a lány egy későbbi eltűnéséhez, aminek tervei ekkor már kezdtek kialakulni a férfi fejében.

Elisabeth úgy gondolta, ha képes kibírni azt a másfél évet, ami még hátra volt az iskolából, szakmával a kezében végérvényesen elhagyhatja majd a szülői házat. Fegyelmet parancsolt hát magára, és összeszorította a száját. Egy motelben kezdett dolgozni pincérnőként, és kollégái leginkább vad bulijaikra emlékeznek vissza erről az időszakról. Elisabeth sokat ivott, hajnalig tartó bulikon vett részt, ahol sokat táncolt és fiúkkal ismerkedett. Amikor azonban főnökei figyelmeztették romló munkateljesítménye miatt, azonnal visszavett – nem lett volna képes visszatérni Amstettenbe még egyszer.

Amikor betöltötte a tizennyolcat, azt tervezték, hogy legidősebb nővéréhez, Ulrikéhez költözik majd. Tele volt reményekkel a jövőre nézve, és jó hangulatát az is erősítette, hogy apja hónapok óta lazított a pórázon. Az időközben már ingatlanokkal kereskedő Fritzl átengedte az egyik lakását lányának, hogy ott élhessen, aki végtelenül élvezte a szabadáságát. Újra bulizni és inni kezdett, sokat járt diszkókba, és rengeteg új barátságot kötött, és szépségének, kellemes természetének köszönhetően udvarlói is akadtak szép számmal – egy Andreas Kruzik nevű szakácstanonccal mély szerelembe estek egymással. Fritzl gyűlölte látni, hogy lánya élvezi az életet, de tudta, hogy az, hogy Elisabeth ilyen hírnevet szerez magának, nagyon hasznos lesz még a jövőben, így csendben tűrt. Ez az időszak azonban csak pár hónapig tartott. Miután Elisabeth megbukott az egyik vizsgáján, szülei már másnap reggel megjelentek érte és hazavitték Amstettenbe, ahol a mindaddigi legbrutálisabb időszak köszöntött rá. Apja sokszor elverte, és még a házat sem hagyhatta el, csak ha dolgozni ment. Újabb szökést tervezett, de ezt már nem tudta megvalósítani.

A pince

1978-ban, amikor Elisabeth még csak 12 éves volt, Josef Fritzl fejében megfogalmazódott a terv, amelyről egész további életük szólt. Anyjához hasonlóan „kedvenc” lányát is be akarta börtönözni, hogy személyes szexrabszolgájává tegye, és ehhez felhasználta minden szakértelmét és ravaszságát.

Az Ybstrasse 40. szám alatt a ház felújításának során meghagyták az eredeti, 1890-ben készült pincét, és ezt készült bunkerré átalakítani és kibővíteni. Praktikus ember lévén a munkálatokat összekötötte a ház kibővítésével is, amelyhez további nyolc garzonlakást épített hozzá, melyeket a későbbiekben albérletként kiadott. A tervek készen álltak, és az ehhez hasonló atombunkerek építését a javában zajló hidegháború idején az állam is támogatta, így jelentős összeggel járultak hozzá az építkezés költségeihez. Fritzl azonban őket is átverte: a bunker magját a régi pince adta, innen azonban további titkos szobák és átjárók nyíltak, melyek a valódi börtönt jelentették. Az építményt minden szükséges felszereléssel ellátta, hogy önellátóan működjék – volt benne víz és csatorna, egy szemétégető berendezés, szellőzőcsövek és teljes elektromos hálózat -, és mindez a ház fogyasztására kötve. A mennyezetet több réteg hangszigeteléssel látta el. Két bejáratot tervezett: az egyik a kert végében nyíló titkos ajtón keresztül volt, és mintegy fél tonnát nyomott; de az elsődleges a pincéből nyílt, és további nyolc ajtón kellett keresztül jutni, melyek közül három elektromos, kizárólag a megfelelő kóddal nyíló volt. Ezekről a helyiségekről a város vezetése nem tudott, amikor megadták számára az engedélyt a bunker megépítésére.

Fritzl senkit nem vonhatott be az építkezésbe, így mindent egymaga csinált, és ez felfoghatatlan mértékű, herkulesi munka volt egy ember számára. A következő hat év során mintegy 250 tonnányi földet mozgatott meg, betonozott, és minden szükségest beszerelt. Mindemellett nem feledkezett meg arról sem, hogy kiadásairól fillérre pontos elszámolást tartson nyilván, és nem sajnálta az időt és energiát arra, hogy jóformán mindent akciósan vagy használtan, kéz alól szerezzen be. A kertbe örökzöldeket ültetett, amelyek természetes falat alkotva eltakarták a házat a szomszédok kíváncsi szemei elől, lakóinak és családjának pedig megtiltotta a kert használatát. A munkálatok legjavát mindig nyáron végezte, mialatt felesége a Mondsee-tónál tartózkodott. A legmegdöbbentőbb, hogy képes volt mindezt végig vinni úgy, hogy e hat év során nem hanyagolta el vállalkozását sem, és még mindig maradt szabadideje, amit leggyakrabban bordélyok látogatására használt fel. Egyes beszámolók szerint ezekben az években szexuális perverziói egyre extrémebbekké váltak, és már csak akkor tudott orgazmust elérni, ha élet és halál urának érezhette magát. Miután a prostituáltak között elterjedt a híre, hogy kínozza és fojtogatja őket, már nem sokan voltak hajlandóak fogadni, ezért áttért arra, hogy arra kérte őket, hogy tettessék magukat halottnak az aktus során. Máskor a nemi erőszakot kellett hitelesen eljátszani vele, vagy éppen ő kért verést a nőktől. Kedvenc bordélyát heti két-három alkalommal is látogatta.

1982-ben volt börtönbüntetésének tizenötödik évfordulója, ami az osztrák törvények értelmében azt jelentette, hogy tisztázta a nevét, priuszát törölték. Újra makulátlan volt az előélete, mintha az általa elkövetett nemi erőszak és betörés sosem történt volna meg. Bár környezete már nagyrészben feledte amúgy is tetteit, mostantól meg inkább kihúzhatta magát, és még nagyobb magabiztossággal készülhetett élete fő művére.

A pincebörtön 1983. őszén érte el azt az állapotot, hogy késznek nevezhesse. Végső simításként bevakolta a falakat, elhelyezett egy wc-t, egy ágyat, egy rezsót és egy hűtőszekrényt a helyiségekben, majd az egész komplexumot lezárta. A hatóságok megtekintették a teljes börtön egyhetedét, és elfogadták a megépített bunkert, így Fritzl bezsebelhette az állami támogatást is.

A mindig türelmes Fritzl további egy évet várt, mielőtt megtette volna a végső lépést, és bezárta volna Lieselt, hogy megalapítsa vele második családját.

Fogságban

1984. augusztus 28.-a egy szép keddi napnak indult, Elisabeth munkába készült. Reggel azonban apja bejött a szobájába, és segítséget kért tőle egy nehéz vasajtó megmozdításához a pincében. Ürügy volt természetesen, hiszen a majd féltonnás pinceajtót amúgy sem mozdíthatták meg ketten, de amikor már ott voltak, Fritzl hirtelen és váratlanul betaszította a lányt a pincébe. Egyik kezével a haját markolta, másikkal pedig egy éterrel átitatott rongyot szorított az arcára, amitől Elisabeth elkábult. Amikor elvesztette az eszméletét, a férfi megbilincselte, és átvonszolta a további nyolc ajtón keresztül leendő börtönébe; ledobta a matracra, majd újra és újra megerőszakolta, míg ki nem fáradt. Ekkor a lányt otthagyta, a teljes sötétségben, és kezdetét vette Elisabeth Fritzl 8516 napig, több mint huszonhárom éven át tartó fogsága.

Az első napokat teljes sötétségben, egy oszlophoz bilincselve kellett töltenie, míg fogva tartója időről időre megjelent, és vadállat módjára erőszakot tett rajta. Elisabeth ellenállt, ahogy csak bírt, de mindhiába – az elképzelhetetlen brutalitás ellen, amivel apja megverte, esélye sem volt. Hosszú órákon keresztül sikoltozott és dörömbölt a falakon, de nem hallhatta senki segélykiáltásait. Idővel a bilincseket egy valamivel több mozgást engedő kötelékre cserélte Fritzl, így a lány legalább már a wc-ig el tudta vonszolni magát. Az oxigénszint alacsony volt a pincében, ami állandó fáradtságot és letargiát okozott, de még így is körülbelül kilenc hónapnak kellett eltelnie a fogságból ahhoz, hogy Elisabeth valóban és végérvényesen megtörjön.

Mindez idő alatt az anya, Rosemarie nagyon aggódott, amiért Elisabeth nem jött haza. Férjével együtt jelentették a lány eltűnését a rendőrségen, és a család is keresni kezdte. Fritzl mindenkinek azt hangoztatta, hogy a lány már korábban is elszökött hazulról, így valószínűleg ezúttal is ez történt. Szeptember közepén, amikorra Elisabeth a rengeteg verésből tanulva már kezdett felhagyni az ellenállással, Fritzl egy levelet diktált neki, melyben azt kellett leírnia, hogy barátaival csatlakoztak egy vallásos szektához, és kéri a családját, hogy ne keressék tovább. A levelet Fritzl száz kilométerre, egy másik városból adta fel, és amikor a posta meghozta, könnyedén eljátszotta a megfelelő reakciókat. Rosemarie nagyon megkönnyebbült, hogy lánya életben van.
Az Elisabeth utáni nyomozás ezekután a szektákra fókuszált, és a keresésbe a nyilvánosság mellett az Interpolt is bevonták – ám az eredménytelenség és Fritzl jellemzése lányáról hamar megtette a hatását, és nem folytatták a keresést. Pedig a férfi mindent megtett, hogy hazugsága tökéletes legyen: rendszeresen megjelent az amstetteni kapitányságon, és felháborodott panaszokat tett, amiért a rendőrség nem keresi kellő kitartással Elisabeth-et. Mindezt azonban csak 1985. áprilisáig művelhette, mert akkor, a lány 19. születésnapját követően a hivatalos keresést teljesen leállították – hiszen a keresett személy elérte az osztrák törvények szerinti nagykorúságot. A következő évek során Josef és Rosemarie kitartóan megjelent tévében és az újságok hasábjain egyaránt, ahol vígasztalhatatlanságukról beszéltek a velük készített interjúkban.

Elisabeth születésnapi ajándéka az volt, hogy lekerült róla a kötelék, így már szabadon mozoghatott börtönében. A következő hónapok során sokat változott a kapcsolat közte, és fogva tartója között, mert Fritzl is igyekezett hosszú távra berendezkedni, de „ajándékait” a végtelen nagylelkűség mementóiként adta át: először egy takarót, később új ruhákat hozott, és más kisebb ajándékokat – bizarr násztáncot járva új „feleségének”. Fritzl váltig állítja, hogy ebben az időszakban került szexuális kapcsolatba lányával először, hiába szól ellene megannyi bizonyíték. A verést és a vérfertőző nemi erőszakot követően Elisabeth enni kapott, és amíg evett, Fritzl beszélgetett vele. Mesélt neki a fenti világról, elmondta a híreket testvéreiről és a nagyvilágból; de nem mulasztotta el azt sem, hogy újra és újra figyelmeztesse, bármiféle szökési kísérlet aktivál egy kapcsolót az ajtóban, ami mérgező gázokkal árasztja el a helyiséget – ami persze hazugság volt, de Elisabeth elhitte, és csak ez számított.

A családnak és bérlőinek szigorúan megtiltotta, hogy a pincébe vagy a kertbe menjenek, azoknak pedig eszükbe sem jutott megszegni a szigorú családfő szabályait. Ő maga rászokott, hogy egész éjszakákat is a pincében töltsön, Rosemarie-nak azt mondva, hogy egy új projekten dolgozik odalent – és miután Josef Fritzl szava törvény volt, senki nem is kérdezett rá soha, hogy mit takar ez a projekt.

Az új család

Elisabeth 1986. szeptemberében lett először terhes, és mély depresszióba esett, miután rájött. Tíz héttel később elvetélt, amit teljes magányban kellett végig szenvednie, és amikor túl volt rajta, megpróbált öngyilkosságot elkövetni. Fritzl a világítás megvonásával büntette mindezért.

A férfi 1987-ben tette a sok közül első utazását Thaiföldre. Pattaya szexturizmusáról vált híressé, a bűn városaként is szokták aposztrofálni – itt minden vágy kielégítésre kerülhet, ha az embernek rendelkezésére áll a megfelelő összeg hozzá. Pattayán Fritzl mindenbe belekóstolt, amit az egzotikus éjszakai élet kínálhatott számára: beszámolók szerint sokat tartózkodott az ún. „Boyz Town-ban”, ahol elsősorban homoszexuális, transzvesztita és transzszexuális prostituáltakat lehetett felszedni. Az utat megelőzően feltöltötte Elisabeth hűtőszekrényét, hogy önellátó lehessen, míg nem tudja látogatni – de a lány valósággal rettegett, a gondolattól, hogy történni fog valami Fritzlel az utazás során. Tudta, hogy ha a férfi a sírba viszi magával a pincebörtön titkát, azzal őt is halálra ítéli.

1988-ban jött a következő terhesség. Elisabeth ekkor már négy éve élt börtönében, de mégis nehezen hitte el, hogy apja nem volt hajlandó kórházba vinni még a baba érdekében sem. A huszonkét éves lány nem csupán a szüléstől rettegett, de attól is, hogy a vérfertőzésből születő csecsemő vajon egészséges lesz-e. A dolog egyedüli jó oldala az volt, hogy ahogy a terhesség minél jobban előre haladt, Fritzl már nem viselkedett agresszívan Elisabeth-tel, és egy idő után már szexelni sem akart, így legalább nem rontott tovább a lány állapotán. Fritzl a terhességről és a szülésről szóló könyveket hozott neki, és azt mondta, oldja meg egyedül a dolgot, majd magára hagyta.

Nyilvánvalóan az első gyermek születésében határozhatjuk meg azt a pillanatot, amikortól fogva Elisabeth teljesen kilátástalanná vált – ami azonban mégis együtt járt a még erősebb életösztönnel. Miután sikeresen világra hozta lányát, akinek a Kerstin nevet adta, elkötelezett, szenvedélyes anyává vált, aki mindent megtett gyermeke védelmében. Fritzl tíz nap múlva tért vissza, és miután megtekintette lányát és egyben unokáját, közölte Elisabeth-tel, hogy mostantól ők alkotják az új családját, és további gyerekek nemzését várja el.

Kerstin születése után néhány hónappal Elisabeth újra teherbe esett, és gyermekét 1989-ben ismét teljesen egyedül hozta a világra. A kisfiú a Stefan nevet kapta.

A fogság immár hat éve alatt a ház népe számára legalább annyi változás történt, mint a pincében. Elisabeth testvérei felnőttek, és sorra elhagyták a szülői házat; végül csak a tanulási nehézségekkel küzdő Josef Jr. maradt szülei mellett. A fiút apja afféle házi rabszolgává degradálta, aki csak heti egy alkalommal hagyhatta el az otthont, és négykézláb kellett várnia ura parancsait.

1991-ben a pincében megszületett Lisa, és három gyerekkel a helyiség már roppant szűk volt. Elisabeth több helyért könyörgött fogva tartójának, elsősorban azért, hogy a gyerekek ne kényszerüljenek végig nézni minden alkalommal, ahogyan megerőszakolják őt. Josef beleegyezett a pince kibővítésébe, és elkészítette a terveket hozzá, de esze ágában sem volt, hogy ő maga végezze el a munkát.

Elisabeth és a gyerekek maguk ástak, puszta kézzel, Fritzl pedig pár naponta elhordta a felesleges földet. A föld alatt továbbra is kevés volt az oxigén, nyaranta pedig elviselhetetlen volt a forróság, Elisabeth mégis kitartott gyermekei kedvéért. Tíz évbe telt, mire befejezték, de végeredményben lett külön helyiség az alvásra, főzésre, mosásra – és egy külön szoba a nemi erőszak végrehajtására is. Idővel Fritzl egyre több berendezési tárgyat is biztosított számukra, ezek közül a legfontosabb az volt, hogy kaptak egy televíziót, amit innentől fogva sosem kapcsoltak ki. Elisabeth és gyerekei számára ez jelentette az egyetlen ablakot a külvilágra.

Lisa pár hónapos korában Fritzl fejébe vette, hogy a kislányt felviszi, és a házban fogja felnevelni, örökbefogadottjaként. Egyre nehezebben tudta finanszírozni mindkét családját (ráadásul titokban tartani a kiadásokat), és rájött, hogy ha örökbe fogadja a gyereket, pénzre tehetne szert az állam által biztosított juttatások révén. Elisabeth-nek ismét levelet diktált:

„Kedves Szüleim,
Remélem, levelem egészségben talál benneteket. Valószínűleg sokként fog érni, hogy hallotok rólam annyi év után, és egy valódi meglepetés kíséretében. Rátok bízom a kislányom, Lisát. Gondoskodjatok a kicsikémről.
[…]
Szoptattam őt hat és fél hónapon át, de már cumisüvegből iszik. Nagyon jó kislány, mindenféle ételt elfogad kanálból is. Jelentkezni fogok még később, kérlek, hogy ne keressetek, mert velem igazán minden rendben. Felesleges volna, és csak szenvedést okoznátok vele nekem, és a kislányomnak is, mert itt nem tűrik, hogy több gyerekem legyen.”

 

Lisát egy kartondobozba helyezte, és a ház lépcsőjére tette, ahol valamivel később „megtalálta”. Ez volt Lisa Fritzl életének legszerencsésebb napja. Egy évvel később hivatalosan is örökbe fogadták nagyszülei. Rosemarie boldog volt, hogy ő nevelhette unokáját.

A következő terhesség is hamar jött, és 1994. márciusában megszületett Monika, akit fél éves korában egy, az előzőhöz hasonló levél kíséretében Fritzl az ajtó előtt hagyott. Monikát nem fogadták örökbe, mert időközben Josef rájött, hogy nevelőszülőként magasabb összegű támogatáshoz juthat. Egyre fontosabbá vált ez a szempont, mert a közismert vállalkozó bár olasz öltönyökben, és egy felső kategóriás Mercedes-szel járt, valójában egyre komolyabb anyagi gondokkal szembesült. Hiába rendelkezett számos ingatlannal, melyek közül legtöbbet bérbe is adta, az ezekből befolyó bevételei nem fedezték két család eltartását, és még szenvedélyeit is. Sosem tudták rábizonyítani a gyújtogatásos biztosítási csalásokat, ezért felbátorodva az ingatlanok jelzálogosításával is machinálni kezdett, ami évekig juttatta plusz bevételekhez. Amikor minderre fény derült – ám ettől még hosszú évekre járunk -, milliós nagyságrendű eurótartozás kerül napvilágra. Rosszabb időszakaiban Fritzl az Ybstrasse-i ház bérlőinek lakásaiból lopott ételt pincebeli családja számára.

Mindezek ellenére Elisabeth-et újra teherbe ejtette, aki ezúttal 1996 tavaszán ikreknek adott életet. A két kisfiú az Alexander és Michael neveket kapták. Michael születése pillanatától fogva légzési nehézségekkel küzdött, és édesanyja bármilyen gyógyszer nélkül képtelen volt segíteni rajta. Könyörgött Josefnek, hogy vigye kórházba a kicsit, de nem volt hajlandó. A csecsemő a harmadik napon élétét vesztette anyja karjaiban. Fritzl a holttestet a szemétégetőbe dobta.
Michael halála nem csupán Elisabeth-et rázta meg, hiszen a szűk pincében nem tudta testvérük halálának látványától megóvni Kerstint és Stefant sem. Valahogyan mégis felülemelkedtek a bánaton a túlélés érdekében. Elisabeth minden tőle telhetőt megtett, hogy a körülményekhez képest a gyerekek „normálisan” nőjenek fel. Megtanította őket írni és olvasni, később pedig földrajz, biológia, matematika és egyéb tankönyveket hozatott fogva tartójukkal. Bár beszélt nekik a külvilágról, és amióta televíziójuk is volt, egyre többet tudtak róla, azt sosem árulta el nekik, hogy Josef Fritzl kicsoda valójában, ők csak apjukként ismerték, és a vérfertőzésről nem volt tudomásuk; ahogyan arról sem, hogy fogságban vannak.

Az Elisabeth-et a pincébe kényszerítő kötelék minden egyes gyermek születésével egyre szorosabbá vált. Fritzl minden parancsát engedelmesen teljesítette gyerekei életéért, és a számukra ezáltal kivívható előnyökért. A férfi ezzel pontosan tisztában volt, így enyhített is a nyomáson, és egyre több „ajándékkal” örvendeztette meg a börtön lakóit. Idővel a televízió mellett már rádiójuk és videómagnójuk is volt, de kaptak szőnyegeket, székeket, asztalokat és konyhai eszközöket is. Stefan még egy kis akváriumot is kapott, aki attól fogva órákat töltött azzal, hogy a halakat bámulta. A pincében töltött estéken Fritzl gyakran nézett focimeccseket gyerekei társaságában.

1997. nyarán az akkor közel másfél éves Alexandert is a felszínre költöztették, két testvére, Lisa és Monika mellé. Nekik hármójuknak jó élete volt: Rosemarie mindent megtett értük, és Josef sem viselkedett úgy velük, mint annak idején első gyermekeivel. Nekik lehettek barátaik, szép ruhákban jártak, és még az épület tetején felállított medencében is játszhattak. Jó tanulmányi eredményeik mellett mindhárman tanultak hangszeren játszani, és a sport is az életük része volt.

Mindeközben a pincében Elisabeth, Kerstin és Stefan leírhatatlan állapotban voltak. A kóros vérszegénység, a súlyos vitaminhiány, a szenzoros depriváció Elisabeth-nél hamar kialakult, a gyerekek pedig már „beleszülettek”. A hosszútávon ingerszegény környezet (amilyen a pincebörtön is volt) neurológiai torzulásokat okozhat, és az agy működésére is káros hatással van. Emellett a helyiség állandóan alacsony oxigénszintje folytonos fáradtságot okozott, ezért Fritzl rabjai legtöbb idejüket ülve, fekve töltötték. Elisabeth rettegett, hogy a kicsiknél ki fog alakulni az angolkór, ami a csontok, elsősorban a gerinc, a medence és a mellkas torzulásával jár, ezért D vitamint kért Joseftől. Ez volt az egyetlen medicina, amit az aszpirin mellett biztosított foglyainak, akik sosem kaptak friss ételt sem – kizárólag fagyasztott-, és konzervételeket. Legyengült immunrendszerük miatt folyamatos fertőzésekben éltek, telente szörnyen magas lázzal járó betegségeken estek át, de a pince falainak penészedése miatt is fertőződött a tüdejük. Stefan, aki 15 éves korára már 175 cm magasra nőtt, sosem tudott teljesen kiegyenesedni az alacsony belmagasság miatt, amibe gyakorlatilag belerokkant, ezért rászokott, hogy négykézláb közlekedjen. Elisabeth a 30-as évei közepére teljesen megőszült, és sorra elveszítette fogait is.

A kontroll és hatalom meggyengül

Bár Josef Fritzl ekkor már elmúlt 60 éves, szexuális étvágya továbbra is kielégíthetetlennek bizonyult. Felfedezte a Viagrát és más hasonló hatású szereket, ami elősegítette, hogy egyre deviánsabb szokásait továbbra is kiélhesse. Feleségével már két évtizede nem élt nemi életet, és Elisabeth is egyre kevésbé volt vonzó számára, így rengeteg pénzt költött bordélyokban, és rendszeressé váló thaiföldi utazásain. Figyelme egyre inkább az ekkor 13 éves Kerstin felé fordult, de egyelőre várt.

2002 februárjában Elisabeth hetedjére is teherbe esett, és decemberben megszületett Felix. Fritzl valamilyen okból úgy döntött, neki a pincében kell maradnia.

A következő évben szembe kellett néznie azzal, hogy gyakorlatilag csődbement. Az év során több ízben is gyanús tűzesetek történtek a házban – melyeket hősiesen Josef és Josef Jr. együtt oltottak el -, aminek köszönhetően nagyobb biztosítási összegekhez jutott, így a felszínen tartva magát.

2005-ben a férfi betöltötte 70. életévét, és nyugdíjba ment. Szemlátomást lelassult, mert bár szexuálisan továbbra is aktív maradt a Viagrának köszönhetően, agresszivitása sokat csökkent. Elisabeth-et ez felbátorította, és lassan, de biztosan egyre nagyobb nyomást helyezett rá körülményeik javítása érdekében. Mire Fritzl 72 éves lett, elhatalmasodott rajta a paranoia, és úgy látta, a helyzet nem tartható tovább. Egyre több lakójának és szomszédjának tűntek fel furcsa szokásai, melyeket immár egyértelműen a pincéhez lehetett kötni. Bár az évek során több tűzoltósági ellenőrzés során is be kellett engednie a hatóság embereit, sosem vált gyanússá senki számára, hiszen a titkos kamra bejáratát jól álcázta. Mégis azt kezdte el tervezgetni, hogy megszabadul problémáitól, és szabadon engedi gyerekeit. Kizárt, hogy az irántuk érzett szeretete miatt aggódott volna amiatt, mi lenne velük, ha ő már nem lesz képes ellátni a szükségleteiket – de mindig is kötelességtudó ember volt.

Sokáig fontolgatta, hogy a legegyszerűbb megoldás az lenne, ha megölné mind a négyüket, de végül nem így döntött. Úgy vélte, hogy megromlott egészségi állapotukat meg lehet majd magyarázni a szekta életvitelével, melyben addigi életüket töltötték a történet szerint. Ezért Elisabeth-tel megíratta utolsó levelét is, melyben arról számolt be, hogy elhagyták a vallási közösséget ő és gyerekei, és hat hónapon belül szeretne hazaköltözni szüleihez. A levelet Fritzl karácsonykor mutatta meg a családnak, afféle meglepetés ajándékként.

Szabadulás

A gondos tervezést keresztülhúzta, hogy Kerstin komolyan megbetegedett. Az immár 19 éves lányon évek óta kezdtek kiütközni különböző szervi megbetegedések tünetei, melyek most már rohamokban jelentkeztek. Kerstin összeomlott, mentálisan és fizikailag egyaránt – haját csomókban tépte ki. Állapota annyira leromlott, hogy még Josef Fritzl számára is egyértelművé vált, hogy a lány nem maradhat életben, ha nem szabadul ki mihamarabb. Beleegyezett hát, hogy orvoshoz vigyék, de csak miután Rosemarie elutazott otthonról szokásos nyaralására Olaszországba, így még egy hetet vártak vele. Addigra Kerstin még rosszabbul lett, és elvesztette az eszméletét is.

Elisabeth-nek segítenie kellett a pincéből felcipelni a lányt, mert Josef nem bírta el egyedül. Ez volt az a pillanat, amikor több, mint huszonhárom év elteltével újra természetes fényt látott – de Fritzl azonnal vissza is küldte a pincébe, míg ő maga mentőt hívott. A telefonban azt állította, hogy egy eszméletlen nőt talált az ajtó előtt, majd Kerstin elszállítását követően 2-3 órával maga is a kórházba hajtott. Ott addigra felfedezték, hogy a továbbra is eszméletlen fiatal nő nem létezik semmilyen hivatalos nyilvántartásban, így kórelőzménye sincsen. Tanácstalanok voltak betegségét illetően.

Fritzl megjelenése kapóra jött, aki megmutatta az orvosoknak Elisabeth karácsonyi levelét, és elmondta, hogy Kerstin az unokája. Arra kérte őket, hogy ne értesítsék a rendőrséget, ám hiábavalóan, a kórház dolgozói hivatalból megtették. Hamarosan meg is érkezett egy rendőrtiszt az Ybstrasse 40.-be, és kikérdezték Fritzl-t – ám a manipuláció mestere jól vette az akadályt, és mindvégig nyugodt maradt. Három nappal később Dr. Reiter telefonált Fritzlnek, hogy Kerstin állapota tovább romlott, és haldoklik. Mindenképpen szükségük volt arra, hogy kapcsolatba léphessenek Elizabeth-tel, ahhoz, hogy megmenthessék a lány életét, akit mesterséges kómába helyeztek. Fritzl nem mutatkozott különösebben együttműködőnek, így Dr. Reiter végül a nyilvánossághoz fordult, és az esti híradóban is közöltek egy régi képet Elisabeth-ről, segítséget kérve felkutatásához Kerstin érdekében. Az Ybstrassét másnap ellepték az újságírók, Fritzl pedig tajtékzott. Látta, hogy nem kerülheti el tovább a dolgot, üzent Rosemarie-nak, hogy jöjjön haza, és a következő szombat reggelén – Kerstin ekkor egy hete feküdt kórházban -, 2008. április 26.-án, 8516 nap után szabadon engedte Elisabeth-et, Stefant és Felixet. Meg kellett fogadniuk, hogy tartani fogják magukat a szekta történetéhez, és a mindig engedelmes Elisabeth így is tett.

A kórházban beszélt Dr. Reiterrel, mindent elmondott, ami segíthet Kerstin állapotának megértésében, de fogságukat egy szóval sem említette. Az orvos azonban így is gyanút fogott, és azonnal rendőrt hívott. Fritzlt és lányát a kórház előtt fogták el, és egyenesen a rendőrségre vitték őket, ahol elkülönítve kellett átesniük a kikérdezésen. A nyomozókat elsősorban Elisabeth érdekelte, hiszen huszonnégy éve újra és újra felbukkant története a helyi sajtóban, és afféle városi legendává vált a szekta kedvéért elszökő lány, aki később is olyan rossz anyának bizonyult, hogy csak úgy elhagyta csecsemőit. Elisabeth kezdetben nem állt szóba velük, és csak némán bámulta a falat. A rendőrök órákon át győzködték, hogy biztonságban lesz ő és a gyerekei is, és megvédik majd az apjától őket, mire végül megtört, és beszélni kezdett.

Körülbelül két óra leforgása alatt mindenről beszámolt az első nemi erőszaktól fogva 11 éves korában. Ezután Josefhez fordultak, aki a történtek nagy részét szintén bevallotta. Indítékként azt nevezte meg, hogy Elisabeth nagyon problémás gyerek volt, és inkább bezárta, mert féltette, hogy rossz társaságba kerül, esetleg drogfüggő lesz. Amikor arról kérdezték, miért vitt fel magával egyes gyerekeket, míg másokat nem, azt a választ adta, hogy azokat választotta ki, akik túl hangosan és túl sokat sírtak. Nem akarta, hogy bárki meghallja őket a pince falain keresztül. A legvégső kérdés az ilyenkor szokásos volt, megbánta-e, amit tett?

„Miért bánnám? Mindig óvtam őket. Komolyan gondoltam, megmentettem Elisabeth-et a drogoktól.”

Gyógyulás

Elisabeth-et és a fiúkat ugyanabba a kórházba szállították, ahol Kerstin is feküdt. Nekiláttak állapotuk részletesebb felmérésének, ami szótlan döbbenetbe taszított mindenkit, aki kapcsolatba került velük. Felix volt a legjobb állapotban, a legnagyobb eséllyel a teljes gyógyulásra. Az 5 éves kisfiú majomként szökellve közlekedett, de képes volt két lábon járni is – ha akart. Valamennyien erős napfényvédőket kaptak a bőrükre, és folyamatosan napszemüveget kellett viselniük, hogy szemük ne károsodjon.

Amikor Rosemarie Fritzl tudomást szerzett a történtekről, idegösszeroppanást szenvedett el, és szívproblémákkal kórházba szállították. A rendőrség csak hetekkel később tudta kihallgatni. Ártatlanságáról végül az győzte meg a hatóságokat, amikor szemtanúi lehettek a család egyesítésének. Végtelenül érzelmes pillanatok voltak, melyekben Rosemarie csak azt tudta ismételgetni, hogy nem tudott semmiről.

Kerstin közel kéthónapos mélyaltatást követően kerülhetett ki az intenzív osztályról, és átszállították abba a szanatóriumba, ahol családja többi tagját is kezelték. Teljes gyógyulást jósoltak neki. A szanatóriumban egy egész részleget megkaptak, ahová más betegek nem mehettek be. Az ablakokat elsötétítették, hogy segítsék a fényhez való alkalmazkodásukat, és hogy a lesifotósoktól is megvédjék a családot. Már az elején tudni lehetett, hogy rengeteg időre lesz szükségük a regenerációhoz. Köztudott, hogy több, mint egymillió eurót ajánlottak annak, aki az első fotót készíti Elisabeth-ről, így a klinika védelmére kirendelték a Cobra Force nevű speciális egységet, akik a következő napokban tizenhét újságírót tartóztattak fel.

Amikor a hírek napvilágot láttak, és a rendőrség is megtartotta sajtótájékoztatóját a család szabadulásáról, egész Ausztriát sokkolták. Josef Fritzl – vagy ahogy a sajtó nevezte, az amstetteni rém – tettei az egész világon vezető hírré váltak, és mindmáig az egyik legkegyetlenebb, legextrémebb bűntettként tartják nyilván a történteket. A csupán két évvel korábban napvilágra került Natascha Kampusch-sztoriból épp csak gyógyulni kezdő osztrák közélet újabb pofont kapott, melyből sokan a második világháború ejtette sebek hatását vélték kiolvasni. Rengetegen próbáltak meg segíteni a Fritzl családon – miután számot vetettek a Josef Fritzl által felhalmozott adósságokkal, melyek mintegy 3 millió euróra rúgtak, gyűjtést szerveztek nekik, hiszen gyógykezelésüket sem tudták volna hosszú távon maguknak finanszírozni. Maga Kampusch is szeretett volna segíteni nekik, de a találkozástól Elisabeth elzárkózott, így csak pénzbeli segítséget nyújtott, 25.000 eurót.

A család gyógyulása senkinek sem volt könnyű, de rohamléptekben javult az állapotuk. Az orvosok csodálták Elisabeth kitartását és erejét, amivel mindenáron megpróbálta elérni, hogy gyermekei „normális” életet élhessenek a jövőben, a család pedig együtt maradjon. Szabadulásuk után pár héttel a családterápiás foglalkozások keretében készítettek együtt egy posztert, amin köszönetet mondtak mindazoknak, akik segítségükre voltak. Az üzenetet Amstetten főterén az egyik üzlet kirakatában állították ki.

Tárgyalás

Mindeközben Josef Fritzl börtönben volt, és zajlott pszichiátriai vizsgálata, hogy mentálisan beszámítható-e, vagyis felelősségre vonható-e az általa elkövetett bűncselekményekért. A vérfertőzést DNS-tesztekkel igazolták, a legfontosabb jogi kérdés pedig az volt, hogy bizonyítani kellett, hogy Michael életben maradhatott volna, amennyiben nem a pincében születik meg. Ennek hiányában csak a gyermek elhanyagolásával vádolhatták meg (mert nem vitte orvoshoz – mulasztásos emberölés), de ha sikerül bizonyítani, úgy már gyilkosságért kaphatott ítéletet, ami az osztrák törvények értelmében kizárólag életfogytiglani börtönbüntetés lehet.

A Fritzlel folytatott beszélgetések számos részletét közölték a sajtóban, ezzel újabb és újabb címlapsztorikat generálva. Josef semmiféle megbánást nem mutatott áldozatai iránt, mi több, meggyőződése volt, hogy jót tett Elisabeth-tel, mert megvédte a külvilágól. Bevallotta, hogy pontosan tudta, hogy amit csinál, az alapvetően egy beteges, rossz dolog, és sokszor gondolkodott rajta, hogy visszacsinálja az egészet, de sosem tudta rászánni magát. Hiába, hogy minden egyes nap elteltével csak súlyosbodtak bűnei, egy idő után már úgy érezte, túl késő szabadon engedni lányát. Végül kizárólag hajlott kora vezette erre a megoldásra, de nem győzte hangsúlyozni mentségét, hogy akár meg is ölhette volna őket észrevétlenül. Ezzel szemben huszonnégy éven keresztül odaadóan gondoskodott róluk saját meglátása szerint, és kiemelte, hogy egyáltalán nem tartja magát olyan szörnyetegnek, amilyennek a sajtó kikiáltotta. Kritikusai szerint mindezzel a beszámíthatatlanság megállapítását akarta megalapozni, azonban ezt nem sikerült elérnie. Pszichiáterei szerint több, kombinált mentális betegségben is szenved, köztük borderline-, szkizoid- és szkizotípiás személyiségzavarban is, és különböző szexuális zavarokban. Javaslatuk az volt, hogy a férfi élete végéig maradjon pszichiátriai kezelés alatt.

A vádirat végül 2008. novemberére készült el, mely szerint Fritzl-t Michael meggyilkolásával, nemi erőszakkal, vérfertőzéssel, más személyi szabadságától való megfosztásával, kényszermunkával vádolták meg. A per 2009. március 16.-án kezdődhetett meg, Sankt Pölten városában. Fritzl a gyilkossági vád kivételével mindenben bűnösnek vallotta magát. Elisabeth vallomásáról videófelvétel készült, mert nem vállalta, hogy részt vegyen a tárgyaláson – soha többé nem akarta látni apját. Harald, Elisabeth bátyja megjelent a tanúk padján, de Rosemarie és Fritzl többi gyereke nem volt hajlandó rá. Végül a tárgyalás második napján Elisabeth mégis részt vett, de csak látogatóként, álruhában. Ügyvédje azonban elmondta, hogy Fritzl felismerte lányát, láthatóan elsápadt, és végül megváltoztatta vallomását arra, hogy minden vádpontban bűnös.

2009. március 19.-én életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, Fritzl nem fellebbezett.

A későbbiekben három különböző gyilkossággal hozták összefüggésbe a nevét, de bármennyire is gyanús ezekkel a megoldatlan ügyekkel kapcsolatban, egyiket sem sikerült rábizonyítani.

1966-ban, négy hónappal Elisabeth születését követően eltűnt a tizenhét éves Anna Neumayr. Linzből utazott a 18 kilométerre fekvő Wels faluba, ám osem érkezett meg úticéljához. Holttestét három nappal később, egy kukoricaföldön találták meg, otthonához közel, Pfaffsstaett bei Mattinghofenben. Kétszer fejbelőtték egy taglópisztollyal (a böllérek által használt speciális kábító fegyver). Miután fény derült rá, hogy akkoriban járt a környéken, Fritzl felelősségét DNS-tesztekkel próbálták igazolni, de sikertelenül.

 

Húsz évvel később, az Elisabeth vetélése utáni hetekben, 1986. november 12.-én két búvár találta meg a tizenhét éves Martina Posch holttestét a Mondsee-tóban. Fritzl különösen gyanús volt ebben az ügyben, mert Martina Elisabeth-tel való hasonlósága szembeötlő, továbbá Fritzl bizonyítottan az üdülőben tartózkodott tíz nappal korábban, amikor a lány eltűnt. Martinát gyilkosa megerőszakolta, és műanyag fóliába tekerte testét, majd a tóba dobta. Ruháit és más személyes tárgyait sosem találták meg és a gyilkossági ügy a mai napig is megoldatlan maradt – Fritzlre ezt sem sikerült rábizonyítani.

 

Egy hónappal a család szabadulását követően egy harmadik ügyben is meggyanúsították Fritzlt. Mindössze kilenc hónappal korábban egy 42 éves – vagyis Elisabeth-tel egyidős – cseh prostituált, Gabriele Supekova holttestét találták meg közel az osztrák határhoz. A helyszín csupán néhány kilométerre található attól a helytől, ahol Fritzl éppen vakációját töltötte. Bűnösségét ebben az ügyben sem tudták bizonyítani.

Mi történt azóta?

A tárgyalás után Elisabeth és gyerekei a család egyik eldugott helyen lévő ingatlanába költözött, de hamarosan vissza kellet térniük a szanatóriumba. Elisabeth teljesen összetört, mert egy brit nemzetiségű paparazzo betört hozzájuk, és fotózni kezdte a lakást. Később egy meg nem nevezett városba költözött az egész család. Rosemarie egyedül él egy kis lakásban, és a sajtó állítása szerint valamelyest megromlott a kapcsolata Elisabeth-tel, de a vele felnőtt három gyereknek engedi, hogy látogassák.

2010-ben megjelent egy cikk a The Independentben, amiben újabb híreket olvashattuk a család helyzetéről Christine Ranner, Rosemarie húga tolmácsolásában. Elmondta, hogy Elisabeth élvezi az élet apró örömeit, szeret vásárolgatni. A tisztaság megszállottja lett, egy nap akár tízszer is lezuhanyozik. Könnyedén megszerezte jogosítványát, és kibékült édesanyjával is. Egyik testőrével, Thomas Wagnerrel egymásba szerettek (a férfi 23 évvel fiatalabb nála), és a férfi amolyan gondoskodó báty figurává vált a gyerekek számára, akik normális testvéri kapcsolatot alakítottak ki egymással. Lisa, Monika és Alex egyre inkább elfogadták Elisabeth-et édesanyjukként. Anyagi gondjaik szerencsére nem voltak már, mert az államtól megkapták a 24 év során elmaradt családi pótlékot, ami több, mint 50.000 euróra rúgó összeg volt.

2013-ban az Ybstrasse 40. szám alatt álló ház pincéjét feltöltötték betonnal, az épületet pedig értékesítették három évvel később.

2017-ben Josef Fritzl megváltoztatta a nevét Josef Mayrhoffra. Valódi okát nem ismerjük, miért döntött így, talán áldozatként próbálja beállítani magát, vagy csak így próbál szabadulni múltbéli bűneinek emlékétől. Egészsége mára megromlott, a demencia jeleit mutatja az immár 87 éves férfi. A börtön, amelyben fogva tartották, egy pszichiátriai betegekre szakosodott intézmény volt, de 2022 tavaszán átszállították egy hagyományos börtönbe, mert orvosi vélemények szerint többé nem jelent veszélyt. Az, hogy többé nem áll elmeorvosi megfigyelés és kezelés alatt, teszi lehetővé az osztrák törvények értelmében azt, hogy 15 év letöltését követően kérelmezheti szabadon bocsátását, ami idén, 2023-ban válik aktuálissá.

 

Girl in the Basement (2021)

Érthető, hogy miért nem nyúltak korábban a történethez filmes alapanyagként. Hacsak nem számítjuk Emma Donoghue A szoba című 2010-ben megjelent regényét, és annak 2015-ös filmadaptációját – melyhez a szerzőnő bevallottan inspirálódott a Fritzl család történetéből -, egészen 2021-ig kellett várnunk arra, hogy valaki játékfilmes alapon dolgozza fel.

Talán nem is meglepő módon, de amerikai filmként köszönthetjük a Girl in the Basement-et, egy német származású rendező, Elisabeth Röhm munkáját. A teljes cselekményt amerikai közegbe ültették át, de ez egyáltalán nem zavaró. Ennél sokkal szembe ötlőbb hibája a filmnek, hogy szemlátomást nehezen küzd meg azzal a problémával, hogy huszonnégy év történéseit kellene bemutatnia. Sokat ugrál az időben, ami nem segíti a néző elmélyülését, és összességében véve nem volt elég bevállalós.

 

Fontos tudnunk, hogy ez egy Lifetime originals film. A Lifetime egy amerikai kábelcsatorna, amit részben a Disney tulajdonol, és elsősorban nőknek szóló tévéfilmeket gyártanak, köztük számos igaz történetet feldolgozó darabot. Éppen emiatt nem szabad mozifilmes minőséget elvárnunk tőle, hiszen költségvetésük jóval alacsonyabb volt. Ennek ellenére a megjelenítéssel szerintem nincs gond, és az előtérbe kerülő színészi játékra sem lehet panaszunk. Az apa szerepében Judd Nelson bár viszonylag kétdimenziós, teljesen elfogadható alakítást produkál, míg a bebörtönzött lányt (a filmben Sarah) az Insidious 3-ból és a tavalyi The Last Thing Mary Saw-ból ismerős Stefanie Scott varázsolja elénk, a lehetőségekhez mérten igen meggyőzően.

Cikkünk végig olvasását követően a film jó eséllyel csalódást fog okozni, hiszen a valóságban történtek erősen kikönnyített változatát láthatjuk a képernyőn. Ezen kívül nehéz belekötni, és alapvetően egy viszonylag jól sikerült tévés thrillernek találtam.

Értékelés: 5/10

.

.

Blissenobiarella

 

 

Források:

John Glatt: Secrets in the Cellar (A True Story of the Austrian Incest Case that Shocked the World)

Stefanie Marsh, Bojan Pancevski: I’m No Monster (The Horrifying True Story of Josef Fritzl)

Nigel Cawthorne: House ​of Horrors (The Horrific True Story of Josef Fritzl, the Father From Hell)

https://www.dailymail.co.uk/news/article-1163186/As-Fritzl-faces-life-prison-agony-victims-face-years-come.html

https://www.mirror.co.uk/news/world-news/josef-fritzls-daughters-secret-new-14141500

https://www.theguardian.com/world/2008/apr/30/austria.internationalcrime

https://www.dailymail.co.uk/news/article-1184805/Fritzl-planned-free-cellar-family–assumed-details-captivity-secret-new-book-claims.html