Fiatalok erdőbe mennek kempingezni, aztán lassan mindegyikük elpatkol egy ismeretlen gyilkos fejszéje által – mi ebben a nagy szám?! Kismillió ilyen és ehhez hasonló, csontig lerágott klisében dúskáló forgatókönyvet láthattunk már az évek során; szinte a könyökünkön jön ki az egész. Ám itt jön a csavar, ugyanis Jon Bristolnak köszönhetően mindezt most cuki bábok (!) segítségével élhetjük át, egyfajta kézzelfogható stílusgyakorlatként.

Ne kérdezzétek, hol találok ilyen dolgokat; egyszerűen ők találnak rám. Meg hát az internet nevű csodálatos találmány is gyakorlatilag végtelen, nem kell mindenféle sötét mélységeibe különösebben alámerülni, hogy szembe jöjjön velünk valami hasonló. És persze az algoritmusok is felettébb szorgalmasan dolgoznak, főleg ha az illető egy olyan horror-fanatikus típus, mint én, haha.

Az alig egyórásra nyúló műsort egy Gil nevű roppant szórakoztató hoszt nyitja meg. Két levélolvasás között arra is marad idő, hogy megtekintsünk egy Walking Path nevű zombis szösszenetet, különösebb csattanó nélkül. Majd pedig következik a fő műsorszám, vagyis a HEAD nevű, ötven perc hosszúságú muppet-slasher. A forgatókönyv szerint fiatalok kempingezni mennek az erdőbe, majd este valaki profán módon egymás után vágja le a fejüket. Vágás(ok) után egy újabb csoport fiatal megy ugyanarra a helyre vakációzni, ám a játékidőnek köszönhetően ők már több teret kapnak. Közben megismerkednek egy titokzatos fazonnal, aki a fura kisvárosi gyilkosságok után nyomoz, előkerül egy levágott fejekkel díszített fa az erdő közepén, meg még hasonlók…

A filmet író és rendező Jon Bristol nem mellékesen az Elmwood Productions alapítója és igazgatója, és nem ez az első ilyen jellegű bábos produkciója. Tehát tudja mitől döglik a légy, pontosabban a bábok. Stílusgyakorlatában hűen visszaadja a faék egyszerűségű slasherek minden unalomig ismételt fordulatát és klisés szituációnak báját, csak éppen hús-vér szereplők helyett ezúttal dróton rángatott textilkarakterek prezentálják felénk ezt az élményt. Technikai oldalról nem tudok belekötni: a bábok marha viccesek, mozgatásukkal tényleg visszaadják a megszokott emberi reakciókat. Kapunk pőre csöcsöket meg visszafogott kamatyolást, némi romantika és féltékenykedés is kerül a nagyrészt az ismeretlen baltás gyilkos utáni nyomozgatás során. Fejeszével lenyisszantott fejek, főbelövések, nyakból spriccelő málnalekvár sem maradhat ki természetesen, egy kis rituális ördögimádattal a nyomokban, haha!

Aki tehát eléggé pihent és/vagy kíváncsi, esetleg gyerekként elképesztően nagy Muppets-rajongónak vallotta magát, nyugodtan üljön neki, mert kedvére szórakozhat rajta. Akinek pedig ez túl könnyed vagy szimplán érdektelen, valami jóval extrémebb, mindfuck-élményre vágyik, annak ajánlom a gyűrűkurás, egyébként hullajós és ízlésficamos Peter Jackson egy korai, Hollywoodot kiforgató bábos szatíráját, aminél ebben a zsánerben betegebb baromságot én még nem láttam: all hail Meet the Feebles!

Értékelés: 7/10

eyescream