Így az év vége felé egyre általánosabbá válik az a vélekedés, hogy 2022 nem a jó horrorfilmek éve volt. Ennek ellenére én bizakodom, hogy év végi toplistánkra jó pár olyan film fel fog kerülni, amiket igenis érdemes megnéznie minden horrorrajongónak. Nagyon valószínű, hogy a Speak No Evil, vagyis A látogatás is szerepelni fog ezen a listán – pedig igencsak megosztó darabról van szó, amire sokan azt fogják mondani, hogy még thrillernek sem nevezhető, nem, hogy horrornak.

A film elején megismerkedünk főhőseinkkel: Bjørn és Louise egy dán házaspár, akik Toszkánában töltik vakációjukat kislányukkal, és megismerkednek egy holland családdal. Az apa, Patrick azonnal nagy hatást gyakorol Bjørnre, amikor minden irónia nélkül hősiesnek nevezi, amiért felkutatta kislánya elhagyott plüssnyusziját, ami olyan sokat jelent a gyereknek. A két férfi egészen különböző karakterek: Bjørn plátói vonzalmat érez Patrick iránt, amikor megismeri annak a világra közönyösen tekintő, magabiztos, roppant férfias karakterét. A dán apa mindig a szabályok szerint játszik, a társadalmi konvenciók áldozata, míg Patrick minden körülmények között érvényesíti akaratát, és gátlások nélkül kimondja a véleményét. Még a nyaralásról hazatérve, otthon, Koppenhágában sem tudja lerázni ezt az élményt, és tovább pislákol benne a vágy, amit új cimborája ébresztett benne, hogy lerázza magáról addigi passzivitását.

Egy nap képeslapot kapnak, melyben a hollandok meghívják őket egy hétvégére magukhoz. Bjørn és Louise meglepődik az ajánlaton, és hosszasan mérlegelik, hogy elfogadják-e – hiszen nem terveztek újabb nyaralást sem anyagi, sem más szempontokból -, de végül meggyőzik magukat azzal, hogy nagy illetlenség volna ilyen szívélyes invitálást visszautasítani. Így hát irány Hollandia, a család utazik.

A film a következőkben a házaspár lelki vívódásait helyezi a középpontba. A hollandok a vendégség első percétől fogva „furcsán” viselkednek, magától értetődő – és a hazai pálya előnyeivel kiegészült – magabiztosságukkal helyezik a dánokat szokatlan, és sok esetben roppant kellemetlen helyzetekbe. Semmibe veszik, hogy Louise vegetáriánus, Agnest elválasztják a szüleitől azzal, hogy egy szobában kell aludnia a másik család fiával (a földön), vagy éppen ha étterembe mennek, a vendégekkel fizettetik ki a számlát. A feszültséget egyértelműen az adja majd, hogy főhőseink hogyan reagálnak ezekre az eseményekre, melyeket nehéz volna agresszívnak, vagy támadó jellegűnek nevezni. A dán vendégek nem tudnak rosszindulatot feltételezni vendéglátóikról, ezért bánásmódjukat kulturális különbségként könyvelik el magukban. Könnyű volna azt gondolnunk, hogy A látogatás az a fajta film, amikor a néző magából kikelve üvölt a képernyőnek, hogy éppen mit kellene csinálnia a balfék főszereplőnek, de ennél sokkal jobban használja ki a lehetőségeit. A látogatást rém kellemetlen nézni, benyúl az ember zsigerei alá.

A látogatás olyan érzéseket csomagol szatírába, és jelenít meg számunkra a képernyőn, amik nagyon sokunkban jelen vannak. Bjørnt és Louise-t korántsem írhatjuk le annyival, hogy eltúloznák az udvariasságot, hiszen szót emelnek magukért, és szóvá teszik a nekik nem tetsző dolgokat (még ha megkésve is). Arról van szó, hogy legtöbbünk szemtől szembe nehezen vállalja fel a véleményét, és illeti kritikával a másikat, ezzel azt veszélyeztetve, hogy konfliktus alakuljon ki – az eltúlzott politikai korrektség korában ez különösen igaz egy külföldivel szemben. Patrick valósággal beszivárog az arra nagyon is fogékony Bjørn tudatalattijába, de a Tafdrup fivérek (Christian Tafdrup a film írója és rendezője, míg Mads Tafdrup az írásban közreműködött) rendkívüli érzékenységgel mutatják be ezt a folyamatot: sosem szemmel látható, magától értetődő dialógusokon, vagy felismerhető gázlángozáson keresztül történik mindez, annál sokkal alattomosabban.

A film címe, a Speak No Evil, mely a magyar fordításban sajnos jelentését veszíti, egy bibliai sorra utal, mely Pál Tituszhoz írt levelében található: „Senkit ne szidalmazzanak, ne veszekedjenek, kedvesek legyenek, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt.” Az udvariasság dinamikájának csapdájában vergődve végül eljutnak azonban ahhoz a határhoz, ahol már Louise azt mondja: ne tovább.

A főszerepekben látható négy színész rendkívüli elkötelezettséggel alakítja karakterét. Bjørn (Morten Burian) a legelképesztőbb érzelmi skálán megy keresztül a történet során, melyben a csodálattól kiindulva az elárultságon át a bénító sokkig jut; Patrick (Fedja van Huêt) a valódi pszichopataként tévedhetetlenül aknázza ki a többiek sérülékenységeit, de azt is tudja, mikor hátráljon egy lépést. Patrick felesége Karin (Karina Smulders) mesterien egyengeti a terepet férje előtt, míg Louise (Sidsel Siem Koch) igyekszik időben felnyitni férje szemét vendéglátóikkal kapcsolatban.

A látogatás egy fantasztikus éleslátással megalkotott utazás az emberi psziché körül. Sokan fogják azt gondolni róla, hogy nem horrorfilm, hiszen nélkülözi a zsáner általános ismertetőjegyeit. Ne számítsunk olcsó izgalmakra, de ne is adjuk fel: a film felépítése komoly érzelmi munkát kíván a nézőtől, ám a végső fordulattal ez a munka kifizetődik. A Tafdrup fivérek nagyon sokáig titkolják előlünk Patrick és Karin valódi szándékait – és szinte teljes bizonytalanságban is hagynak bennünket az indítékot illetően, ha nem számítjuk a film kulcsmondatát:
„- Miért teszitek ezt velünk?
– Mert hagyjátok.”

A film alkotói kíméletlen megoldáshoz vezetnek bennünket, és ez a befejezés az, ami A látogatást az idei év talán legmegrázóbb filmjévé teszi. Varázsa éppen abban rejlik, hogy teljesen hétköznapi helyzeteket mutat be, olyan szituációkat, amelyekben bárki magára ismerhet, így átélhetővé válik. Óriási hiányt szenvedünk az olyan széles rétegeket megszólítani képes művekben, melyek önvizsgálatra késztetnek, és maradandó élményt jelentenek gondolatiságukkal is, de A látogatás ilyen, és ezzel szinte bizonyosan elnyeri méltó helyét a Cinegore éves toplistáján is majd.

Kinek ajánljuk: Skandináv hangulatú filmek kedvelőinek, akik szeretik az olyan thriller/horror filmeket, amelyek a néző agyát is megdolgoztatják.

Értékelés: 9/10

Blissenobiarella