Relatíve régi adósságomat törlesztettem ezzel a Halloweenkor játszódó bűnös élvezettel. Merthogy még nekem, az oldal talán túlságosan sokat látott trashmesterének is bőven akadnak olyan produkciók, amelyek eddig még valahogy kimaradtak az életéből. Például ez a sátánista szektát, perverz nagypapát és egyben egy mélyen gyökerező családi drámát is magában hordozó, csecsekben nem kicsit gazdag, a nyolcvanas évek minden báját magán hordozó, amatőr forgatókönyvvel bíró flick.

Az elhízott-Maradona-fejű nagypapa valamiért nagyon szeretheti Tomi nevű unokáját. Mire felnő a kissrác, már be is invitálta a fészerében puritán rítusokat végző sátánista szektába, ahol természetesen ő a vezető. Ellenben a másik két gyerkőcöt igencsak rühelli, talán mert vérfertőzés során nem tőle származnak. Egyébként a lánya férje sincs már az élők sorában: nagypapa még a film elején hidegvérrel küldte a halálba az egyik vérszertartásukra titokban beállító vejét. Szóval ez a kissé beteges alap, innen kezd el építkezni az ide-oda csapongó, labilis lábakon álló cselekmény.

Míg Halloween napján az egyik testvér, Vera barátnőjével és a többi fiatallal a helyi éves ittas pajtatáncra készül, addig Roger bátyja a városka zöldfülű rendőreként a biztonságot felügyeli. Persze ez utóbbinak is összejöhet egy zsenge menet az egyik síron Vera barátnőjével. Anyuka távolról aggódva figyeli az eseményeket, nagypapi pedig a szektákba szervezett Tomival próbál újabb tagokat toborozni ördögimádásukhoz. És, ahogy kell, megindulnak a maszkban elkövetett gyilkosságok…

A címében rendkívül szofisztikált szóviccet elsütő produkció egy bizonyos Jag Mundhra nevű indiai rendező terméke, a szkriptet pedig az a Carla Robinson írta, akinek életében (se előtte, se utána) sem volt semmi ehhez fogható munkája. Nem viccelek, tényleg csak ezt az egyet firkantotta, és ez bőven meg is látszik a forgatókönyvön. Filmünk kezdetben az előszeretettel félmeztelenül, pentagram-nyakláncban feszítő a világon mindent gyűlölő izomTomira koncentrál, aztán lassacskán megismerhetjük teljesen normális testvéreit, majd impozáns vargabetűkkel a végére csak visszatalálunk hozzá néhány pillanatra.

Vera és barátnője a cselekmény alatt például többször vált hajszínt, az anyuka öregre sminkelését pedig inkább hagyjuk, hasonlóan igényesre sikerült, akárcsak a Troll 2-ben. Egy álomjelenet során egy egész heavy-metál videót osztanak meg velük, a mű egy másik pontján pedig (a történet szempontjából egyáltalán nem releváns) már-már standup-comedy részlet következik be. Csak úgy kapkodjuk fejünket, hogy ez akkor most itt mi és hogyan. Szerencsére mindig akad annyi idő, hogy indokolatlanul mindig beleférjen egy-egy kivillanó bimbó vagy akár egy komplett tüdőcsúcs, sőt a szerencsés ördögimádó szöszik néha még egy-egy pentagram-billogot is kaphatnak a seggükre, haha!

Egyedül a nagypapa ördögi karakterét játszó Hy Pyke miatt marad főleg emlékezetes (zseniális mit művel az öreg!), meg olyan tabuk döntögetése okán, mint egy esküvői vérfertőzés meg a temetőben sírokon való szexelés a törvény egyik képviselőjével – aki utána, de még mindig szolgálatban lazán dönti magába az italt. Nyolcvanas évekhez illő fx és az akkori színvonalnak megfelelő trükkökkel adagolt véres jelenetek, fülbizseregtető kísérőzene, viszont a helyi vegyesboltban az eladók akkoriban sem tudtak számolni. (Értsd: 40 dollárt egy papírpénzzel fizetve nettó 15 dollárt ad vissza a kasszás.) Unaloműzésként avagy szimpla bűnös élvezetként jó szívvel tudom ajánlani egy nagyobb társaságban két pia között, mert megéri!

Értékelés: 5/10

eyescream