Négy évvel Stephen Spielberg világhírű Cápája, és egy esztendővel annak folytatása után minden B-filmek überelhetetlen királyának (segítek: Roger Corman) házi forgatókönyvírója, bizonyos Charles B. Griffith is belefogott egy alapötletét tekintve igencsak hasonló produkcióba, hátha még nem unják az emberek a tengerparti horrort, őket pedig gyorsan elárasztják majd a zöldhasúak. Mondanom sem kell, teljes mértékben B-filmről beszélünk.

Míg mindenki békésen sütteti magát a napon és/vagy fürdik a tengerben, a Hawaii-szigeteken a maui part közelében egyszer csak minden előzetes jel nélkül feltűnik egy gyilkos lény. Nem sokat látunk belőle, csupán eltűnt személyek jelzik útját, egyes esetekben pedig lemetszett végtagok. Miután az egyik alkalommal már nem csak a mélyben gyilkolászik, ergó egészen közel merészkedik a parthoz, vérdíjat tűznek ki a fenevad fejére, ezzel egyébként elérve, hogy minden balfék őt akarja majd elkapni. Végül, sokadik próbálkozásként egy időközben megmurdelt szereplő csaliként való kreatív felhasználása betetőzéseként egy robbantással sikerül likvidálni az állatot.

Charles B. Griffith – aki egyébiránt olyan Roger Corman filmek írója, mint a Rémségek kicsiny boltja vagy a Halálos futam – filmje gyakorlatilag egy nagyon-nagyon középszerű B-film, amely a Cápa farvizén próbál meg nézőket becserkészni magának. Adott ugye egy paradicsomi körülmények között virágzó üdülőhely, ahol ismeretlen fenyegetés üti fel a fejét, ami ugye nem újdonság, de a felsorakoztatott karakterek szintén ismerősek lehetnek.

Minden lében kanál gazdag turisták, roppant idegesítő üzemeltető, alkesz hajóskapitány, ravasz unokaöccs és szerelme, az eseményekbe lerángatott rendőrfőnök, no és persze a biológus, aki szerint egy földrengés ismeretlen őskori halfajt hozott a felszínre. Mindez víz alatti felvételekkel, esti bulikkal, és időhúzást előidéző sablon-elemekkel. Meg persze kötelező topless macákkal.

Sajnos az ominózus ragadozót vajmi keveset láthatjuk, ugyanis az áldozatok alighogy megpillantják gyilkosukat, máris vörös lesz a képernyő, semmi több. Néhány ritka esetben gumi-makett kerül elő, de leginkább csak uszony-szinten van velünk a jószág. Megpróbáltak valami fenyegető kísérőzenét is összeállítani, ha már a példaképnek összejött a halhatatlanság, ám e ponton sem igazán jártak sikerrel.

Kedvenc jelenetem, amikor a tengerparton lévő összes turista úgy elkezd lélekszakadva rohanni, mintha legalábbis a szörny a szárazföldre is jönne utánuk… és addig-addig szaladnak, amíg a zseniális vágásnak köszönhetően be nem sötétedik, priceless. Akadnak még benne hasonlóan humoros dolgok, de igazából annyira kevés az egyediség, hogy a produkciót csak a legelszántabb tengeri ragadozókért lelkesedő rajongóknak merem ajánlani. De nekik is matiné gyanánt.

Értékelés: 5/10

eyescream