Megkockáztatom kijelenteni, hogy nincs még egy olyan magyar bűnöző, aki ekkora hírnévnek örvendene. Lényét áthatja a misztikum, számtalan összeesküvés született személyéről és cselekedeteiről. Hihetetlenül gazdag szakirodalommal találtam szembe magam, amikor rákerestem a nevére, ezért tartok is tőle, hogy munkám során nem tudok eléggé átfogó képet adni róla. De azért megpróbálom. Már csak azért is, mert küszöbön a kilencvenegyedik évfordulója annak, amivel beírta magát a történelembe. Tudom, nem éppen kerek szám, de nézzétek el nekem. Matuska Szilveszter és a biatorbágyi viadukt felrobbantásának története következik most.

Ki volt Matuska Szilveszter?

A kérdés sokakat foglalkoztat. Tanító? Katona? Kereskedő? Ügyeskedő szélhámos? Őrült? Zseni? Terrorista merénylő? Úgy tűnik, egyszerre mindegyik. Matuska Szilveszter József 1892. január 29-én született, az akkoriban a Bács-Bodrog vármegyéhez tartozó Csantavéren (ma Szerbiához tartozik), római katolikus családban. Szerény körülmények között nevelkedett, apja papucskészítő iparos volt. Amikor a kis Szilveszter tízesztendős lett, a papa távozott az élők soraiból, anyja pedig nem sokkal később kimondta a boldogító igent a családi papucskészítő műhely segédjének, Kőmíves Sándornak (neve ne tévesszen meg senkit, ő is papucskészítő volt…).

A családban nem volt egyetértés a fiú karrierútjával kapcsolatban: anyja papnak szánta, nevelőapja ragaszkodott hozzá, hogy tovább vigye a műhelyt, ő maga pedig tanító szeretett volna lenni. Végül az is lett. Kalocsán elvégezte a tanítóképzőt, egészen pontosan, mint kántor-tanító diplomázott, s első munkahelye Püspökhatvanban volt. Matuska hamarosan rájött, hogy a pedagógusi pálya kevés az ő nyughatatlan természetének, ezért gondolt egyet és 1913-ban beállt a Magyar Királyi Honvédség kötelékébe. A nagy háborúban szépen haladt felfelé a ranglétrán, sorra kapta a kitüntetéseket (például ezüst vitézségi érmet és bronz katonai érdemérmet), végül pedig főhadnagyként szerelt le. Bármennyire is állt ígéretes jövő előtte, ő ezt is elunta, s visszatért szülőhelyére, Csantavérre tanítani. 1919-ben megnősült, felesége, Dér Irén tanítónő volt ugyanabban az iskolában, ahol ő, nemsokára pedig szülői örömök elé is nézhettek, ugyanis világra jött lányuk, Gabriella.

Matuska Szilveszterről egy profán kifejezéssel élve elmondható, hogy “nem bírt magával”. Tanári fizetését annyira kevesellte, hogy élénk kereskedelmi tevékenységbe kezdett, egyszerű háztartási cikkeket adott-vett, például sót, cukrot, gyufát, petróleumot, festéket. Felettesét, az iskolaigazgatót olyannyira irritálta ez az értelmiségihez nem méltó foglalatosság, hogy több alkalommal feljelentette. Matuskát mindez nem igazán hatotta meg, inkább arra koncentrált, hogy egyre gyarapodó vagyonát élvezze. Földet vásárolt Mezőtúron és gazdálkodni kezdett. A trianoni békediktátum következtében otthona többé nem tartozott Magyarországhoz, ezért 1922-ben családjával áttelepült a határ túloldalára és felvette a magyar állampolgárságot. Aztán pár év múlva mezőtúri birtokától is megvált és Pestre költöztek, ahol gyakran cserélgette az ingatlanokat, sőt, Bécsben is vásárolt lakásokat, hogy végül 1928-ban odatelepüljön. Aztán jött a nagy gazdasági világválság…

A rogyadozó piaci helyzet kellős közepén, 1930-ban egy balul sikerült ingatlanügy miatt perbe fogták, s ő a pert elvesztette. Hogy mégse járjon annyira rosszul, nemes egyszerűséggel felgyújtotta a szóban forgó épület tetőszerkezetét, azaz biztosítási csalást követett el. A pénzt megkapta, anélkül, hogy akkor és ott kiderült volna, hogy ő volt a tettes. (Később persze lebukott). Ha valami, hát ez intő jelként is szolgálhatott volna későbbi deviáns és romboló viselkedésére. Még ugyanebben az évben feleségénél tuberkulózist diagnosztizáltak, amelyre akkoriban még nem volt más gyógymód, mint a hosszadalmas és igen költséges szanatóriumi kezelés. A Matuska család szépen csúszott lefelé a lejtőn, mindenüket pénzzé tették, hogy valahogyan fent tudják tartani magukat, mindhiába. Matuska Szilveszter még azzal is próbálkozott, hogy saját találmányait szabadalmaztassa, ám ezeket, egyiket a másik után elutasították. A férfi feje fölött tehát gyülekeztek a sötét felhők. Szinte már mindenkivel haragban vagy perben állt a környezetéből, de ezen túlmenően az egész világra is haraggal és undorral tekintett. A világ pedig akkoriban nem volt egy kellemes hely: rengeteg elkeseredett munkanélküli ábrándult ki az akkori, kapitalista-jellegű rendszerből, és csapódott valamelyik szélsőség felé, vagy a kommunistákhoz vagy a szélsőjobbhoz.

A torbágyi merénylet

1931. szeptember 12-ről 13-ára virradó éjjelen, egészen pontosan éjfél után húsz perccel robbanás történt a biatorbágyi (vagy ahogy akkoriban hívták, csak simán torbágyi, hiszen a két településrész csak 1966-ban egyesült) vasúti hídon, más néven viadukton. A hídon éppen áthaladó, Bécsbe tartó gyorsvonat a robbanás következtében kisiklott és hat kocsi a mélybe zuhant. (Csak a miheztartás végett: a viadukt magassága huszonhat méter, ez pedig majdnem akkora, mint egy tízemeletes panelház…) A tragédia számlájára huszonkét halott és tizenhét sebesült írható – utasok és a személyzet tagjai egyaránt.

A helyszínre először a helyi csendőrök érkeztek meg, de a Magyar Királyi Államrendőrség sem váratott magára sokat. Az eset kivizsgálása alatt az alábbiak kerültek megállapításra:

• az eset nem baleset volt, hanem szándékosan követték el
• egy házilag összetákolt, kis méretű, ekrazittal töltött pokolgép okozta a robbanást, valamikor a második és a harmadik vasúti kocsi áthaladásakor, a súlyterhelés következtében
• a mozdonyvezető olyan erővel markolta a vészféket, hogy le se lehetett fejteni róla a kezét, valószínűleg észlelte a veszélyt, és időben cselekedett, ha ezt nem tette volna meg, mindenki a mélybe zuhant volna, az egész vonat

A roncsok, törmelék és holttestek közül előkerült egy levél is, melynek kompromittáló tartalma arra enged következtetni, hogy a merénylet elkövetői nem mások voltak, mint kommunisták. Idézem az első néhány sort:

„Munkások, nincsen jogotok, hát majd mi kieszközöljük a kapitalistákkal szemben. Minden hónapban hallani fogtok rólunk, mert a mi társaink mindenhol ott vannak…”

Mivel abban az időben a kommunisták illegálisan működő szervezet voltak és a szélrózsa minden irányából vadásztak rájuk a hatóságok, az elkövetők kézre kerítése kiemelt prioritást élvezett. Másnap, szeptember 14-én Horthy Miklós kormányzó azonnali ülést hívott össze az ügy kapcsán, a budai várban található irodájában. A tanácskozáson Károlyi Gyula miniszterelnök, Gömbös Gyula honvédelmi miniszter, Keresztes Fischer Ferenc belügyminiszter és Zsitvay Tibor igazságügyi miniszter voltak jelen. Egyöntetűen megszavazták, és ki is hirdették a hajtóvadászatot minden államellenes, és kiváltképp kommunista szervezkedés, összeesküvés, merénylet résztvevőire, valamint felállították a statáriumot, azaz a rögtön ítélő bíróságot. Érdekesség, hogy e rendelet bőven Matuska letartóztatása után is életben volt, egészen 1932. októberéig. Ugyanennek esett áldozatul később Sallai Imre és Fürst Sándor is, a mozgalom két jeles alakja. Természetesen a korszak hírhedt kommunista fenegyereke, Leipnik Márton és társai is felkerültek a gyanúsítottak listájára. De tovább megyek: összeesküvések is szárnyra kaptak. Ezek közül a leghíresebb talán az, hogy maga a kormányzó, azaz Horthy Miklós hagyta jóvá, Gömbös Gyula honvédelmi miniszter szervezte meg és az egész Károlyi Gyula ellen szólt volna, így akarták eltávolítani a miniszterelnöki székből. Erre persze semmiféle bizonyíték nincsen, ugyanakkor hajmeresztő, hogy egyes történészek a mai napig úgy gondolják, hogy ez valós lehetett…

A nyomozók azonban nem is járhattak messzebb a valóságtól azáltal, hogy kommunista terrorcselekménynek gondolták az esetet. A merényletet nem holmi szélsőséges huligánok követték el, hanem Matuska Szilveszter, aki maga is jelen volt a helyszínen. Ruháját szándékosan összekoszolta, arcára ál-sérüléseket festett valamiféle vörös festékkel és meglehetősen zavartan viselkedett: eljátszotta, hogy ő is a baleset egyik áldozata és jelenleg sokkos állapotban van. Milyen leleményes! Azzal azonban nem számolt, hogy az utaslista is ellenőrzésre fog kerülni, amin a neve egyáltalán nem szerepel és ez valakinek szemet fog szúrni.

Matuska Szilveszter a gyanú árnyékában

Így is lett! Mivel nem volt írásos nyoma annak, hogy Matuska is a gyorsvonat utasa lett volna, hamarosan kérdések záporoztak rá azzal kapcsolatban, ki ő, mit keres ott, hogyan sérült meg, ha nem a vonaton utazott? Mivel nem volt hajlandó felelni ezekre a kérdésekre, a férfit bevitték az őrszobára, ahol megpróbálta bolondnak tettetni magát. Aztán ahogy telt-múlt az idő, beismerte, hogy bár ő követte el a robbantást, de egy titokzatos Leó nevű illető buzdítására. Ez a taktika nem bizonyult túlságosan sikeresnek, ugyanis 1931. október 7-én Matuska Szilvesztert hivatalosan is letartóztatták. A börtönben egy elmeorvos megállapította, hogy bár vannak pszichés problémái, nagyon is tudatában van cselekedeteinek. Ezután nem sokkal két korábbi vasúti robbantást is beismert: egyet Ausztriában, egyet Németországban követett el. Sőt, mivel egy ideig Mezőtúron volt birtoka, a helyi lapok még egy esetet is az ő számlájára írtak. A cikkek szerint 1931 augusztusában valaki egy vasbeton gerendát helyezett keresztbe a sínekre a Berettyó-híd közelében, s a Mezőtúrról Békéscsabára tartó vonat nekiütközött, ám kisiklani nem tudott, mert ahhoz túl lassan haladt. Ezt az ügyet, kellő bizonyítékok híján, nem sikerült hivatalosan rábizonyítani (ez alkalommal lehettek akár tényleg a kommunisták is az elkövetők!). A sors tragédiája, hogy Matuska a torbágyi viadukton eredetileg egy tehervonatot akart felrobbantani, ám az késett és a személyszállító gyorsvonatot maga elé engedte.

Tárgyalások, ítélet, börtönbüntetés, szökés és a vég

Matuska letartóztatása után több, mint fél évet raboskodott, első tárgyalására ugyanis 1932 júniusában került sor, Bécsben. A fellebbviteli tárgyalás ugyanezen év októberében, már a magyar fővárosban. E tárgyalás nem szűkölködött érdekességekben. A bírót Márton Albertnek hívták, aki a szemtanúk szerint intellektusban bőven alulmúlta Matuskát, komikus perceket okozva ezzel a jelenlévők számára (bizonyos jogi szakkifejezéseket helytelen módon használt, s Matuskának kellett helyreigazítania több ízben). Egy másik fontos momentum az volt, hogy a tárgyalás kész író(-olvasó) találkozó volt: Kosztolányi Dezső, Márai Sándor és Karinthy Frigyes is ott ültek a padsorok közt, és nem voltak restek szavakba is önteni mindazt, amit láttak, hallottak. Előbbi az Újságban közölt le cikket 1934. november 6-án, középső a Pesti Hírlapban november 7-én, utóbbi pedig a Pesti Naplóban november 10-én. A hírverés egyébként is óriási volt az ügy körül, Pesten, vidéken és a határ túloldalán is téma volt, minden valamirevaló lap beszámolt az eseményekről.

Az, hogy mi lehetett pontosan a motivációja, csak találgatni lehet: a szakértők szerint “fékezhetetlen rombolási vágy” tombolt benne, amelyet a korszellem kifejezetten kommunista sajátosságnak tartott. Az tény, hogy Matuska Szilveszter elkeseredett volt: elveszítette vagyona nagy részét, valamint imádott feleségét is.

Az osztrák és a magyar bíróságok eltérő módon ítélkeztek. Előbbi csupán hat esztendőt szabott ki rá, utóbbi halálbüntetést. Mivel Ausztriában akkoriban nem volt halálbüntetés, valahogy közelíteni kellett az álláspontokat, így születhetett meg végül az az ítélet, mely szerint Matuska Szilvesztert életfogytiglani börtönbüntetéssel kell sújtani. Ebben Horthy Miklós is részt vállalt: 1935. decemberében kormányzói kegyelmet adott neki. Az elítéltet átszállították Vácra, ott töltötte börtönbüntetését. Ezt a börtönbüntetést a második világháború alatt, katonai okok miatt tizenhét napra megszakíthatta, kísérettel és szigorú felügyelettel távozhatott a frontra.

Aztán 1944-ben hirtelen fordulatot vett Matuska Szilveszter sorsa, országunkba ugyanis bejöttek a szovjet csapatok, a felszabadítás zűrzavarban senki nem figyelt, és a férfi kereket tudott oldani. Azt állította, hogy sebész, így egy ideig együtt haladt a katonákkal és ami a legszörnyűbb, hogy közben néha műtenie is kellett (katonai múlttal ugyan rendelkezett, de orvosival már egyáltalán nem). Egy ponton a szovjetektől is meglépett, 1945 elején feltűnt a Délvidéken, agitált, élénken politizált, szónokolt, természetesen a fennálló rezsim ellen, melyre válaszul a partizánok elfogták és végeztek vele. Holtteste a mai napig nem került elő…

Matuska Szilveszter kulturális öröksége

A viadukt felrobbantója annyi művészt megihletett, hogy még felsorolni is nehéz lenne. Valóságos celebbé vált az évtizedek alatt. Még ha szinte lehetetlen feladat is az összes könyvet, filmet, színdarabot, zenei produktumot listázni, azért megkíséreltem néhányat kiválasztani és bemutatni a kedves olvasóknak.

• Matuska alakja feltűnik Kondor Vilmos – Budapest romokban című bűnügyi regényében
• Elhangzik a neve Hubay Miklós – Te Imre, itt valami ketyeg című egyfelvonásos színdarabjában
• A Magyarország történeti kronológiája című, több kötetes lexikonban is van szócikke
• Vargyai Gyula – A biatorbágyi merénylet – Merénylet a merénylet ellen című regényét magam is előszeretettel lapozgattam, miközben e cikket írtam
• Egy, az underground körökben ismert punkzenekar a ’Matuska Szilveszter Pajtásai’ nevet viseli
• A végére pedig két nagy játékfilmet tettem, ezeket egy kicsit részletesebben is bemutatom:

Merénylet (1959)

Az elsőt Várkonyi Zoltán rendezte, operatőre Hildebrand István volt. Matuska Szilvesztert (akit a filmben Marschalkó Juliusnak hívtak) pedig a zseniális Básti Lajos alakította. A képkockákon feltűnik még Páger Antal és Major Tamás is, azaz a korszak nagyjai. A történet nem pontosan követi a realitást, sok benne a fiktív elem, de ez semmiképpen sem tekinthető hátránynak. A merényletről készült eredeti filmhíradó egyes részletei is láthatók az egyik jelenetben. A forgatás 1959 nyarán zajlott. Ez egy ízig-vérig nyomasztó, fekete-fehér thriller, mindenkinek csak ajánlani tudom!

7/10

Viadukt (1982) (The Train Killer / Der Fall Sylverster Matuska)

A második bemutatni kívánt alkotás egy Magyar-amerikai-NSZK koprodukció. Mindhárom országban kijött a film, bár hosszuk és tartalmuk mindenhol eltér egy kicsit (a korabeli kultúrpolitika mindenütt beleszólt). A rendező Simó Sándor volt, műfaját tekintve dráma és krimi. Az eredeti, német szereplők számunkra nem annyira ismertek, viszont a magyar szinkronhangok annál inkább: Szakácsi Sándor, Verebes István, Schütz Ila, Hernádi Judit hangját lehet hallani a filmben. A magyar szereplők – mármint akik fizikailag is feltűnnek -ugyancsak legendásak: Tordy Gézát, Udvaros Dorottyát, Koltai Róbertet, Szersén Gyulát, Müller Pétert és Ábel Anitát is lehet látni. Az operatőrök száma Guiness-rekordot döntött, összesen kilencet jegyez a forgatókönyv, s közülük az öt legnevesebb: Illés György, Ragályi Elemér, Koltai Lajos, Szécsényi Ferenc és Kende János.

Mai fejjel nehéz megérteni, de akkoriban a forgatáson egy valódi vonatot felrobbantani kevesebbe került, mint egy makettet, így a készítők ezt a megoldást választották. A robbanás helyszíne is az eredeti volt, akkoriban ugyanis nem használták éppen a vasúti hidat, a rendező és a színészgárda szabadon garázdálkodhatott ott.
Ez így leírva egész izgalmasnak hangzik, azonban sajnos azt kell mondjam, ez a film kevésbé sikerült jól, mint az 1959-es változat. Nekem eltúlzottnak, hatásvadásznak tűnt, illetve szerény véleményem szerint nem hozták ki a témából a maximumot, hanem meghagyták a gagyi tévéfilmek színvonalán.

4/10

Néhány kiegészítő gondolat a végére

Ami a vasúti hidat illeti: a robbanás nem volt akkora mértékű, hogy az építmény összedőljön, így nem sokkal később, 1931. október 3-án ismét megindulhatott rajta a közlekedés. Egészen az 1970-es évek végéig üzemben volt, 1996-ban átesett egy nagyobb felújításon, manapság emlékműként díszeleg, én is megfordultam a környékén néhányszor.

Az 1960-as években a rendőrség emberei újra elővették és leporolták Matuska Szilveszter bűnügyi bűnügyi aktáit. 1966-ban egy operatív csoport (ha úgy tetszik, törzs) alakult, s nyomban munkához láttak. Fáradozásaik és nyomozásuk eredménye egy 1981-ben megjelent tanulmánykötet lett, a borítóra Nemes Dezső, mint szerző neve került fel, a mű pedig A biatorbágyi merénylet és ami mögötte van címet kapta.

Norka