A legutóbbi, 2018-ban megjelent film óta sok minden történt a Predator-franchise háza táján, bár a rajongók csak 2022. nyarán szembesülhetnek mindezek valóban kézzel fogható eredményével. A Disney 2019-ben felvásárolta a 20th Century Fox-ot, ami így 20th Century Studios néven a gigacég egyik leányvállalatává vált – és ezzel hozzá kerültek többek között a Predator-franchise jogai is. A 2022-es Prey tehát az első olyan (és reméljük, hogy nem az utolsó) film a ragadozó főszereplésével, mely a Disney égisze alatt jött létre – ezzek már a kezdeteknél kiváltva sokak ellenszenvét. Az ezt követő bejelentések csak fokozták ezt a hangulatot: szép lassan megtudtuk, hogy a film cselekménye 300 évet lép vissza a múltba, és főszereplője egy fiatal komancs indián lány (Amber Midthunder) lesz. Sokan kiáltottak woke-ot, és állították, hogy a kisebbségi, ráadásul női főszereplő csupán indokolatlan antirasszista és feminista üzenetet csempész be még egy olyan franchise-ba is, amelytől mindez korábban igen távol állt. Lássuk, szerkesztőségünk tagjai hogyan ütköztették véleményüket a filmről!

Blissenobiarella: A woke-mozgalmi szándék talán vitatható, de kijelenthetjük, hogy a Prey olyan alapossággal megírt film, amely kiválóan működik és a történet egyáltalán nem válik a polkorrektség áldozatává, hiszen a karakterek tulajdonságai, motivációi jól megalapozottak és kellően kifejtettek. A Prey, mint az első kifejezetten csak streamingre gyártott Predator-film alacsonyabb költségvetése sajnos a látványvilágban csúnyán megmutatkozik – gondolok itt elsősorban a CGI-ra, illetve a harcjelenetek statikus operatőri munkájára, amelyek sokat elvesznek az élvezetből. Ugyanakkor egyes jelenetei üvöltenek a mozivászonért, ami miatt kihagyott lehetőségnek tűnik, hogy csak otthonunkban tekinthetjük meg. Ahogyan azt megszoktuk, és el is várjuk, ez a reboot is hoz újdonságot a yautja fajjal kapcsolatban. Ezúttal talán magát az ellenséget, a ragadozót tekinthetjük a film legfőbb gyenge pontjának: bár értékelendő az elképzelés, hogy a ragadozó is visszalép a fejlettségben 300 évet, kezdetlegesnek tűnő felszerelése inkább tűnik visszásnak, nem kellően átgondoltnak az egyszeri néző szemében. Ebben a filmben is tartja magát persze az az alaptézis, hogy a yautja fegyverzete sokkal fejlettebb technológiai színvonalat képvisel az emberénél (még így is), és csak annak kiiktatásával válik majd legyőzhetővé – de különösen a külcsín terén… egyszerűen furcsa, és egyáltalán nem kelti azt a képzetet, mint a korábbi filmek során, hogy a néző elmélázzon, mennyire menő lenne már ilyen cuccokat birtokolni. Ez lehet az a pont, amit az utókor elégedetlenkedői felhozhatnak majd a Prey ellen: hogy a Predator-franchise-ban többé nem a predator a lényeg. De azzal, hogy ezt biztosan kijelenthessük, én várnék legalább még egy filmet… amit – ki tudja? – talán a Prey kedvező fogadtatása után már moziban nézhetünk meg, még ebben az évtizedben. A Prey bizonyosan mindent megtett azért, hogy új életet leheljen a franchise-ba, és szerethető akció-horror lett, ami a korábbi jóslatok ellenére egyáltalán nem a filmsorozat szégyenfoltja. Értékelés: 8/10

eyescream: Megmondom őszintén, nem vártam túl sokat az új Ragadozó-filmtől, részben a Disney és a streaming-koncepció okán, részben pedig, hogy a legutóbbi Shane Black-féle változat is sajnos úgy ment el mellettem, hogy egy percére nem emlékszem, szóval röviden: egy újabb teljesen felesleges bőrlehúzásként vártam. A múltba váltó cselekmény és az őslakos női főszereplő által hozott némi újdonság-faktort a régebbi (civilizált urbánus közegben vagy éppen ismeretlen bolygón játszódó) modern epizódok után, bár ezek is inkább (egyfajta Apocalypto-érzésű) kalandfilmes vénát erősítették. Ahogy Blissenobiarella kollegina már említette, aktuális epizódunk élvezeti értékét a csúnya CGI egyértelműen rombolja, de szemembe maga a lény ért fel egy arculcsapással. Az elvileg földönkívüli übervadászunk gyakorlatilag itt egy pankrátor kaliberű statiszta-színész izmos felsőtesteként jelenik meg, aki egy kezdetleges koponyával fedi el rusnya fejét. Ez egy kilencvenes évekbeli minimál költségvetésű B-filmben bőven oké lenne, de könyörgöm, 2022-őt írunk. Újabb – bár számomra kevésbé funkcionálisnak tűnő – high-tech kütyüket szintén láthatunk nála, amit még megemésztenék, de az a rikító türkizes vére nekem egyszerűen túl komolytalan, kb. egy fantasy-be való. Összességében ez a Pocahontas-változat egyszer bőven nézhető produkció, és értékelem az újítási szándékot, de az előző epizódok ortodox sci-fi horrorja helyett ez már nekem inkább tűnik egy jóval kisebb valódi rajongói bázist kiszolgálni igyekvő, de annál nagyobb potenciális horror-semleges közönséget elérni igyekvő szoftos, kaland-akció-thrillernek. Értékelés: 7/10

Gabblack: Már bőven a marketing kampány vége felé jártunk, amikor eljutott hozzám az Indians vs Predator híre és meg kell mondjam, nem fogadtam kitörő lelkesedéssel az ötletet, különösen a mai hiperkorrekt világban. Mielőtt leültem volna megnézni a Prey-t, a leghízelgőbb jelző, amit vele kapcsolatban hallottam a “szar” volt, így az elvárásaim is ezt a szintet lőtték be maguknak. Aztán meg azt kellett tapasztalnom, hogy a Prey – ha a tökéletességtől messze is áll – márpedig szórakoztató. Az előrevetített legnagyobb félelmem a mostanában gyakran előforduló rémisztően gyenge írói munka – főleg a Disney berkeiben (Star Wars…) – kapcsán csupán néhány enyhén fejfogós – “ez nem egészen így működik a való világban” – felkiáltással lerendezésre került. A női főhőssel kapcsolatos aggályok is alaptalannak bizonyultak (ha nem számítjuk a női emancipáció felettébb magas szintjét, mellyel kevés indián törzs büszkélkedhetett annak idején), hiszen Amber Midthunder Adrian Brody-t simán hazaküldte, mint hiteles akcióhős.

Beszéljünk egy kicsit a predátorról, mert úgy látom, hogy a legtöbb savat ő kapta a kollégáimtól (is). A Predátor franchise-ban maga a predátor a legkevésbé lényeges elem a történet szempontjából. Annyira keveset tudunk meg az idegen faj kultúrájáról és történelméről (ha nem számítjuk a kánonba szervesen nem tartozó Alien vs Predator filmeket), hogy a yautja faj jóformán bármi más “mumussal” helyettesíthető lehet, ha a megfelelő (szintén felettébb limitált) képességekkel ruházzuk fel azt. Éppen ezért nem érzem jogosnak a kiakadást a Prey ragadozójának kinézete és fegyverzete kapcsán: mégis milyen alapon kiáltjuk, hogy “de hát ez nem autentikus Predátor hacuka”, amikor a filmek alapján ez nem kijelenthető, főleg 300 év távlatában az előző epizódokhoz viszonyítva? Az az érzésem, hogy ha valaki ez alapján ítéli meg a filmet, akkor nincs egészen tisztában azzal, hogy a predátor valójában mit is szimbolizál a saját franchise-jában.

Ítéljük meg a Prey-t inkább annak kapcsán, hogy leköti-e az embert a játékidő alatt, szórakoztató-e? Számomra a válasz igen. Ítéljük meg a Disney-t annak alapján, hogy a forgalmazócsere jót tett-e a franchise-nak? Ez már egy fogósabb kérdés, hiszen egyfelől a katasztrófa – amitől tartottam – elmaradt, de az R-rating nem igazán látszott a filmen (relatíve kevés gore), ami számomra egyértelműen a Disney befolyását mutatja és egy esetleges későbbi PG-13 epizód rémével fenyeget. A CGI az állatok távolról cápás Asylum filmek művészeti színvonalat idéző pillanatait leszámítva engem nem zavart különösebben, de ez meg annak kérdése, hogy ki, mit is keres egy akciófilmben. Én 90 perc szórakozást leszámítva semmit és ez képezi a Prey-jel kapcsolatos ítéletem alapját is. Értékelés: 7/10

afiaf: Az 1987-es Ragadozó gyerekkorom egyik VHS-kedvence, a franchise azonban finoman szólva sem futotta be azt a pályát, amelyet akkoriban jósoltak neki. Igaz a hatalmas pénzügyi bukták is elkerülték, de az sokat elmond a földönkívüli vadász ténykedéséről, hogy 35 esztendő elteltével a rajongók döntő többsége még mindig Schwarzenegger dzsungelben vívott küzdelmét tartják a legerősebb felvonásnak. Őszintén szólva én mindegyik Predator filmen jól szórakoztam, az a típus vagyok, akit még a crossover (Alien vs Predator) darabok sem háborítottak fel, így nagy érdeklődéssel vártam, hogy mit kezd a Disney az alapanyaggal. Mindig ott motoszkált a fejemben, hogy miért nem készít valaki az első történethez hasonló, roppant egyszerű felállású filmet, hiszen a sikerrecept tulajdonképpen adott.

Ezután záporoztak a jó hírek, hiszen Dan Trachtenberg szerepvállalása (a 10 Cloverfield Lane hatalmas kedvencem), mind az előzménysztori kifejezetten érdekesnek tűnt. Sajnos rossz hír is jutott, hiszen a Disney fejesei úgy döntöttek, hogy az új darab a mozikat elkerülve közvetlenül a HULU digitális kínálatába érkezik augusztus elején. Az ötödik Predator-film a Prey címet kapta, a prequel pedig három évszázaddal korábbra kalauzol el minket Észak-Amerikában. Kedvenc ragadozónk a fauna legveszélyesebb egyedei után a helyi őslakosok irányába fordítja figyelmét. A komancs harcosok legendás híre nem alaptalan, a leszámolást pedig francia prémvadászok felbukkanása színesíti. A száz perces játékidő nagyon hamar lepörög, az egész film csodálatosan fényképezett, és mivel kölyökkorom óta imádom az indián-történeteket, azonnal beszippantott a légkör.

A néha gyengén teljesítő CGI-től eltekintve nem igazán tudok belekötni a látottakba, a women empowerment jegyében fogant (Disney-hez közel álló) sztori pedig kifejezetten aktuálissá teszi a 300 évvel ezelőtti történéseket. Amber Midthunder remek választás volt a főszerepre, külön dicséret illeti az alkotókat, hogy végül készült egy komancs nyelvű változat is a filmből. A Ragadozó-filmek esetében elengedhetetlen, hogy kellően brutális küzdelmet láthassunk kibontakozni, az új epizód pedig ebben sem hagyja cserben a vérmes rajongókat. Fogcsikorgatóan kemény, és véres párharc alakul ki a főszereplők között, tele igazán kreatív, és ötletes megoldásokkal. Összességében nyugodtan kijelenthető, hogy a Prey nem véletlenül szerepelt az idei legjobban várt horrorfilmek listánkon, végre visszakaptuk kedvenc vadászunkat a franchise második legerősebb alkotásával. Soha rosszabbat. Értékelés: 8/10