Az utóbbi hónapok talán egyik legnagyobb dobása volt a Stranger Things 4. évada mellett a The Staircase című minisorozat megjelenése, ami nem kisebb sztárokat vonultat fel a főszerepekben, mint az Oscar-díjas Colin Firth, az Emmy-díjas Toni Collette és a szintén Oscar-díjas Juliette Binoche.

Az utolsó lépcsőfok egy olyan történetet dolgoz fel, ami immár 20 éve kezdődött, világszerte bejárta a médiát, és az elmúlt évtizedek egyik leginkább ismert ügyévé tették különböző platformokon való újabb és újabb bemutatásai.

A kezdetek

2001. december 9.-én kezdődött minden, Kathleen Peterson halálával. Hajnali fél 3 után egy kicsivel Michael Peterson telefonált a segélyhívónak, és pánikba esve kért segítséget, mert feleségét eszméletlenül heverve találta a lépcső alján durhami (Észak-Karolina) otthonukban. Később beszámolt róla, hogy az estét együtt töltötték a ház udvarán található medencénél, de az asszony körülbelül fél órával őelőtte bement a házba. Kathleen Valiumot, egy erős nyugtatót szedett, és az este folyamán alkoholt fogyasztott, amit a holttest toxikológiai vizsgálata is megerősített (véralkoholszintje 0,7 ezrelék volt, ami enyhén ittas állapotot jelent).

Bár amikor férje, Michael hívta a 911-et, még lélegzett, a 48 éves Kathleen perceken belül életét vesztette. Boncolásakor számos sérülést találtak rajta, melyek a későbbiek során megalapozták a kétséget azzal kapcsolatban, hogy valóban a lépcsőn leesve lelte-e halálát. Arca és karjai tele voltak apró vágásokkal és karcolásokkal, melyek védekező sérülésként lettek azonosítva, és nem köthetőek az eséshez. Ezen kívül nyakában egy csont eltört, ami fojtogatásra utalt, illetve a legfontosabb sebek a fej tarkórészén talált mély vágások voltak. Ilyeneket a boncolást végző orvosszakértő még sosem látott korábban, és úgy gondolta, egyértelmű jelei annak, hogy Kathleen Petersont agyonverték. Halálát megállapításai szerint az okozta, hogy a fejsérülések következtében elvérzett. A helyszínen rengeteg volt a vér: nem csupán a holttest ruházatát áztatta el teljesen a vértócsa, melyben feküdt, de lépcsőket és a falakat is beborította.

Mivel a házban egyedül Michael Peterson, Kathleen férje tartózkodott, ő lett az első számú és egyetlen gyanúsított az ügyben. Évek fognak eltelni, mire a bíróság döntést hoz azt illetően, hogy bűnös -e, vagy Kathleen baleset áldozatává vált; és az ügy ellentmondásai miatt valójában ma sem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy tudjuk, mi történt azon a végzetes éjszakán.

Michael és Kathleen

Michael Peterson ügye vélhetően azért lett ennyire felkapott, mert főszereplőnk híres ember volt már a per kezdete előtt is.

Teljes nevén Michael Iver Peterson a Tennessee állambeli Nashville-ben jött a világra 1943-ban. A Duke Egyetemen végzett politológiát, majd az Amerikai Védelmi Minisztérium polgári alkalmazottjaként kezdett dolgozni 1965-ben. Még ugyanabban az évben megházasodott: felesége, Patricia Sue egy nyugat-németországi bázison volt tanítónő, és egy jó évtizeden át ez lett a bővülő Peterson-család bázisa is: két fiuk született, Clayton és Todd. Michael 1968-ban tengerészgyalogos lett, és Vietnamban szolgált egészen 1971-ig, amikor dicsérettel leszerelték századosi rangjából egy maradandó sérüléseket okozó autóbalesetet követően. Sok évvel később, amikor Durham polgármesteri címéért indult, azt állította, hogy egy Ezüst-, egy Bronz Csillagot, és két Bíbor Szívet kapott (utóbbiakat miután meglőtték, illetve miután egy társa aknára lépett, és őt is eltalálta egy srapnel). Amikor kiderítették, hogy kitüntetései egyikének sincs semmilyen hivatalos dokumentációja, bevallotta, hogy sérülését Japánban szerezte az autóbalesetben.

A háború után Nyugat-Németországba tért haza, ahol a házaspár nagyon jó barátságba került Elizabeth és a szintén veterán George Ratliffel. Barátságuk George hamarosan bekövetkező halála után még szorosabbá vált a két kislányukat, Marthát és Margaretet immár egyedül nevelő Elizabeth-szel. Tragikus módon 1985-ben Elizabeth is meghalt, így a két kislány Michael és Patty felügyelete alá került. 1987-ben bekövetkező válásuk után Michael a két Ratliff-lánnyal Durhambe költözött, míg Clayton és Todd az anyjukkal maradtak.

Bár a legtöbb hasonló életrajz az önzetlen jóság megnyilatkozásaként kezeli azt, hogy Michael Peterson saját gyermekeiként szerette, és nevelte fel a Ratliff-lányokat is, akik szüleik elvesztésekor még csak 1 és 2 évesek voltak; érdemes megjegyezni, hogy hivatalosan sosem fogadta örökbe őket, mert így jelentős életjáradékra tett szert katona apjuk után.

Kathleen Atwaterrel 1989-ben ismerkedtek meg, és hamarosan már a együtt is éltek, bár csak 1997-ben házasodtak össze. Kathleennek egy lánya volt előző házasságából, Caitlin, aki így az ötödik testvér lett a Peterson-családban. Az asszony, aki szintén a Duke Egyetemen végzett, egy kanadai telekommunikációs vállalatnál, a Nortelnél dolgozott vezető beosztásban, igen tehetős volt. Első férjétől nem sokkal korábban vált el, miután a tudomására jutott, hogy a férfi megcsalta. Caitlint egyedül nevelte dolgozó anyaként Michaellel való megismerkedésükkor.

Michael Peterson három háborús regényt írt vietnámi tapasztalatai alapján. Első regénye a New York Times bestsellere lett, elismert íróvá vált, sok pénzt hozott neki, és hirtelen a következő Tom Clancy-ként kezdtek utalni rá. Durhamben a helyi újságban saját rovatot vezetett, aminek hasábjain gyakran bírálta a város vezetését és rendfenntartó szerveit.

Könyvének bevételeiből egy gyönyörű birtokot vásárolt, rajta egy 900 négyzetméteres házzal, mely később a tragikus események színhelyévé vált.

A Peterson család nevét szinte mindenki ismerte Durhamben, szerették a közösségi eseményeket, és a társaságot. Michael és Kathleen valóságos álompár voltak, sokan irigyelték őket amiért jó módban és boldogan éltek, valóságos lelki társakként. Mindezt a Peterson család gyerekei is megerősítették, akik (legalábbis kezdetben) valamennyien, Caitlint is beleértve kiálltak apjuk ártatlansága mellett.

Gyanúsítás

Michael Petersont a helyszín megpillantása után egyből gyanúsítottként kezelte a rendőrség, és nem kellett sokat várni a gyilkossággal való megvádolására sem. A lehetséges indítékot azonban ekkor még homály fedte. Mivel a család, beleértve Kathleen nővéreit is, hitetlenkedéssel reagált arra a lehetőségre, hogy Michael lehetett felesége gyilkosa, mélyebbre ástak, hogy választ találhassanak erre a kérdésre.

Peterson rögtön az ügy kezdetén ügyvédet fogadott fel, és nem is akárkit. David Rudolfot bízta meg képviseletével, a büntetőügyek egyik valóságos sztárját, aki korábban Rae Carruth védelmén is dolgozott.

Hamarosan fény derült arra, hogy Peterson már egyáltalán nem volt annyira jó anyagi helyzetben, mint évekkel korábban, és bár Kathleen halálának estéjén éppen azt ünnepelték, hogy ajánlatot kapott egyik regényének megfilmesítésére, valójában a nő tartotta el egy jó ideje. Tetemes hitelkártya-tartozást halmoztak fel, és a Nortel rossz gazdasági helyzete miatt különösen feszült volt a hangulat a pénz miatt. Kathleennek magas összegű életbiztosítása volt, melynek révén mintegy másfél millió dollárhoz juthatott hozzá a férje. Mindez azonban csak az egyik lehetséges motivációt jelentette, az igazán megdöbbentő részletek a házkutatással kerültek napvilágra, melynek során átvizsgálták Peterson számítógépét is.

Kathleen halálának éjszakáján a férfi dolgozott valamin a számítógépén, a rendőröknek úgy kellett rászólniuk, hogy hagyja abba. A gépre is kiterjedő házkutatás során feltárták, hogy nagy mennyiségű adatot próbált meg kitörölni: közel 2500 db meleg pornó képet tudtak visszaállítani, és ez merőben megváltoztatta az ügy megítélését. A későbbiek során a nyomozás kiderítette, hogy Michael Peterson kettős életet élt, és biszexuális férfiként rendszeres szexuális kapcsolatot tartott fenn férfiakkal is. Találtak erre utaló emaileket is, melyeket egy férfiprostituálttal váltott, illetve egyes kinyomtatott pornóképeken vércseppeket is találtak. A gyanú szerint a végzetes éjszakán Kathleen szembesítette vele, hogy rájött a titkára, ami veszekedésbe torkollott, és vezetett végül a nő halálához.

Mindeközben Peterson, aki bár nem tagadta a biszexuális kapcsolatait, arról beszélt, hogy az újságban közzétett bíráló cikkei miatt szállt rá a rendőrség és az ügyészség. Elmondása szerint Kathleen előtt nem volt titok, hogy férfiakkal is kapcsolatot tartott fenn, de ebben a nőt jól ismerő emberek mind kételkedtek: véleményük szerint az asszony, aki elvált az első férjétől, lánya apjától, amiért az megcsalta őt, igazán valószínűtlen, hogy belement volna egy ilyen – sokak szerint megalázó – helyzetbe.

Az első per

Az indíték mellett a per nagyon fontos kérdésévé vált, hogy mi lehetett a gyilkos fegyver. Kathleen sérülései meglepőek voltak: bár nem feleltek meg annak, amikor valaki leesik a lépcsőn, azt sem lehetett egyértelműen kijelenteni, hogy verés következtében lelte halálát. A koponyán található hét darab mély vágás olyan fegyver használatára utalt, mely hosszú és tompa, ugyanakkor kellően rugalmas ahhoz  hogy lekövesse a fej formáját. A verésnek ellentmondott az, hogy a mély sebek ellenére a koponya nem tört be, ami az ilyen típusú sérülések kötelező velejárója.

A gyilkos fegyvert Kathleen nővére nevezte meg: pár évvel korábban egy tűzfúvó szerszámot ajándékozott húgának, ami minden tekintetben megfelelt a leírásnak, ráadásul a rendőrök a házkutatás során nem találtak ilyet a Peterson-házban. A vád egyértelműen elfogadta, hogy a tűzfúvó volt a gyilkos fegyver, azonban a per során a védelem képes volt prezentálni a tárgyat, ami állításuk szerint mindvégig a ház garázsában volt – mivel tisztán, ám igen pókhálósan került elő, kizárták, mint az elkövetés lehetséges eszközét.

Előhozakodtak Peterson nevelt lányai anyjának majd’ 20 évvel korábbi halálával is, gyanús körülményeket megnevezve. Elizabeth Ratliffre ugyanis szintén házuk lépcsőjének alján találtak rá, és Michael Peterson volt az utolsó, aki életében látta őt. Baráti vacsorán vettek részt Ratlifféknél, ahol a vendégek távozása után is ott maradt a férfi, hogy segítsen ágyba tenni a gyerekeket. Elizabethre a másnap reggel érkező bébiszitter talált rá. A halálesetet kivizsgálta a német rendőrség, és az amerikai katonai rendőrség is, de Petersonra nem vetült a gyanú árnyéka. A nő már jó ideje erős fejfájásokra panaszkodott, a boncolás során pedig megállapították, hogy agyvérzést kapott, aminek következtében esett le a lépcsőn – tehát az idegenkezűséget kizárták annak ellenére is, hogy Kathleen halálakor a hasonló sérülések vezettek éppen a gyanú felmerüléséhez.

A pert megelőzően Elizabeth Ratliff testét exhumálták, és újabb vizsgálatoknak vetették alá, melyek kellő bizonyítékot szolgáltattak ahhoz, hogy úgy véljék, gyilkosság következtében vesztette életét. Bár voltak kezdeményezések, hogy Petersont az ő meggyilkolásáért is felelősségre vonják, ezt végül elutasították; így az esetet úgy mutatták be, mint „ötletadó” balesetet Kathleen meggyilkolásához.

Időközben Petersonnak folyamatos anyagi gondjaival is szembe kellett néznie: miután Kathleen lánya, Caitlin ellene fordult és szintén beperelte, már felé is tartozást szerzett, egy idő után csődöt jelentett. A per egyre csak duzzadt és duzzadt, mígnem az állam egyik leghosszabban tartó eljárásává vált. 2003. október 10.-én ért véget, amikor is az esküdtszék kimondta Michael Peterson bűnösségét, a bíróság pedig életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte, a szabadulás lehetősége nélkül.

Fellebbezések

Peterson védőügyvédjei természetesen azonnal, és éveken át nyújtották be az újabb és újabb fellebbezéseket, arra hivatkozva, hogy a tárgyalás nem volt igazságos. Végül 2007-ben, a legfelsőbb bíróság elfogadta a beadványukat, és sor került a meghallgatásra, melynek során az ügy újra tárgyalását kérték több, az első per során elkövetett hiba miatt. Ezek egyike volt, hogy a vád egyik szakértője hazudott szakmai előéletéről és tapasztalatairól. A meghallgatást követően elutasították az újra tárgyalásra irányuló kérelmet.

Újabb három év telt el, Michael Peterson ekkor már nyolcadik éve ült börtönben. Az említett szakértő munkássága kapcsán botrány robbant ki, hozzá nem értése nagy sajtóvisszhangot keltett. Ezen felbuzdulva Peterson eredetileg felfogadott ügyvédje, David Rudolf újra kérelmezte az új tárgyalást, és ezúttal sikerrel járt. 2011. decemberében Petersont házi őrizetbe helyezték, bokáján nyomkövetőt kellett hordania. Ez még évekig így is maradt, miután az ügyben semmilyen előrelépés nem történt. Az ügyet másodjára pro bono elvállaló David Rudolf is kiesett a képből (aki nem tudta a továbbiakban fizetség nélkül vállalni a munkát) így a bíróság jelölt ki új ügyvédet Peterson képviseletére – de az utolsó felvonáshoz Rudolf végül mégis visszatért.

Az utolsó felvonás

2016-ban Peterson kérelmezte, hogy az új tárgyalást ne folytassák le, de elutasították arra hivatkozva, hogy már kitűzték az időpontot: 2017. május 8.-án kellett elkezdődnie, de erre végül nem került sor. Az év februárjában David Rudolf és az ügyészség megegyezése szerint Michael Peterson benyújtotta az úgynevezett Alford-vádalkut, melynek lényege, hogy a vádlott fenntartja, hogy ártatlan, de elismeri, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az esküdtszék joggal ítélné el bűnösként szándékos emberölés vádjában. Az Alford-vádalku értelmében a bíróság 86 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte, figyelembe véve az addig letöltött időt. Mivel Peterson ekkorra már összesen 98 hónapot raboskodott, a bíróságról szabad emberként távozhatott.

Peterson szabadulásának legnagyobb és leghangosabb ellenzője Kathleen nővére, Candace Zamperini volt. Az első tárgyalás során megosztó figurává vált a Michaelt illető, időnként meglehetősen homofób kijelentései miatt – bár kezdetben ő is a férfi és nővére tökéletes kapcsolatáról beszélt, amikor a meleg pornót megtalálták, és fény derült Peterson biszexuális afférjaira, Caitlinhez hasonlóan többé nem hitt neki. Candace szerint nővére sosem fogadta volna el ezt a helyzetet. Felszólalt az új tárgyalás ellen is, az Alford-vádalku benyújtásakor pedig emlékezetes, és érzelmektől túlfűtött beszédet tartott arról, hogy a férfi másfél évtized elteltével végül elismeri a gyilkosságot.

A bagoly-elmélet

2009-ben Petersonék szomszédja, az egyébként egykori ügyész, T. Lawrence Pollard kereste fel a hatóságokat, hogy bemutassa elméletét Kathleen halálának körülményeiről. A kezdetektől fogva nagy figyelemmel követte az ügyet, és az orvosi jelentés tanulmányozása közben tűnt fel neki a furcsaság, hogy a Kathleen kezében talált saját kitépett hajcsomói között egy mikroszkopikus madártollat is feljegyeztek a jegyzőkönyvben. A minták újravizsgáltatása során két további tollra leltek rá.

Pollard véleménye szerint a tettes egy szalagos bagoly lehetett, amely faj megtalálható Durham környékén. Felállított elméletében egy ilyen madár támadott rá Kathleenre, ami felelős lehet a fejen található mély, szokatlan alakú sebekért, és megmagyarázza a koponyatörés hiányát is.

A Kathleen boncolását végző orvosszakértő cáfolta, hogy egy bagoly, vagy más ragadozómadár ilyen sérüléseket tudna okozni, azonban több más szakember nem értett egyet vele, és támogatták az elképzelést. Mint ismerjük, soha nem válhatott részévé a jogi eljárásnak, így megmaradt egy jól megalapozott teóriának.

The Staircase ((Death on the Staircase)) ((Soupçons)) (2004-2018)

Egy francia dokumentumfilmes, Jean-Xavier de Lestrade, aki korábbi filmjéért, az Un coupable idéal (Murder on a Sunday Morning, A másik orcádat) – mely szintén egy amerikai gyilkossági ügyet követett végig – Oscar-díjat is kapott, már a Kathleen halála utáni hetekben felkereste Petersont és jogi képviseletét.

A stábnak alkalma volt valamennyi tárgyalást rögzíteni, interjúkat készíteni Peterson gyerekeivel, és részt venni az ügyvédi csapattal való megbeszéléseken, melyek során a védelemre készültek fel. Nem mindenki vállalta azonban a szereplést, többek között Candace Zamperini nem állt a kamerájuk elé sosem. Több, mint 600 órányi felvélt készítettek, melyből 2004. októberében mutatták be 8×45 perces minisorozatukat. Az első ítéletet követően az esküdtszék tagjaival is hosszas interjúkat készítettek, majd 2012-ben visszatértek a folytatás szándékával. Ekkor egy kétórás anyag született meg, mely a Last Chance címet viselte, majd további folytatás követte 2015-ben.

A teljes anyag a Netflixen jelent meg 2018-ban, mely így most már egyben, 13 részes dokumentum- minisorozatként tekinthető meg. A The Staircase igen magas színvonalon készült, és egyedülálló bepillantást nyújt az ügybe, amellett, hogy teret nyújt annak is, hogy a néző kialakíthassa saját véleményét az üggyel kapcsolatban. Aki kicsit is érdeklődik Peterson pere iránt, annak kötelező darab.

Az évek során számtalan feldolgozása született az ügynek, melyek legtöbbje ebből a dokumentumfilmből indult ki. A legtöbb anyag szintén dokumentumfilmes adaptác, hosszabb-rövidebb terjedelemben, de megjelentek könyvek is az ügyről (Maga Peterson 2019-ben adta ki saját beszámolóját Behind the Staircase cím alatt, magánkiadásban), és nem maradt el a játékfilmes dramatizálás sem.

The Staircase Murders (2007) (Lépcsőházi gyilkosságok)

A Lépcsőházi gyilkosságok egy tévés platformra készült, abszolút B-film. A főbb szerepekben Treat Williams és Kevin Pollak láthatók, és összességében nehéz szeretni. Valószínűleg más véleményen lennék róla, ha csak ez létezne az üggyel kapcsolatban, és tisztában kell lenni azzal is, hogy 2007-ben még nagyon messze volt a befejezés – de mindez nem változtat azon, hogy a párbeszédek roppant mesterkéltek, az összes karakter egy-egy skatulya szerint viselkedik és beszél (pl. a rendőrök mind bunkók benne), és összességében elég bosszantó darab. 2022-ben már kijelenthetjük, hogy nyugodt szívvel kihagyható.

Értékelés: 4/10

The Staircase (Az utolsó lépcsőfok) (2022)

2022. tavaszán látott napvilágot az ügy egy újabb, ezúttal játékfilmes feldolgozása, mely az HBO Max gondozásában jelent meg, és nem kisebb sztárokat vonultat fel a főszerepekben, mint az Oscar-díjas Colin Firth, az Emmy-díjas Toni Collette és a szintén Oscar-díjas Juliette Binoche.

A produkció a francia dokumentumfilmet nevezi meg alapjaként, viszont drámai feldolgozását nyújtja a történetnek. Az ügy eredeti szereplői sérelmezik a sorozattal kapcsolatban, hogy elmossa a határokat a valóság és a fikció között, hiszen mint a legtöbb ilyen jellegű adaptáció, számos fiktív elemmel gazdagítja a történetet. Egy ideig követelték, hogy a részek elejére kerüljön ki az ilyenkor megszokott felirat, miszerint csupán igaz történet alapján készült, azonban ez nem történt meg.

A dokumentumfilm és a sorozat közötti legnagyobb különbség szembeötlő, ez pedig nem más, mint hogy Az utolsó lépcsőfok egyik legfontosabb szereplője Sophie Brunet, akit Juliette Binoche alakít. A dokumentumfilmes stáb tagjaként közel került Petersonhoz, és a sorozat azt a képzetet kelti, hogy a nő a vágás során olyan fogásokat alkalmazott, melyekkel megpróbálta szimpatikusabbnak beállítani a férfit – azonban a valóságban a nő ezt a szakmaiatlan hozzáállást hevesen tagadja.

Mivel a Soupçonst be sem mutathatták korábban, semmiképpen sem befolyásolhatták ilyen módon az ítéletet. David Rudolf ki is fejezte abbéli reményét, hogy de Lestrade bepereli majd ezért a sorozat készítőit. A jogász maga azt fájlalja leginkább, hogy az egyik részben azt mutatják, hogy Petersonék eladják a bútoraikat, hogy finanszírozni tudják a jogi képviseletet, miközben a valóságban az első ítéletet követően tizennégy éven át egyetlen penny-t sem fogadott el soha védencétől. Peterson gyerekei annak idején attól való félelmükben vállalták el a Soupçonsban való szereplést, hogy megvédhessék apjukat a halálbüntetéstől – ma már ők is bánják, hogy különösen a Netflixes bemutatás, és most az új sorozat óta lépten-nyomon felismerik őket, és különböző hátrányokat szenvednek emiatt.

A leginkább talán Sophie Brunet érintett, aki külön kérte a sorozat atyját, Antonio Campost (Martha Marcy May Marlene) hogy ne jelenjen meg az ő szerepe, de kérése süket fülekre talált. Elárulva érezte magát, és hangsúlyozza, hogy csak azután került romantikus kapcsolatba Petersonnal, miután az már börtönben ült, ő pedig befejezte a munkát a dokumentumfilmen.

Mindezen ellentmondásokkal együtt is Az utolsó lépcsőfok határozottan megérdemli a figyelmet, ami elsősorban a fantasztikus színészi alakításoknak köszönheti. Colin Firth, Juliette Binoche és Toni Collette kirázzák a kisujjukból a szerepeiket, de a kisebb szerepekben látható színészekre sem lehet panaszunk. Az adaptáció nagyon magas színvonalat képvisel, és külön szerettem benne, hogy a dokumentumfilm-sorozathoz hasonlóan meghagyja a nézőnek a kétkedés jogát, ahogyan több lehetséges forgatókönyvet is felvázol a végzetes éjszaka történéseit illetően.

Értékelés: 8/10

Blissenobiarella