Már 2020 őszén felkaphattuk a fejünket a hírre, hogy Scott Derrickson (Távozz tőlem, Sátán! Ördögűzés Emily Rose üdvéért) a Blumhouse Productions gondozásában szeretné szélesvászonra vinni Joe Hill Fekete telefon című novelláját. Az igazán remek hír azonban Ethan Hawke leigazolásával érkezett, hiszen újra összeállt a minden idők egyik legijesztőbb horrorfilmjét (Sinister) összehozó rendező-színész duó.

A tavaly augusztusban napvilágot látott bemutató pedig 2022 egyik legjobban várt alkotásává avanzsálta aktuális kritikám tárgyát. Az út azonban közel sem volt ennyire zökkenőmentes, a film mostani bemutatásához nagyban hozzájárult Derrickson szakítása a Marvel mozis univerzummal. Az amerikai direktor a Doctor Strange első része után a folytatást már nem tudta befejezni, kreatív nézeteltérésekre hivatkozva elhagyta a multiverzumos projektet, bár kétségtelen, hogy mi horrorrajongók Sam Raimi (Gonosz halott-franchise) érkeztével sem jártunk túlzottan rosszul:)

A felszabadult idő miatt Derrickson hamarabb el tudta kezdeni a Fekete telefon munkálatait, így az austini Fantastic Fest szerencsés nézői már tavaly szeptemberben láthatták a film premierjét. A világ többi részének maradt a várakozás, illetve a napvilágot látott dicsérő kritikák olvasgatása, de akkor még oly közelinek tűnt a február eleji premier.

Aztán érkezett a koronavírus-járvány alatt megszokottá váló bemutató tologatásról szóló hír, a szűk féléves csúsztatás nem tűnt annyira vészesnek, jelen karaktereimet pedig nem gépeltem volna le, ha a Fekete telefon nem érkezne meg június 23-án a magyar mozikba. Lássuk mire jutott a „Sinister dream team”, avagy megéri-e a mozijegy árát a nyár egyik legjobban várt horrorfilmje?

Nem esik messza az alma a fájától, a felütés akár egy Stephen King regény is lehetne. Amerikai kisváros, eltűnő gyerekek, érdektelen szülők és inkompetens rendőrök, mindez a ’70-es évek végére helyezve. Az 1978-ban játszódó darab első harmada amolyan Az, Állj mellém! és Stranger Things keverék, szerencsére a Fekete telefon nyomokban képes is felérni ezen nagyszerű felnövéstörténetek szintjére.

A gyerekszínészek szuperek, a korrajz hitelesnek tűnik, és ennyi idő alatt is tisztán érződik, hogy a Shaw-tesók élete nem fenékig tejfel. Ez hatványozottan igaz az elvileg biztonságot adó otthon falai között eltöltött időre, de Finney és Gwen az iskolában sem tudnak kivonulni a harcvonalról, és ez nem csak az osztálytársaik zaklatását jelenti.

A suli közelében tevékenykedő, Portyázó (The Grabber) névvel ellátott sorozatgyilkos már öt gyereket rabolt el, akiknek a kilétéről eltűnésük óta nincs hír. Finney Shaw lesz a hatodik áldozat, ezután tüzetesebben is belelátunk az Ethan Hawke által alakított pszichopata módszereibe.

A természetfeletti fordulatot vevő sztorinak azonban egyértelműen a srác a főszereplője, a kiszabadulás mellett igazi megváltás történet is a Fekete telefon. A pincében töltött időről nem szeretnék sokat megosztani veletek, de a minimalista helyszínhez képest elég aktívak szereplőink, a száz perc felé futó játékidő nagyon ritkán fullad unalomba.

A tavasz igazi Ethan Hawke dömpinget (Holdlovag, Az északi) hozott, az amerikai színész ezúttal is tisztességesen teszi a dolgát, bár az alkotók nem adtak túl sok teret a karakterének. A film legnagyobb hiányossága, hogy igazán nem látjuk akcióban a Portyázó-t. A roppant félelmetes maszk nincs igazán megtöltve „tartalommal”, és őszinte szólva téttel sem, hiszen az egész film hangulatából árad, hogy itt bizony happy end lesz a vége.

A Sinister miatt akaratlanul is egy nagyon sötét, és ijesztgetésekkel teli alkotásra számítottam, de ezt több szempontból sem tudta hozni a Fekete telefon. Az összkép inkább a thriller/dráma irányába húz, semmi esetre sem vegytiszta horror. Ettől függetlenül egy kifejezetten szórakoztató filmról van szó, ami biztos vagyok benne, hogy rengeteg nézőnek okoz majd kellemes perceket, így nagy okunk nem lehet a panaszra. Irány a mozi!

7.5/10

afiaf