2022-ben is teljes gőzzel száguld a Stephen King remake expressz, de a korábbi évek erősebb felhozatalával szemben úgy tűnik ez az esztendő leginkább a csalódásokról lesz emlékezetes. A rémmesék koronázatlan királya továbbra is ontja magából az új írásokat, így számomra teljességgel érthetetlen, hogy ki gondolta jó ötletnek a Tűzgyújtó filmes újragondolását.

Vagyis pontosan tudom, hogy Jason Blum áll a háttérben, a Blumhouse Productions atyaúristene adta el a projektet a patinás Universal stúdiónak, de kötve hiszem, hogy ilyen végeredményt vizionáltak a fejesek. A Mester minden elérhető munkáját olvastam, de az 1980-ban megjelent, pirokinézis témájára fókuszáló regény soha sem tartozott a nagy kedvenceim közé, főleg, ha a korai alkotásai közül kell választanom. Ettől függetlenül meg van a könyvnek a maga bája, rengeteg sajátos írásjegy felfedezhető benne, valamint King sok kedvenc témája van egybegyúrva.

A sikeres regény néhány éven belül el is érte a mozikat, de a nyakamat teszem rá, hogy az 1984-es Tűzgyújtó kapcsán az embereknek általában két dolog ugrik be: Drew Barrymore egyik korai főszerepe, illetve a fájdalmas béna CGI. Ettől függetlenül egy nézhető ’80-as évekbeli VHS-darabról beszélünk, ami megpróbálja átadni King sztorijának esszenciáját, de a természetfeletti képességek bemutatása, egy rendhagyó felnövéstörténet nehézségeinek érzékeltetése, valamint a szupertitkos kormány ügynökség bemutatása meghaladja Mark L. Lester direktori képességeit.

2002-ben a Sci-Fi Channel kísérletet tett a Charlie McGee sztori folytatásának prezentálására, de a kétestés mini-sorozatot (Firestarter 2 – Rekindled) jobb azonnal elfelejteni.

Ezzel a hosszúra nyúló bevezetővel el is értem aktuális kritikám tárgyához, amely 2017 áprilisában lett hivatalosan bejelentve. A Blumhouse Productions biztatóan csengő neve engem is érdeklődésre bírt, de túlzás lenne azt állítani, hogy tűkön ültem a bemutató napjáig.

Az eredeti történethez nem igazán nyúltak hozzá az alkotók, de pont annyit nyestek mindenhol belőle, hogy az összes szereplő teljes egészében érdektelen legyen a nézők számára. Papíron tudjuk, hogy kik a jók, kik a gonoszok, de a végtelenül lecsupaszított váz semmilyen dramaturgiai kapaszkodót nem ad az események sodrásában.

Főhőseink ugyanazokat a köröket futják le, mint 1984-ben, de tizedannyira sem érdekel a sorsuk. Ami óriási hiba, hiszen a Tűzgyújtó egy erősen karaktervezérelt sztori, amelynek a regényben rengeteget rétege fedezhető fel. Itt viszont mindenféle feszültség és izgalom nélkül ugrunk egyik helyszínről a másikra, és a sokat javuló CGI ellenére sem tudunk mit kezdeni magunkkal.

Imádtam volna, ha az alkotók megnézik néhányszor a legutóbbi A láthatatlan ember (The Invisible Man, 2020) feldolgozást, és rádöbbennek, hogy érdemes modernizálni, újragondolni, ehhez a filmhez képest még a legutóbbi Kedvencek temetője (2019) is forradalmian újító volt. Azt hiszem, hogy a women empowerment és a szuperhősök korában lehetne releváns mondanivalóval felvértezett filmet készíteni egy fiatal lányról, aki felfedezi, hogy lángra tud lobbantani dolgokat.

Sajnos azonban a film minden egyes komponenséről süt, hogy itt egyáltalán nem ez volt a cél, egyedül John Carpenter filmzenéje miatt érdemes végigülnünk ezt a másfél órát. A teljes összkép miatt azért megjegyzem, hogy a Ryan Kiera Armstrong és Zac Efron főszereplő duóban lenne potenciál, van néhány hangulatában jól elkapott jelenetük, de a bárgyú forgatókönyv hamar kiolt minden színészkedésre irányuló lehetőséget.

A vegyes forgalmazás abszolút indokolt az új Tűzgyújtó esetében, hiszen a május közepi mozis premierrel egy időben az alkotás elérhető a Peacock streaming felületén is. Az illetékesek számításai nem igazán jöttek be, a 20 milliós gyártási költségvetés ellenében a film minden bizonnyal elhasal a mozipénztáraknál, bár ehhez a lesújtó kritikák is bőven hozzájárulnak. Sajnos ez esetben nem bizonyult kifizetődőnek a megelőlegezett bizalom, így az új Tűzgyújtó hiába szerepelt az idei év legjobban várt horrorfilmek összeállításunkban, a fájóan tévéfilmes végeredmény miatt csak saját felelősségre ajánlom a mozijegy megvásárlását, reméljük lesz jobb King-es adaptáció idén (rád tekintek Borzalmak városa).

4/10

afiaf