A filmet író és rendező Sean Ellis (Tükör/Szilánk) XIX. századba helyezett, misztikus produkciójában két (egymással nem éppen szoros összefüggésben álló) természetfeletti jelenség találkozik: a rettegett cigányátok és a nem különben félelmetes likantrópia (más néven: farkassá alakulás). Mindezt pedig gyönyörűen fényképezett és hátborzongató zenei kísérettel megtámogatott, egészen kiváló atmoszférával vette körül, hogy a bevett panelek mellett mégis tudjon maradandót szórakozást nyújtani. Márpedig engem meggyőzött.

A XIX. századi Franciaországban járunk, ahol a vidéki földesurak Seamus Laurent vezetésével szeretnének mielőbb megszabadulni az ott – egyébként jogosan tartózkodó – roma kolóniától. A figyelmeztetés hamar mészárlásba fordul, ráadásul egy öreg cigányasszony a halála előtt még jól megátkozza őket. Miközben látszólag lecsitultak a kedélyek, Seamus és más gazdák gyermekei titokban a mezőre szöknek, ahova a romákat elföldelték, és egy ezüstből készült állkapcsot felvéve az Edward nevű fiú megöli társát, majd elszökik. Napokig nem kerül elő, majd újabb halálesetek történnek. A megoldást egy John McBride nevű háborút is megjárt patológus férfi jelenti, aki a nyomokból egy súlyos fenevad jelenlétére enged következtetni…

Már szinte az első perctől (és nyilván a poszterről) sejteni lehet, hogy Sean Ellis filmje vajon milyen archetipikus fenevadról fog szólni (vérfarkas), azért bőven érnek minket kellemes meglepetések. A majdnem kétórás játékidő alatt megelevenedő történet csakúgy hemzseg a zseniális beállításoktól; gyönyörű fényképezése és sejtelmes kísérőzenéje már-már a The VVitch rurális hangulatát idézi, az udvarház és környékének történései pedig a Más világ című, szintén kiváló produkciót juttathatják eszünkbe.

Az elejétől kezdve tudod, hogy mire megy ki a játék, kit fog nagyjából elkapni és mikor, ennek ellenére mégis sikerül olyan miliőt teremteni hozzá – többek között olyan irrelevánsnak ható apróságokkal, mint amikor a főhős inna egy kávét, de ahhoz előbb kávét kell darálni -, amitől élő és hiteles tud maradni az adott korszak ábrázolása. Számomra ilyen élvezetesen legutóbb Az Álmosvölgy legendája tudta hasonló misztikussággal megjeleníteni ezt az érát, pedig az már vagy bőven húszéves mű. (Itt jegyezném meg, hogy az író-rendező ügyesen kapcsolja jelen filmünket a Gevaudan-i fenevad máig kísértő legendájához, amelyet a főszereplő közvetlen közelről is átélt. Erről a rejtélyes esetről egyébként mi is cikkeztünk a Kryptozoológia rovatunkban.)

Szereplőink játékában nem találtam kivetnivalót, és még a CGI-vel létrehozott korcs kreatúrába sem tudtam belekötni, pedig nem túl sokszor láthatjuk. Egyedül talán a transzformáció esetén látható fura csápok (vagy indák?) jelenlétét nem tudtam mire vélni. Viszont a szörny-réteg alatt rejtőző alany mintegy anyaméhszerű beágyazódásának ábrázolása határozottan bátor és újszerű ötlet.

Összességében teljesen elégedett vagyok, mert egy igazán szórakoztató és élvezetes, misztikumban gazdag rémtörténetet kaptam, amely nem összecsapott és hatásvadász jelenetekkel próbálja rám hozni a frászt, hanem lassabb és megfontoltan haladó tempóval, intelligens módon építkezve.

Értékelés: 9/10

eyescream