Legnagyobb szerencsémre rekordidő alatt összetákolt, iszonyatosan röhejes King Kong utánérzéseket bőven termelt ki magából a filmvilág, így újra és újra igazán bűnös szórakozást előidéző szutykokat sikerül előtúrnom az internet pöcegödréből. Mint például ezt a kalandfilmnek álcázott, minőségi követelményeknek fittyen hányó fergetegesen olcsó, és trükkök nélküli produkciót, amelyben a címszereplő óriásmajom Afrika szívében vív meg egy emberi kéz által mozgatott gumi-dinoszaurusszal a film egyetlen csúcspontjában.

Elég rosszul megy a cirkusz szénája, így Mark Remington nevű főszereplőnk a csőd elkerülése érdekében még utolsó esélyként elutazik Afrikába, hogy a társulat számára megszerezze a dzsungelben élő állítólagos hatalmas majmot, mert az majd biztos rengeteg ember fog bevonzani. Alig száll ki a repülőgépből, máris beindul a fekete kontinensen való jelenlétet jelző autentikus tam-tam zene, majd különféle állatkertben felvett szekvenciák alatt nézhetjük végig elefántok, orrszarvúk és zsiráfok nettó időhúzást produkáló érdekfeszítő mozgását. Hősünk ezután találkozik egy April Adams nevű hölgyeménnyel, akinek nem elég, hogy apja egy expedíció során beleveszett a dzsungelbe, a konkurens vadász még fel is gyújtja az állatfarmját, és biztosítás híján nagy szarba kerül. Miután jól összespanolnak, néhány segítővel nekivágnak az óriásmajom elejtését célzó műveletnek, de már az első este lelépnek a helyiek az összes cuccukkal, így a színesbőrű szolgát elhagyva kénytelenek ketten folytatni az útjukat.

Kimerítő vízszintes vándorlás után egy kis függőleges testmozgás is képbe kerül: ügyesen, Darwin-díjas módon egymást segítik a hegyen felkapaszkodásban a megtöltött puskájukat nyújtva, majd a film kétharmada után végre valami tényleges akciót is láthatunk. Egy rózsaszín tojásokkal teli fészket találnak, amit egy hihetetlen sebességgel tátogó gumi-tyrex őriz, és mivel a puska nem használ ellene, hirtelen felindulásból hozzávágnak egy tojást. A színen megjelenő Gorga és a dinó párharcában a majom kerül ki győztesen, Mark viszont utána ravasz módon egyből rálő az óriásgorillára, aki liszteszsákként dől el. Szerencsére Aprilben egy nővérke veszett el, így bekötözi a majom bibis ujját (WTF?!), majd mennek tovább.

Ekkor elfogja őket egy piros fejpántot viselő, hosszúhaj-parókát viselő rockerekből álló törzs, akik főnöke szabadidejében hajadonokat szokott áldozni az istenként tisztelt monstrumuknak. Viszont legalább April évek óta halottnak hitt papája is előkerül, természetesen teljesen ép ruházatban, és egészen véletlenül az egyik helyitől tud egy menekülési útvonalról, ami a hegy alatt vezet. Míg Gorga óvatosan lerombol egy-két törzsi épületet (vagy legalábbis betöri a tetejüket), hőseink a csontvázakkal kidekorált barlangrendszerben találnak kétládányi kincset, és néhány olcsó nyakláncot zsebre is tesznek belőle. Azonban nem sokáig örülhetnek az ingyen szerzett drágaságoknak, mert a járatban találkoznak egy gyatrán kinéző Szmauggal, majd egy vulkán hömpölygő láváját vágják be többször is – hogyha nem izgultunk volna fel kellőképpen hőseink megmenekülését illetően, akkor majd most. De a hihetetlen feszültség-áradatnak még nincs vége, ugyanis a dzsungelből kiérve szembe találják magukat a konkurens vadásszal, aki marcona fejjel lövöldözni kezd. Szerencsére megjelenik Gorga, és szőrös kezével szétmarkolja az anyaszomorítót. De hogy hogyan tovább, mi lesz anyagilag tönkrement hőseinkkel vagy majommal, nincs semmi info, ugyanis megjelenik a THE END felirat.

Az író, rendező és egy személyben producer David L. Hewitt számos B-filmmel a háta mögött nem bízott semmit a véletlenre. Olcsó kalandfilmes szórakozást a népnek, némi King Kong utánérzéssel – gondolhatta, amikor belevágott ebben a még felfedezetlen világ monstrumait elénk táró produkcióba. Egy afrikai őserdő atmoszféráját igencsak kevéssé átadó képeket egyébként Kaliforniában forgatták – kivéve, amelyeket különféle természetfilmekből vágtak bele -, de a szóban forgó őskori világ életérzése is kimerül néhány vörös színben pompázó virágban és hatalmas gombákban. Ez utóbbiakat ráadásul nem is mutatják, csak említés szintjén jelennek meg.

Az egy főre jutó műanyag koponyák száma elképesztően magas, akárcsak a lőfegyverek bármiféle látható jelzés nélküli elsülése vagy a vér nélküli halálos sebek bekapása. Néhány egymásra vetített képkockán kívül alig akad valami filmes trükk ebben a hihetetlenül alacsony költségvetéssel bíró alkotásban. Ráadásul a napszakok váltakozását sem mindig sikerült eltalálni, amely mondjuk egyáltalán nem a pénzen múlt, de legalább ez is egyfajta humorforrás. Egyébként nem is tudom eldönteni, mi röhejesebb: amikor az emberi koponyával gongot ütögető FEHÉR törzsfőnök a szűz feláldozása előtt azt ecseteli, hogy ez majd megvédi törzsüket a FEHÉR emberek csúfondáros támadásától vagy amikor szereplőink a jelenetek többségében véletlenszerű tárgyakra tesznek szert a semmiből. De a színészi játék szintén bőven kritikán aluli.

És, akkor most ejtsünk szót a címszereplő óriásmajomról, akit valójában ugye egy olcsó kosztümbe öltöztetett ember játszik. Gorga bamba, folyton kidülledő szeme egy pillanatra sem mozdul meg, és folyton nyitott merev szájával leginkább egy halott maszkra emlékeztet, mintsem egy élő entitásra. Rombolni nem igazán rombol, mondjuk nincs is mit, csupán egyszer verekszik az említett plasztik-őshüllővel; totálból viszont egyszer sem láthatjuk, csak szigorúan mellkastól felfelé. Elég szomorú, hogy van jelen a cselekményben, de megjelenése legalább minden alkalommal több, mint röhejes. Ahogy maga az egész produkció.

Ha valaki kellően kitartó, és mondjuk egy házibulin vagy csak szimplán haverokkal iszogatva szeretne WTF-élmények egész hadát átélni, annak maximálisan tudom ajánlani ezt a minden tekintetben ergyára sikerült, szerethetően bárgyú baromságot. All hail The Mighty Gorga!

Értékelés: 5/10

eyescream