A Ryan Murphy és Brad Falchuk alkotópáros kilenc (sajnos egyre inkább romló színvonalú) American Horror Story évad után úgy döntött, hogy fel nem használt ötleteiket egy újabb installációban mutatják be a nagyérdeműnek. Így jött létre ez az anyasorozat néhány pillanatát ismét megidéző, ám epizódról epizódra más és más történetet bemutatni kívánó spin-off horror antológia.

Az American Horror Stories gyakorlatilag nem takar mást, mint az anyasorozathoz hasonló, drámai hangvételű és igényesen elkészített horror-antológiát, csakhogy itt epizódonként más és más borzongató történetet láthatunk. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem lehet meta, és ne keverné bele például egy-két epizódra az AHS világából már megismert szereplőket és/vagy helyszínet. Így többek között visszatér a rettegett latexruha és vele együtt a gyilkos kedv (Rubber(Wo)man 1-2), ellenben se Evan Peters vagy Sarah Paulson, de még csak egy árva Jessica Lange sem cameózik.

Helyette egy kisvárosi autósmoziban egy különleges (értsd: elátkozott) film megtekintése közben elszabadul a pokol (Drive In), a trash-reality irritálóan semmirekellő főszereplőit pedig egy agresszív mikulás (Danny Trejo) kezdi el sorban kivégezni (The Naughty List). A Ba’al egy termékenységi szobrot (és egy démont megidéző rítust) helyez a középpontban, a Feral című rész nemzeti parkjában emberre veszélyes ismeretlen lények tobzódnak, a fejlesztőként dolgozó anyuka pedig ihletszerzés gyanánt ellátogat egy kísértetházba (Game Over). Ahogy látható, egészen színes az összkép.

A végeredmény viszont sajnos felemás. Míg a hét részből konkrétan három (!) foglalkozik így vagy úgy az AHS: Murder House című első évadjának helyszínéül szolgáló házzal, és a benne fogságba esett kísértetekkel. Keretes szerkezetet alkotva velük bonyolít le különféle drámai eseményeket több-kevesebb sikerrel, természetesen a rendezőpárostól már megszokott másság-propaganda jegyében. Ez a kiterjesztett AHS-univerzum (kvázi spin-off) egyébként nem annyira idegen a készítőktől; láthattunk már az elmúlt évadokban ide-oda vándorló szereplőket, bár ez a mostani nekem személy szerint kissé túltoltnak tűnik.

A maradék négyből az Eduardo Sáncez (Ideglelés) által rendezett Drive In retró-hangulatában erős, míg a Rosemary gyermeke parafrázisként induló misztikus Ba’al című szegmenst dupla csattanója okán lehet kedvelni, de a Feral is egészen ígéretesen indul… A The Naughty List-ben ellenben egyáltalán nem láttam semmiféle potenciált, amelyben több akarna lenni egy idegesítő karakterek likvidálását bemutató mezei slashernél. 

Összességében jobban is megerőltethették volna magukat az írók (Ryan Murphy, Brad Falchuk, Manny Coto) valamint a rendezők, a szereplőkről már nem is szólva, mert ez így sajnos csak egy közepes érdemjegyet jelent. Azon kívül, hogy az alkotók megvalósíthatták az AHS aktuális tematikáiba bele nem illő egyéb koncepciójukat, nem igazán látom a produkció létjogosultságát – főleg nem az egyre inkább minőségi romlást mutató, de még így is meglehetősen eredeti és kiváló színészi gárdát felvonultató széria mellett. De remélem, nem nekem lesz igazam, és egy esetleges második évadra már sokkal inkább összekapják magukat!

Értékelés: 6,5/10

eyescream