Minden műfajnak vannak időtálló klasszikusai, amelyek alapvetően befolyásolják a zsáner alakulását. Olyan alkotások, amelyek nagyszerűen merítenek a múltból, és eközben utat is mutatnak a következő generációnak. Szemernyi kétség sem férhet hozzá, hogy az 1996-ban készült Sikoly egy ilyen mestermunka.

 

Nem ez volt az első eset, hogy a Wes Craven (RIP) kihúzta a csávából a horror műfaját (értsd: Rémálom az Elm utcában, 1984), a nagyszerű amerikai író/rendező kiváló filmeket készített négy évtizedes pályafutása során. A ’90-es évek messze nem a legragyogóbb érája kedvenc műfajunknak, a slasher korszak utáni egzisztenciális válság mély nyomokat hagyott, így pont a legjobb időpontban érkezett a Sikoly.

Tisztán emlékszem, ahogy a premier napján ültem a Corvin moziban, és tíz perc után csak lestem, hogy miért halt meg Drew Barrymore🙂 Ez pedig csak a kezdete volt ennek a fantasztikus hullámvasútnak, amely a mai napig minden egyes megtekintésével magával ragad. Vitán felül álló tízpontos klasszikus, amely nagy tisztelettel bánt az elődök munkásságával, mégis tele van zseniális újdonságokkal, rengeteg popkulturális utalással, remek karakterekkel és őrülten szórakoztató dialógusokkal.

Sajnos a nagyon gyorsan trilógiává bővülő sorozatnak nem sikerült tartani a kezdeti minőséget, különösen a záró felvonást lenne érdemes elfelejteni. Az viszont elvitathatatlan tény, hogy a franchise témájában évtizedekkel megelőzte a korát, viszont komikus kicsengése miatt akkoriban nem sokan vették komolyan ezt az aspektust. Manapság, a Me Too-mozgalom korában senki sem veszi félvállról a szereposztó dívány megemlítését, de a millennium környékén ez még tabutémának számított Hollywoodban.

Sokáig mindenki lezártnak tekintette a kerekre záró történetet, kivéve Wes Craven és Kevin Williamson (eredeti író), akik 2011-ben összerántottak egy borzasztóan erős, és méltatlanul alulértékelt folytatást. A negyedik Sikoly tömve van pazar ötletekkel, a közösségi médiát remekül beemelve bővíti tovább a sztorit, és a játékidő zömében simán hozza az első film minőségét, amelynél nagyobb elismerést aligha kaphat egy sequel.

Az óriási kérdőjel az, hogy negyed évszázaddal a történet indítása után, az eredeti alkotók hiányában készülhet-e jó folytatás a horror egyik legikonikusabb karakteréhez?

Bevallom őszintén előzetesen elég szkeptikus voltam az ötödik résszel kapcsolatban, főleg miután kiderült, hogy a készítők nem hajlandóak odabiggyeszteni a sorszámot a cím után. Úgy éreztem, hogy ezáltal még nagyobb terhet vettek vállukra az alkotók, de szerencsére azért akadtak biztató előjelek is. Az eredeti szereplők/karakterek visszatérése, illetve a rafináltan mókás, Aki bújt (2019) direktor-kettőse (Matt Bettinelli-Olpin, Tyler Gillett) némi bizakodásra adhatott okot, de még így is nagyon könnyen zátonyra futhatott volna a projekt. Óriási szerencsénkre nem ez történt.

Egy pillanatot sem szeretnék elvenni a felfedezés varázsából, így ebben az esetben még a szokásosnál is kevesebbet árulok el a történésekből. A legfontosabb, hogy szellemiségében és cselekményében az első felvonáshoz hű, roppantul szórakoztató folytatás készült, amely a meta megközelítést sem nélkülözi. Az új szereplők mellett felvonultatja a nagy tűlélőket is, pont úgy csavar korábbi a szabályokon, hogy kiszámíthatatlan legyen, mindeközben görbe tükröt tart a horror zsáner szerelmesei elé.

A felvezető telefonbeszélgetés remekül megalapozza a hangulatot, és a film utána sem tér le túlzottan a kitaposott útról. A közel kétórás játékidő nagyon hamar lepörög, izgalmakban és döfésekben sincs hiány. Habár végig jelen van a humor, szerencsére nagyon szépen van adagolva, így sohasem oltja ki a feszültséget. Sajnos ez a korábbi epizódok nem mindegyikére volt igaz, rád tekintek harmadik rész.

A rendező-páros korábbi munkájára jellemző fekete humor remekül illik az új felvonás kreatív koncepciójába, így a film végére értelmet nyer a sorszám elmaradása is. Összességében nem sok negatív dolgot tudnék a film számlájára írni, bár nyilván az eredetiség hiánya bizonyos mértékig evidens. Az viszont biztos, hogy ha végignézek a horror műfaj legismertebb sorozatain, nem jut eszembe ennél jobb ötödik epizód, sőt mindenképpen helye van a valaha készült legjobb folytatások között is.

Tisztán látszik, hogy az alkotók imádják az eredeti Sikolyt, és mindenképpen bizonyítani szerették volna a sequel létjogosultságát. Véleményem szerint teljes sikert arattak, Wes Craven biztosan büszke lenne.

Köszönjük a Fórum Hungary-nek a sajtóvetítésen való részvételi lehetőséget, mindenkinek azt tanácsolom, hogy holnaptól irány a mozi!

8.5/10

afiaf