Elképesztően közhelyes magyar fordítása ellenére is maximálisan kíváncsivá tett, hogy mit tartogat számomra ez a francia produkció, melyben a gyengébbik nemből való főszereplőnk bizonyos külső hatások miatt egy változatos csapdákat tartogató futurisztikus komplexumba kerül, amelyből nyilvánvalóan élve szeretne távozni. Talán csak nem a Kockát próbálja meg lemásolni alkotásunk?!

A történet elején az életből kiábrándult Lisa nevű főhősünket felveszi egy éppen arra járó autós, akiről hamar kiderül, hogy nem emberbaráti segítségből tette ezt, hanem szimplán egy következő áldozatára váró sorozatgyilkos. Egy gyors vágást követően Lisa egy egy futurisztikus helyen ébred, divatos tornadresszben, kezén egy időt visszaszámláló karpereccel. Klausztrofób járatokon kell keresztülvergődnie, miközben egy sor akadály – vízzel teli medence, savas tartály vagy az adott szakaszokat tízpercenként teljesen felégető tisztítótűz – nehezíti mozgását, és akkor még nem is beszéltem a nyomában lihegő összeégett szörnyről…

Nyilván nem lehet elmenni a Kocka című produkcióval való párhuzam mellett, hiszen ránézésre elég sok a hasonlóság: egy fura és idegen (klausztrofób) környezetben való felébredés, különféle steril helyeken elvetemült csapdák túlélése, majd bizonyos jelek dekódolása, amelyek a potenciális szabadulást rejtik magukban. Míg az 1997-ben készült kanadai alkotás gyakorlatilag egy sci-fi keretek közé belőtt, ha úgy tetszik filozofikus kamaradráma – és nem mellesleg egyik hatalmas nagy kedvencem -, jelen cikkem alanya csak egy minden tekintetben középszerű próbálkozás a külsőségek mögé rejtett, mélyebb tartalom átadására. (Még lenne persze néhány film az analógia okán, de azokkal hamar ellőném a csattanót.)

A Meandre vitathatatlanul egy minimalista és futurisztikus helyszínen játszódik: Morse-jelekkel teleírt helység, ridegnek ható járatok, némi organikus (anyaméhszerű) részekkel kiegészítve, aztán ott a sebeket gyógyító MI-koponya vagy minek lehet nevezni. Klausztrofób high-tech prison. Másrészről viszont kissé megmosolyogtató az ambíciója, amikor az említettek mellett feltűnnek a szögesdrótos akadályok vagy egy fura no-budget szörnyet láthatunk, és akkor még a főszereplő irtó divatos tornadresszéről nem is szóltam. Ez meg olyan low budget effort. 

Hogy ne unjunk bele végleg a folyamatosan nyögdécselő, csőszerű járatokban, csapdákat kerülgetve csúszó-mászó főszereplőnk repetitív képsoraiba – mert a játékidő alatt 80%-ban bizony ez vár ránk -, rövid visszaemlékezések formájában megismerhetjük Lisa múltjának egy releváns darabkáját, a cselekmény egyharmadánál pedig egy nem várt fordulatot kapunk, amely sok kérdésre (de sajnos nem elégre) ad választ. Végig olyan érzésem volt, hogy igazából nincs is tétje ennek az egész mizériának, hiszen amikor már-már úgy tűnik, hogy meghalna, mindig jön valami deus ex machina, ami nem engedi.

Nehéz spoiler nélkül beszélnem a Meandre-ről, ám mire didaktikus mondanivalójával az alkotás végére érünk, és kapunk egy lezárásnak tűnő valamit, gyakorlatilag hatalmasat sóhajtva fogunk örülni, hogy tovább már nem húzzák az idegeinket.  

 Értékelés: 6/10

eyescream