Tematikus hetünkön, melyen az egy helyszínen játszódó, „single location” horrorok vannak a középpontban, nem első ízben találkozom elsőfilmes rendező munkájával. Míg a Caveat (2020) még gyerekbetegségei mellett is komoly művészi értéket felmutató darab lett, a Corinna Faith által jegyzett Sötét erőről sajnos nem fogok tudni hasonlóan szépeket írni.

A történet körülményeit nagyon jól eltalálták: a helyszín egy londoni szegénynegyedben fekvő kórház, az időpont 1974. Országszerte áramszüneteket rendelnek el, ami alól még a kórház sem kivétel, így minden adott hozzá, hogy egy jó kis gótikus, kísértetházas horror kerekedjen a Sötét erőből. Főszereplőnk Valerie (Rose Williams), a frissen végzett ápolónő újonnan érkezik az intézménybe, és rögtön az első napján már éjszakára is maradnia kell – pedig gyerekkori traumái miatt retteg a sötétben. Mivel a főnővér igen szigorú, állnia kell a sarat, hacsak nem akarja rögtön az első napján elveszíteni új munkahelyét.

A kórházi személyzet kiábrándultsága, kiégettsége éles ellentétben áll Valerie optimizmusával, aki a gondoskodás, az érzelmi támasznyújtás miatt választotta szakmáját. A főnővér alakja sokban emlékeztet A Száll a kakukk fészkére Ratched nővérére, aki hidegen meg is bünteti a lányt érzelmes attitűdje miatt, és világossá teszi számára, hogy ezzel itt nem sokra megy.

Az éjszaka során csupán egy vacak lámpással kell túlélnie a rettegő lánynak, és a viszonylagos eseménytelenségben megismerjük múltbéli traumáit, illetve azt is, valójában mennyire romlott a kórház közege, és a hely szellemei is célpontjukká teszik az ártatlan főhősnőt, akinek küldetésévé válik, hogy fényt derítsen rá, mi történt a kórház múltjában.

Rose Williams Valerie szerepében az, aki elviszi a hátán a filmet. Alakítása lenyűgöző, remélhetően láthatjuk majd még komolyabb szerepekben is az ifjú színésznőt. Sajnos azonban ez az egyetlen igazi pozitívum a filmmel kapcsolatosan. Bár a látványvilág korrekt, a sötétség érzékeltetése inkább bosszantóra sikeredett – sok esetben a néző is csak meresztgetheti a szemét, mert nem látunk semmit, és a történet pedig az érdekes kezdés ellenére is igencsak gyenge.

Nem a The Power az első film, ami feminista tézist választ témájául valamilyen paranormális jelenségen keresztült bemutatva – a 2018-as The Wind bár horrorként elbukott, mégis sokkal érdekesebb formában tette ugyanezt -, de a motivációk nem kellően érthetőek, nem kifejtettek, így az egész kép egyszerűen nem áll össze. A Sötét erő a patriarchális társadalom által elnyomott, meg nem hallgatott nőkre koncentrál, és alárendelt szerepükben elszenvedett bántalmazásaikra, de ezzel éppen hogy csak leegyszerűsít olyan kérdéseket, amelyekkel foglalkozni próbál; pedig a múltban már több horrorfilm is bizonyította, hogy érdemben képes a műfaj szociológiai témákat is feldolgozni.

A többi kifogásom szőrszálhasogatásnak hathat, de nem értem, hogy ha a cselekményt 1974-be ültetjük (aminek szerintem egyetlen oka az volt, hogy legyen mivel magyarázni az áramkimaradást), miért kell viktoriánus hangulatú horrort készíteni. Valerie úgy dédelgeti az egész film során petróleum lámpáját, mintha az elemes zseblámpa csak egy távoli, elérhetetlen, futurisztikus találmány lenne, de ez csak egy példa. A film egész atmoszférája – egyébként kellemesen – gótikus, ami sehogy sem passzol nekem össze 1974-gyel és a Chirpy Chirpy Cheep Cheep című rém idegesítő dal felhangzásával. Az egy helyszínből adódó lehetőségeket sem aknázza ki úgy, ahogy lehetne: ezek a filmek általában jól operálnak a klausztrofób érzések keltésével, de itt ez kevésbé a látványban jelenik meg, mintsem inkább érzelmi hatásként: Valerie úgy érzi, nincs kiút a kórházból, ezért a néző is hajlamos lesz megfeledkezni róla, hogy a film világában a külvilág is létezik – és az csak a nap felvirradásakor ad magáról jelet, amikor újra világos lesz.

A Sötét erő nem egy rettenetesen rossz film, de sajnos hiába volt meg a hangulatteremtési képességében a potenciál, célt tévesztett a kivitelezés elkapkodottsága miatt és maximum egyszer nézhetős, könnyed esti szórakozást nyújtó film lett belőle – pedig bizonyosan több szeretett volna lenni.

Kinek ajánljuk: Hemzsegő jumpscare ijesztegetései miatt elsősorban a mainstream horrorvonalat kedvelőknek tudnám ajánlani, illetve azoknak, akik egy kevésbé jól sikerült történetben is fel tudják fedezni a mögé szánt mélységeket és mondanivalót.

Értékelés: 5/10

Blissenobiarella