A Post Mortem sajtóvetítését követően lehetőségünk nyílt néhány interjú készítésére a film főszereplőit alakító színészekkel, akiket így kifaggathattunk arról, milyen élmény volt az első nagyköltségvetésű magyar horrorfilmen dolgozni, milyen kihívásokkal kellett farkasszemet nézniük a forgatás során és mekkora meglepetésként érte őket a film sikere nemzetközi fesztiválokon, majd a döntés, hogy Magyarország a Post Mortemet jelöli a következő Oscar-díjra.

CG: Más magyar filmekhez képest, miben volt más a PM forgatása, illetve miben volt más a felkészülés, annak tudatában, hogy horrorfilmekre nem igazán volt még itthon példa?

Klem Viktor: Nagyon magas szinten professzionális, ebben volt más, mint a többi magyar filmforgatás. A tánc az nagyjából ugyanaz, a gyártási elkészítéssel, illetve a castinggal indul minden. Műfajtól függetlenül ugyanúgy vannak nehéz, illetve kevésbé nehéz napok a gyártásnak és a színésznek is. Ez nem mindig találkozik. Van olyan, ami gyártásilag nagyon nehéz, viszont színészként élvezet. Pl. volt a PM-ben is – nem árulom el, hol –, majdnem egész nap a kaszkadőröm dolgozott, én pedig cigizgettem az asszisztens lányokkal az öltöző mellett, de volt olyan napom is, ami a gyártásnak kifejezetten könnyű volt. Reggel elvágták a szalagot, elindult a nap, én meg ledaráltam 15 oldal szöveget, közben még meg kellett jeleníteni különböző szélsőséges állapotokat is. Mindig csodaszámba megy, hogy a magyar filmek milyen pénzből tudnak összejönni, mert mindenki valahol a legalsó határait pengetve éppen csak a telefonszámlát meg az áramot befizetve áll a hó végén, úgy vállal munkát. Ez van a magyar filmkészítésben tapasztalataim szerint. De azért a minimum költségvetéssel számolva, és a minimum gyártási feltételeket összeszedve mindig nagyon pontosan látható, hogy milyen kihívások elé állít egy-egy szekciót egy ilyen filmforgatás. Nekem színészként, azt kell mondjam, hogy pontosan ugyanolyan feltételeket biztosított a Viszkis gyártása, mint a PM. Ezeknél a nagy mozifilmeknél, és ahol ilyen markáns vezető van, mint Antal Nimród, vagy Bergendy Péter, általában a gyártás is annyira bekapcsol és fölvértezi magát mindenféle lehetőségre, ami nagyon gyorsan – alsóbb szekciókban, mint a színész – érezhetővé válik. Színészileg praktikusan sok feladat adódott itt is, és ha már marad ez a Viszkis példa, ahhoz el kellett járnom 3 hónapig korcsolyázni. Itt mondjuk lovagolnom kellett, valamint a búvárokkal víz alatti próbában részt venni. Konkrét feladatom volt például a víz alatt lenni fél órát. Ez is egy speciális kihívás, de az egész filmezés ilyen.

Hais Fruzsina: Ezelőtt még nem játszottam ilyen nagy filmben, csak reklámokban és sorozatban, így a legnagyobb újdonság nekem maga a szöveg volt. Nyáron megkaptam a forgatókönyvet, elolvastam, és utána megkezdődhetett az, hogy felkészülök a szövegekkel. Szerencsére nem egyben kellett az egészet, hanem be volt osztva, hogy melyik napra melyiket kell megtanulnom. Nagyon sokat segítettek is ebben, hogy hogyan tudom könnyebben megtanulni, de szerencsére sikerült. Illetve volt olyan nap, amikor nekem külön el kellett mennem próbálni a nehezebb jeleneteket, hogy ne ott kelljen a kamera előtt hibázni.

Schell Judit: Egy drámához vagy bűnügyi filmhez nem viszonyítgatnám. A felkészülés során nyilván nagyon meg kell bízni a rendezőben, mert nem sok tapasztalatunk van horrorfilmes játékmódban és stílusban. Nyilván félni ugyanúgy lehet egy póktól vagy egy kísértettől, tehát az érzés ugyanaz, de egyértelműen az volt, hogy hagyatkozzunk a Péter ízlésére és az ő akaratára. Meg akartunk felelni annak, amit ő lát maga előtt arról a karakterről és jelenetről.

CG: Volt-e olyan, kimondottan nyomasztó motívum a forgatás során – horrorfilmből adódóan –, voltak-e olyan napok, vagy jelenetek, amik lelkileg megterhelőek voltak?

Klem Viktor: Számomra pont ellenkező irányú a kihívás. Nem arról van szó, hogy valami olyan hat az emberre, amit aztán nem tud hazavinni, hanem annyi mindent kell elvinnie a fantáziájával a színésznek, hogy ne a civil lehetetlenségét érezze a szituációnak, hogy nekem mondjuk kísérteteket kell ideképzelnem. Minden nyomasztás, ami ebből a filmből érkezik, az az alkotók fantáziájáról árulkodik.

Hais Fruzsina: Olyan nem nagyon volt, hogy nyomasztó lett volna a hangulat, inkább nekünk voltak nehezebb napjaink. Mikor azokat a jeleneteket kellett eljátszanom, amikor mozgok a levegőben, a való életben is felemeltek, ez fizikailag nehezebb, megterhelőbb volt. De így is nagyon jó élmény, hogy átélhettem ezt a forgatást.

Schell Judit: Mindig nagyon jó kosztümös filmet forgatni, amiben “időutazás” van, ez mindig megsegíti a színészt. Ez egyből olyan közegbe helyezi, ahol tudja, hogy egy filmről van szó, nem pedig a valóságról. A skanzen azért kicsit nyomasztó, én biztosan nem költöznék például egy parasztházba se nyáron, se télen. Nekem az ablakok, ajtók alacsonyak voltak, túl vastag a fal, alacsony a mennyezet, a dunyháktól végképp rosszul vagyok. Úgyhogy az egy kicsit nyomasztott, márpedig a “színészmelegedő” is egy ilyen helyre került, nem egy lakókocsiba. Hangulatos volt, pattogott a tűz, úgyhogy akár ott is foroghatott volna a kamera. De amúgy nagyon élveztem, a búvárkodásra való felkészülés és felkészítés nagyon érdekes volt, imádtam. Én minden ilyet nagyon szeretek, ha fára kell mászni, ha lovagolni kell, bármit is kell csinálni. Kifejezetten örültem, hogy meg kell tanulni búvárkodni, majd aztán a felvétel során elhajítani a palackot, lemenni, jeleket adni, szájon át levegőt venni, jó helyen kifújni. Olyannyira imádtam, hogy két jelenet között lent maradtam a segítő búvárral is.

CG: Bizonyos horrorfilmek körül vannak városi legendák, hogy elátkozott volt a forgatás, vagy balesetek történtek – például az Ördögűző kapcsán, hogy érezték, valamilyen erő van jelen a forgatáson. Nektek volt hasonló, amikor úgy éreztétek, hogy valami balszerencsésen sikerült?

Hais Fruzsina: Nem, nem éreztem ezt, de lehet, hogy más stábtagok költöttek ilyen teóriákat a filmhez kapcsolódóan. Én csak élveztem a forgatást, és a skanzenhez olyan gyakran lejártam egy idő után, hogy volt ott két pulikutya, akik már megismertek. Nagyon édesek voltak, minden nap megsimogattam őket.

Schell Judit: Amikor készültek a vízi jelenetek, akkor be volt rendezve egy szoba eredeti kellékekkel, régi bútorokkal. Mindenki az eredeti ruhákat viselte, vagy legalábbis varrott jelmezek voltak, de cipőkből mindenki az eredetieket hordta. Ekkor rákérdeztem, hogy a fertőtlenítés az ilyen régi bútoroknál, ruhaneműknél hogyan történik meg, de ígérték, hogy minden rendben lesz. Itt azért féltem, hogy belém bújik valami több száz éves dolog, de megnyugtattak, hogy semmi gond nem lehet. Majd amikor jött volna a forgatási nap, felhívtak, hogy a szekrényekből olyan sok minden kiázott, hogy fekete lett tőle a víz. Úgyhogy le kellett engedni a vizet, újratölteni a medencét és lefújták az egész forgatási napot. Utómunkával kellett betenni a bútorokat, mert nem lettek vízállók ezek a százéves bútorok. Nem pont elátkozott, de azért érdekes volt.

CG: Milyen korábbi kapcsolat, tapasztalat fűz a horror műfajához? Vannak-e kifejezetten kedvenc könyvek, filmek?

Klem Viktor: Azt az 1-2 horrorfilmet láttam, amit nem lehet nem látni, amit mindenki propagál. A pandémia alatt, kísérleti jelleggel megvásároltam az AZ-t, végignéztem, de nincs különösebb kapcsolatom a műfajjal. Azt szeretem, mikor társul mellé valami fajta plusz történet, olyan misztikum, ami a műfajt támasztja alá. Nagyon szívesen nézem, mert beindítja az agyam a mozi után, mikor hazamegyek, és foglalkoztat másnap is. Szerintem ez a jó filmélmény.

Hais Fruzsina: Nem sűrűn nézek ilyesmit, láttam már pár horrorfilmet, bár én inkább a szabadulószobákat kedvelem, illetve a Netflixen a Nyerd meg az életedet szoktam nézni. Ez mondjuk sokkal véresebb film, a Post Mortem pedig inkább nyomasztó, ami a tudatalattidba belemászik, és nem az, amit csak látsz, és ámuldozol.

Schell Judit: Én nagyon szerettem a Jeleket, illetve Shyamalannak volt több jó filmje is a műfajból.

CG: A Post Mortem miben másabb, mint a mainstream, főleg Amerikából érkező horrorfilmek?

Klem Viktor: Ezt a nézőknek kell megítélniük. Én azért szeretem a PM-et, mert látok benne egy kifejezetten kelet-európai, lírai történetet, nem csak történelmi és emocionális módon, hanem egyfajta „elmentünk a halál faláig” érzés módján, kaptunk még egy kis haladékot a Jóistentől, ha már élünk, vigyázzunk egymásra. Én ezt érzem, és hallom ki a PM-ből, aminél nagyobb tanulságot és aktuálisabb üzenetet nem tudok elképzelni, de egyáltalán nem biztos, hogy másnak is ez jut eszébe.

Hais Fruzsina: Valós szálakon alapul, mert a spanyolnátha és a világháború idején játszódik. Ezeket átélte az emberiség, és a hozzászőtt történetben különbözik, hogy jönnek a szellemek. Emiatt sokkal realisztikusabb, mint más horrorfilmek, melyek gyakran egy az egyben kitaláltak, mint egy álomvilág.

Schell Judit: Kell, hogy más legyen?

CG: Hollywoodból kis túlzással heti szinten jönnek a horrorok, némelyik eléggé egykaptafára.

Schell Judit: De nem az ilyen típusúak. Inkább azok a nagyon ijesztgetős, más fajta, vagdosós horrorok, amikor már annyira irreális minden, hogy átmegy egy olyan szintre, ahol már nem is igazán hat az emberre. Ebbe valahogy könnyebben bele tudtam magam képzelni a vidéki táj, a jó és rossz szellemek miatt. Ez még akár meg is történhet. A forgatás óta hallottunk sok borzalmas hírt a COVID kapcsán, például azokról a kamionokról, ahol halomban állnak a holttestek. Ez másfél évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, most pedig már rossz érzéssel megyek el egy kamion mellett is.

CG: A Covid miatt halasztották a premiert, és egy viszonylag komoly fesztiváltmúltja lett így a filmnek, sok díjjal, amihez utólag is gratulálunk. Erre jött a hír pár hete, hogy ezt a filmet nevezi Magyarország az Oscar-díjra. A horrorműfaj egyébként is olyan, amit nem szoktak nominálni, ez milyen érzés volt, hogy éltétek meg?

Klem Viktor: Pici ország, pici szakma. Abban a pillanatban, mikor egy alkotás a határon túlra is kinyílik, és olyan szemek elé kerül – akár szakmai, akár nézői szemek elé –, akik nem prekoncepcionálnak és nem feltételeznek semmit, sem arról, amit látnak, sem azokról, akiket néznek, vagy akik készítették azt az alkotást.
Szerintem ez egy izgalmas szűrő és nagyon jól eső érzés, nagyon ambicionáló energiákat ad. Azért jó érzés, mert csak az interpretációmon keresztül ítélnek meg, és akármilyen naiv és jó szándékú vagyok, ez határon belül nem tud megtörténni.

Hais Fruzsina: Pont ezért, mert horrorfilmek nem szoktak kijutni, nagy meglepetés volt. Nekem ugye a nővérem is kijutott az Oscarra, és ez egy kicsit vicces, hogy az egész családunk kijut. Nem szeretném még elhamarkodni, mert bár a jelölés egy hatalmas dolog, de majd még meglátjuk, mi lesz a jövője a filmnek. Viszont ezeknek a díjaknak az elnyerése nem az én érdemem, hanem Bergendy Péteré és a film többi készítőjéé. Ami nekem van címezve, amit most kaptam meg Torontóban, a legjobb mellékszereplő díját a közönség szavazta meg. Nekem ez nagy megnyugvás volt, mert amikor láttam a filmet, pár helyen kiakadtam azon, ahogyan eljátszom a szerepet, nagyon nem tetszettem magamnak visszanézve. Úgy éreztem, hogy sokkal jobban is el tudtam volna játszani, de a díj megnyugvást hozott, hogy mégsem voltam olyan rossz, mint ahogyan én látom a vásznon.

Schell Judit: Jó érzés volt, de nagyon elcsodálkoztam. Nagyon újszerű, bátor ötletnek tartom, hogy ezt a filmet nevezzék az Oscarra. De örülök, mert egyrészt elfogult is vagyok, másrészt meg, hogy van benne bátorság is. De nem annyira egyedi ez, hiszen a cannes-i filmfesztiválon is egy horror nyert, a Titán, amely egy horrorfilm-rendezőnő első filmje volt.

CG: Hogy éltétek meg az 1 évvel eltolt premiert?

Klem Viktor: A várakozás, ami az elmúlt 1 évben volt, egy kétélű fegyver, nehéz volt ebben a passzivitásban élni. Ha közben még forgott volna másik 2 film, amiben benne vagyok, és játszottam volna közben 5 színházban vendégként, akkor valószínűleg kevésbé figyelek arra, hogy mikor kerül a PM a mozikba. Így, hogy a kanapéról kellett figyelni, hogy odakint és „odabent” mi zajlik – hiszen egy színész nem engedheti el magát sem lelkileg sem mentálisan –, egy kifejezetten nagy próbatétel volt. Projekteket lehetett elindítani és drukkolni, hogy a PM a külföldi fesztiválokon jól szerepeljen. Nyilván, akarva-akaratlanul, a gondolat szöget ütött az ember fejébe, hogy vajon mit kezdenek majd a nézők azzal az aktualitással, ami időközben utolérte a filmet. Pont akkor készült el a film, utómunkával együtt, mire kitört a pandémia.

CG: Ha ezek után készülne még hasonlóan magas színvonalú, magyar horrorfilm, akkor abban vállalnál szerepet? Ha lenne beleszólásod, hogy ez milyen típusú horrorfilm legyen (pl. slasher, zombis, túlélő, pszichológiai) akkor milyen műfajt választanál hozzá?

Klem Viktor: Nem látok túl sok olyan magyar produkciót, ami technikailag, financiálisan, logisztikailag úgy van előkészítve, hogy nagyot merjen álmodni. Kicsit álmodni kiábrándító, nagyot álmodni viszont csak akkor lehet, ha nagy meló és szakszerűség van belerakva. Azon kellene kollektíven dolgozni szakmailag, hogy az egész filmalkotási rendszerünk úgy álljon össze, hogy igazán előremutató, progresszív, lépésről lépésre fejlődő, minden műfajban önmagát megjelenítő magyar film születhessen. Egyelőre én inkább csodának látom, hogyha egy jól összerakott, igazán nemzetközi színvonalú magyar film születik. Minden évben van egy-kettő, amire büszkék lehetünk, azonban jelzésértékű, hogy mennyi nagy, nem igazán előkészített/megszervezett gyártási hibákba eső produkció fullad meg nagy, vagy nagyobb költségvetés mellett is, mind a TV-ben, mind a mozifilmek terén.

Hais Fruzsina: Mindenképpen elvállalnám, mert nagyon szeretek forgatni. Ami a műfajt illeti, biztos, hogy olyat javasolnék, mint a Post Mortem, mert szerintem ez a legérdekesebb. Lehetne ennek a folytatása, mert akkor még jobban érdekelné az embereket, és megnéznének ebből egy második részt is. Én teljesen látom benne, hogy ezt tovább lehetne írni.

Schell Judit: Hogyne! Mindenképpen pszichológiai horrort vagy a thrillert választanám, mert ezeket a darabolós gyilkolásokat… voltam én már feldarabolva filmben, volt, hogy már nem volt kezem, lábam, de az még csak nem is horror volt.

Köszönjük a válaszokat. A Post Mortem október 28. óta megtekinthető a mozikban, a filmről írt kritikánkat pedig itt olvashatjátok.