Mindig öröm, ha egy-egy olvasónk keres meg bennünket egy-egy érdekes cikkel, hogy jelentessük meg. Ezúttal visszatérő olvasói szerzőnk, Allogenes írását közöljük.

Korábbi cikkünket a filmről ITT olvashatjátok.

Egy meglehetősen római katolikus keresztényellenes filmről van szó. Pontosabban a római katolikus egyház dogmáinak és hívőinek képmutatásáról. A dogmák képmutatásából következik a hívek, mi több, a pap hazudozása és ítélőképességének megingása.

A katolikus tan lényege az átváltoztatás (transzubsztanciáció): a pap az Egyház és Isten rá ruházott ereje folytán képes átváltoztatni a mise során a kenyeret és a bort Krisztus húsává és vérévé. Jóllehet Krisztus a szívben történő körülmetélkedést kívánja meg a híveitől, azaz az Isten szellemben és nem testben imádását, a keresztény egyházak nagyon is földi hatalmakká váltak, amelyek tekintélyes mennyiségű anyagi tulajdont halmoztak föl. A földi hatalommá vált égi Egyház hatalmát és fontosságát a pompával, nagy templomokkal, kiterjedt intézményi hálózattal, gazdag fölső papsággal és feudummal fitogtatja. A hívők felé ugyan a szegénység és az alázat eszményét közvetíti és követeli meg, de nem ezt a példát mutatja. A keresztény egyházak összességében az evilági érvényesülés, azaz a testi-földi üdvözülés útját járják. Ebből az következhet a hívők általános érzékelésében, hogy nem a túlvilági, szellemi újjászületés és örök élet a fontos és valóságos, hanem ennek egy evilági változata. Ennek az értelmezésnek alapot adhatott az evangéliumok zsidó szellemi alapja, amely valóban földi – bár nem gazdasági – üdvözülést helyezett perspektívába.

A transzubsztanciáció azt jelenti, hogy csak a Fiúnak volt hatalma arra, hogy a kenyeret és a bort húsává és vérévé változtassa, ami megváltást ad, lévén Isten húsáról és véréről van szó. A kenyér és bor közönséges anyagának (szubsztanciájának) ez az átalakítása isteni hússá és vérré azonban nem szó szerint értendő, hanem Krisztus megváltó tettének hasonlata: ahogy az emberré vált Isten föláldozza magát (testi létét) az emberiségért, és változik ez bűnösből megváltottá, úgy alakul át a közönséges anyag az Isten testévé. Ezen a hasonlaton kétezer év óta vitatkozik a kereszténység: a római katolikusok szerint az átalakítást konkrétan kell érteni és a mise során konkrétan meg is történik, ezt az átváltoztató képességet kapják meg a papok. A reformált egyházak szerint a mise során végrehajtott átváltoztatás csak szimbolikus, szellemben és nem az anyagban történik meg. A problémát csak tetézi az, hogy az Újszövetségben Krisztus testi föltámadást ígér meg követőinek az örökéletre való föltámadás után (ez a legfőbb zsidó örökség az evangéliumokban). Vagyis joggal mondhatja valaki azt, hogy a transzubsztanciáció konkrét, anyagi, nem csak szimbolikus, hiszen elővételezi az örökéletre történő testi föltámadást.

Egyszer majd tehát halhatatlan testünk lesz. A mennyben? Vagy már a földön? Flanagan a római katolikus tanítás félreértelmezését úgy mutatja be, hogy már itt a földön megkapnánk ezt a halhatatlan testet.

A természeti és emberi értékeiben fokozatosan lepusztuló Crockett sziget papja, Monsignor Pruitt szentföldi zarándoklata során egy vámpír áldozata lesz, aki őt magát is vámpírrá változtatja, mert agónikus delíriumában angyalnak nevezi a denevérszárnyú undormányt. Az ősbűn megtörténik: a kereszténység az evilág urát, azaz a bukott angyalt, a sátánt emelte védő angyalává. A följebb vázolt szellemi bukás ennek az egyházi ősbűnnek az oka: ahogy az átváltoztatást konkrét anyagi átalakításnak értette a katolikus egyház, úgy hitte saját földi hatalmát az egyedül valóságos, szubsztanciális (lényegi és anyagi), fontos hatalomnak. Már nem a lelkek túlvilágra eligazítása lett a fontos, hanem az anyagi hatalom fölépítése. Ennek az ítéletnek az egyszerre szimbolikus és konkrét kifejtése a film.

Konkrét, mert a film történetsíkján a vámpír vére konkrét testi halhatatlanságot biztosít, de nem ez a film valódi értelemsíkja, ahogy a jó horror esetében a konkrétan megmutatott rettegés, testiesség, szörnyűség valami mögöttes (elvont) tartalom testies kiábrázolása. Szimbolikus, mert a vámpír és a véréből származó testi halhatatlanság a sorozat önértelmezése szerint az egyház képmutatását jelenti, azt, hogy az egyház vámpír módjára becsapja és tévútra vezeti az embereket, amikor halandóságukból fakadó gyöngeségüket kihasználva ígér örök életre gyógyulást, de csak az evilági hatalom, a sátán és egyháza tovább élését alapozza meg evvel.

A sorozat hőseként bemutatott Riley Flynn, akitől a néző a szituáció megmentését várja, a hét részből az ötödikben öngyilkos lesz, mert fölismeri a testi halhatatlanság sátáni jellegét, nem úgy, mint az erre hivatott lenne pap, aki félreismeri a vámpír természetét, az Úr angyalaként dicsőítve azt. Flanagan kritikája ennél tisztább és élesebb nem is lehetne. A tisztesség kedvéért Flanagan Pruitt atya tévedését és a katolikus dogma természetét nem azonosítja: a papot megtévesztette a testi halhatatlanság, a megfiatalodás igézete. A sátán félrevezette, ő pedig nyáját vezeti félre. Az Egyház, a hívők közössége Krisztus teste, a test a sátán vére által fiatalodik meg. Mire a pap fölismeri tévedését, már az egész nyáj átalakult vámpírrá világi támogatóinak hathatós segítségével. A büntetés nem marad el: a fölkelő Nap, azaz Krisztus fénye elégeti az egész közösséget.

Ebben a képben döbbenünk rá, hogy Flanagan nem csak egy szigetnyi keresztény közösség elkárhozásának történetét meséli el, hanem az egész Földét, különösen a Nyugatét. A keresztény Nyugat leigázta a Földet, olajával és az arra épült technológiával tönkre tette a természetet, a tőkés termelési móddal és társadalommal lepusztította az emberi közösségeket. Az emberiség megérett a végső ítéletre, a tisztítótűzben való elégettetésre. Hős nincs, aki megmentené az emberiséget. Két fiatal szerelmes marad életben, akik egy csónakban lebegnek a tenger fölött, a sátán megtépázott szárnyakkal bukdácsolva röpül a sötétség felé. Nincs jövőkép, csak a bizonytalanság marad. És még egy fricska az önelégülten a pusztulásba rohanó keresztény Nyugat orra alá: egy muszlim marad még életben a világégés után, egy muszlim, akit a Nyugat 9/11 óta terroristaként tartva számon, megalázott és kivetett magából.

A testi halhatatlanság témája fölveti az alkémia régi mítoszát. Flanagan sátániként ezt is elveti. Az elöregedő és egyre betegebb nyugati társadalom valójában csak testi gyógyulást vár és amúgy is hályogos szellemi látását teljesen vakká teszi a hamis anyagi megújulás, amiről egyre nyilvánvalóbb, hogy nem azt hozta el, amit ígért. Ezt könnyen lefordíthatjuk konkrét jelenségekre, a táplálkozási divatotoktól kezdve a kozmetikai és gyógyszerészeti-orvosi kezelések félrevezető jellegére. A rendező-forgatókönyvíró élesen szembeállítja evvel a materializmussal az ember lelki igényeit, azt, hogy valójában lelki megújulásra lenne szükség: a sorozat párbeszédek, emberi kapcsolatok, érzelmek fölszínre bukkanásából, kibeszéléséből, megtisztulásából áll. Az értetlen Netflix-nézők ezért nagyrészt unalmasnak titulálják a hét epizódot.

Ám Flanagan kiválóan érti a kevesebb több elvét: a rövid horror-szekvenciák és a nyomasztó alaphangulat annál ütősebbek a hosszas dialógusok és érzelmi szenvedések között, minél ritkábbak. Bár az utolsó két epizód vérgőzös és részletesen kidolgozott apokaliptikája után a horror-rajongó megnyalja mind a tíz ujját. Írnám: mind a tíz véres ujját, ahogy a vámpírrá változott, de lelkükben még egyszerű halandónak maradó hívek is csodálkozva nyalogatják véres ujjaikat. A vér a vámpír-mítoszban az életerő hordozója; a Midnight mass-ben a vérségi kötelékek nem hogy megállítanák a vámpírokat gyermekeik átváltoztatásban, mint például a Blood red sky-ban, hanem a katolikus tan összezagyvítása miatt, ezt az átváltoztatást még krisztusi tettnek és a megváltás művének hazudják.

Valóban: a gonosz megjelenítése és vírus szerű terjedése nélkül is el lehetett volna készíteni a filmet, de akkor egyrészt nem nézi meg senki. Másrészt épp a horror-motívum mutat rá, mennyire előremutató és konstruktív ez a műfaj a kilátástalanságban és pusztulásban. Megítélésem szerint szinte már csak ez a műfaj képes reális problémákat őszintén fölvetni és innovatívan ábrázolni. Ez a műfaj képes szélesebb közönséget elérni, hogy elgondolkodtasson bennünket, mekkora szarban vagyunk és hogy ez a fekáliaáradat csak dagad és dagad, míg maga alá nem temet bennünket.

Allogenes