Ez a földönkívüli eredetű gyilkos nyelvről szóló spanyol-amerikai koprodukció olyan bűnös élvezetet jelentő alkotásokat juttathat a tapasztalt hulladékfilmes rajongók eszébe, mint a polgárpukkasztóan giccses baromságokkal ostorozó Pink Flamingos, a minden tekintetben teljes inkoherenciával bíró agyament Return of the Roller Blade Seven vagy a minimalista környezetben forgatott Six String Samurai. Harsányságáról a vagány Tank Girl ugrott be vagy éppen a giccses Priscilla, a sivatag királynője, de a főszereplő hölgy dögössége kapcsán A lény című sci-fi/horror is lehetne az egyik előkép.

Már a kezdőjelenet is előrevetíti mekkora iszonyatos baromságban lesz részünk: egy némileg vérszegényre sikerült bankrablás után Johnny és Candy otthagyják két társukat össze-pillanatragasztózott (smárra kialakított) szájjal a sivatagban a nagy semmi közepén. Négy évet ugrunk az időben, amikor Johnny egy rögtönzött fegyenctelepen rohad, Candy pedig egy isten háta mögötti apácazárdában tengeti napjait. Miután egy nap levelet kap Johnny-tól, beül a kocsijába, és kutyáival együtt meg sem áll a Porky nevű erősen lebuj-kategóriás helyig. Balszerencsére még aznap este egy űrből érkezett meteoritból kiszálló pink esszencia belerepül a levesébe, amit persze nem vesz észre és megkajál, majd füstöt eregetve egy drag queent csinál belőle. Vagyis enyhén kurvás smink mellett fekete göndör hajat növeszt, testével eggyé váló formás tüdőcsúcsaira kihegyezett latex rucival, hátán kitüremkedő gerinccel és kis farokkal, ám ez még mind semmi, ugyanis egy hatalmas és izmos (gyilkos) nyelv tulajdonosává válik. De nem ő az egyetlen földönkívüli entitás által megfertőzött alany, ugyanis a kaja maradékát elfogyasztó kutyáit hibátlan transzfesztitává varázsolja.

Rengeteg fárasztó baromság történik menet közben, amit egyszerűen lehetetlenség felidézni. A lényeg, hogy a meteoritot megérző néma apácalány is Candy keresésére indul, persze csak azután, hogy a rend főnővérét kaja gyanánt elrabolták a transzfesztiták. Valamint a fegyenctelepről egy szerencsés (vagy éppen szerencsétlen) véletlen folytán Johnny is lelép egy idő után, de akkor még nem beszéltük a film elején a sivatagban otthagyott bűnöző társaikról, akik bosszúra éhesen szintén Candy felé tartanak. Nem mellékesen az apácalány, Johnny és néhány fogoly is kapcsolatba kerül az idegen erővel, hogy aztán a végjátékban az apácazárdába küzdjenek meg egymás ellen…

Bár a Killer Tongueban egészen sokáig kell várni, hogy az a bizonyos címben szereplő nyelv végre tényleg gyilkoljon, addig sem fogunk feltétlenül unatkozni. Horror vagy sci-fi elemeket éppen csak a nyomokban (alapötletként, és néhány gyilok) tartalmazó komédia viszont elég abszurd ahhoz, hogy egy gumislag átmérőjű nyelv műveljen ordenáré módon szórakoztató dolgokat, amelyeket ráadásul elég profin valósítottak meg. Például egy idő után három részre váló és ily módon karmot formáló vége próbáljon gesztikulálva beszélgetni a gazdájával, kút falán másszon felfele, gerendákon lógva függeszkedjen, vagy éppen egy szerencsétlen rabot mogyorózzon egy másik fogoly széttrancsírozott agyán keresztül.

Alberto Sciamma filmjének forgatókönyv szerintem soha nem is létezett; vagy ha igen, akkor találomra írhatták meg szigorúan másnaposan vagy szétkoxolva, mivel ebben a már eleve weird és egyébiránt szürreálisnak tűnő narratívában olyan jelenetsorokat kapcsolnak össze egy hirtelen vágással, amelyek egész egyszerűen értelmezhetetlenek. Ebben a leginkább külső jelenetekkel bíró műben minden szereplő így vagy úgy, de tök véletlenül, random időpontokban összefut mindenkivel a határtalan sivatag egy bizonyos koordinátáján, hogy valamelyest előbbre lendítsék a cselekményt. Vagy amikor egyes tárgyakhoz odabilincselt karakterek komplett ágyakat és autókat vonszolnak maguk után…

Hihetetlenül elcseszett szereplőink minden szinten túljátszott karakterei már-már bohózatba illően imádnivalóak – gondoljunk csak Robert Englund (Rémálom az Elm utcában) roppant szigorú és arrogáns, ám valahol mégiscsak fogyatékos pojácaként viselkedő börtönparancsnokára. De Freddy alakítója mellett Pinhead is feltűnik a filmben: Doug Bradley egy marcona fegyencet alakít. Fun fact, de a film annak idején (tehát 1997-ben) három díjat is bezsebelt: egyet a rendezésért, egyet a legjobb speciális effektért, és végül de nem utolsó sorban a főszereplőt játszó dögös Melinda Clarke (Spawn, Az élőhalottak visszatérnek 3) választották a Legjobb Színésznőnek.

Ha az összképet nézzük, egy teljesen elmebeteg baromságokkal turbózott, a szétesés határán egyensúlyozó, harsány és burleszkszerű elemekkel teletuszkolt (vagy inkább ömlesztett) elképesztő káoszba hajló minimál-remekmű. Annyira infantilis és idióta benne a komikum, hogy nem lehet nem élvezni, és egy idő után teljesen bevonzza az embert. Megtekintését persze főleg csak hulladékfilmek iránt lelkesedő embertársaimnak javaslom, de aki kellően alapjáratba tudja tenni az agyát, az szintén tehet vele egy próbát! 

Értékelés: 9/10

eyescream