J. H.Whyman, a Fringe (A rejtély) és az Almost Human producere idén tavaszra tető alá hozott nekünk egy újabb sci-fi drámát, ami a Debris, vagyis „roncs” címet kapta. Az igen ígéretesen induló sorozat első évada jól startolt, ennek ellenére mégis alig két hónappal az első epizód vetítését követően elkaszálták. Vajon mi vezethetett idáig?

A Debris alapkoncepciója rém egyszerű, a kidolgozottság részletessége az, ami igen magasra emeli a sorozat intellektusát. A történet szerint a sorozat által bemutatott eseményeket három évvel megelőzően egy idegen űrhajó érkezett a Föld légterébe: azonban se nem ártó, se nem barátságos szándékkal, a hajó ugyanis roncs lévén csak idesodródott. A hajó a légkörbe lépve tovább rongálódott, és kisebb-nagyobb alkatrészeire széthullva ért talajt bolygónkon.

A problémát az okozza, hogy ezek az idegen eredetű fémdarabok megjósolhatatlan, igen erőteljes és sok esetben nagyon veszélyes hatással bírnak környezetükre, a fizika általunk ismert szabályait teljesen és végérvényesen felülírva.

A CIA és az MI6 (amerikai és brit hírszerzők) közös programot indít Orbital név alatt, melynek keretében főszereplőink, Finola Jones (Riann Steele) és Bryan Beneventi (Jonathan Tucker) igyekeznek majd elhárítani a roncsdarabok által okozott károkat, megvédeni tőlük a civileket és segíteni a kutatást, mely az idegen anyagok megismerésére törekszik.

Természetesen nem maradunk rosszfiúk nélkül sem, bár a sorozat ügyesen játszik azzal, hogy morális kérdésekben cseppet sem didaktikus: az általam rosszfiúknak titulált INFLUX nevű földalatti, terrorista szervezet (vezetőjük szerepében Scroobius Pip) valójában azért küzd, hogy az idegen technológiát ne sajátíthassa ki egyik állam sem (ahogyan törekszik egyébként mind a CIA, mind az MI6 és más politikai nagyhatalmak is, hogy magának szerezhesse meg), hanem legyen szabadon elérhető mindenki számára. Az első évad végéig a készítők jótékonyan meghagyták a lehetőséget a nézőnek, hogy „oldalt” választhasson magának, kivel is ért egyet e tekintetben.

Az X-aktákon és Men in Black-en nevelkedett és az SCP Foundationre, illetve a Stalker világára is sokban emlékeztető sorozat mindamellett, hogy elgondolkodtató kérdéseket tesz fel mind a történet egészét, fő vázát tekintve is (mit kezdenénk a szó szerint ölünkbe pottyanó idegen technológiával), az egyes epizódok kisebb sztorijai is érdekesek. Bár a cselekményanyag valódi tudományos oldalát nem tudom megítélni, jellemzően jobban hajlik a „tudományos hangulat” felé, mintsem a drámára, de azért utóbbiból is jut éppen elég. Finola karaktere erősen érzelemvezérelt, és ez többször is fontos szerepet kap ez alatt a 13 epizód alatt. Bryan a megtört, rejtélyes múltú katona hátteréről csak az utolsó részekben kapunk információkat, és sajnos éppen a legfontosabb pillanatokban szakad meg a sorozat cselekménye.

A Debris-t ugyanis szinte érthetetlen módon elkaszálták alig két hónappal megjelenését követően. Érthetetlen, hiszen a sorozat technikailag annyira rendben van, hogy megérte az utolsó rááldozott fillért is, és a kritikák is mind magasztalták – az emberek mégsem nézték, így nem tudta teljesíteni a felállított elvárásokat.

Egyetlen okként, hogy miért nem nézték az emberek a sorozatot, azt a teóriát tudom elfogadni, hogy a sorozat az „epizódonként egy-egy eset” felépítés mellett annyira lassan építi a történet vázát, hogy a parancsteljesítésen túl nehéz felismernünk főszereplőink motivációit – ami viszont a nézők számára elengedhetetlen ahhoz, hogy érzelmileg is kapcsolódni tudjanak a történethez, és ezért hétről hétre visszatérjenek a képernyők elé. Az első évad második felében már bőven zavaróvá vált, hogy mintha a sorozat sem tudná, hová fog kifutni a történet, de az utolsó rész – csak ahogyan már megszokhattuk – elhozta óriási (bár némiképp kiszámítható) fordulatait a történetben, csak azért, hogy még több kérdést hagyjon maga után.

Nagyon régen nem sajnáltam egy történetet sem ennyire, aminek nem ismerhettem meg a folytatását.

Kinek ajánljuk: X-akták rajongók imádni fogják, de sajnos a befejezetlenség miatt nem tudom jó szívvel ajánlani senkinek.

Értékelés: 9/10

Blissenobiarella