Ha a tavalyi (Stephen King és Joe Hill egy-egy novelláját adaptáló Creepshow Animated Special, illetve Creepshow Holiday Special) különkiadásokat nem számítjuk, akkor egy év kihagyással idén folytatódott a Shudder kábelcsatorna által feltámasztott – pontosabban újraindított – Creepshow című antológiasorozat. A képregénybe ágyazott központi koncepcióval bíró rövid történeteket bemutató gyűjteménnyel eredetileg három filmen keresztül ismerkedhetett a közönség, amelyekről ITT, ITT és ITT mi is írtunk.

A recept mit sem változott az első évadhoz képest: a Creepshow negyvenöt-ötven perces epizódjaiban egy-egy rövidebb (és mondhatni családbarát) rémtörténet elevenedik tetszetős animációs átvezetőkkel, ahol a cselekmény hol élőszereplős, hol pedig képregényes panelok között váltakozva halad előre. Meg persze előszeretettel kerül elő az ikonikus csuklyás-kaszás Rém, aki általában a narráció ómenje, és egyúttal a bizarr csattanót előrevetítve mindig gonoszul mosolyog.

A felhozatal ismét csak színesre sikerült. Kapunk minden idejét modellszörnyekkel mulató, a horror zsánere iránt elkötelezett kisfiút, aki aztán váratlan segítséget kap gonosz nevelőfaterja likvidálására. Egy „muder house” műfajban utazó influenszer nyomozásba kezd egy állítólagos sorozatgyilkos nagymama házát látványosságként hirdető testvérpár otthonában. A nem éppen tisztességes rovarirtó vállalkozó ördögi alkut köt – vagy talán a lelkiismerete kezdi szörnyen kínozni? Gonosz és pénzéhes főbérlő hölgy által kihívott csőszerelő egy élő dugulást talál az ócska sorház csőrendszerében.

Egy középiskolás testvérpár egyik tagja valamiért meg akarja gyilkolni a másikat – legalábbis a szabadszájú hugi ezekkel a szavakkal meséli el a fejvesztett csattanóval végződő történetét, amely bár nem túl rémes, mégis szerintem az évad egyik legszórakoztatóbb epizódja. A másik csúcs pedig, amikor Ted Raimi segedelmével egy kábelcsatorna műsorába bekerült Necronomiconból felolvasva az Evil Dead-franchiseben már megismert módon a dolgozókat megszállja a gonosz, és durva mészárlás kezdődik.

De találkozhatunk még olyan szituációval, amikor a világűrbe kirándulva egy szakmai féltékenység csap át halálos rivalizálássá, mely a Föld szempontjából nem várt következményekbe torkollik. A letagadhatatlanul Lovecraft-ihletésű szegmensben egy sarkköri expedíció által a világra szabadítottak valami szörnyű és megmagyarázhatatlan entitást, amely a falból türemkedik elő. De az események egyetlen túlélőjének valamiért mégsem hisznek. Az utolsó részben pedig az ún. merülőgép nevű forradalmi találmány segítségével különféle filmekben kerülhetünk bele aktív karakterként. Hősünk pedig minden alkalmat megragad, hogy a gyermekként rajongva imádott Horror Express című, Christopher Lee és Peter Cushing főszereplésével készült darabba jutva hódítsa meg kedvenc színésznője kegyeit.

A nagyobbrészt a maszkmesteri teljesítménye alapján ismert Greg Nicotero – aki a The Walking Dead-be is egy-egy epizódot dirigált már – által rendezett  epizódokban olyan ismerős, bár mára kissé megöregedett színészek kaptak helyet, mint például Kevin Dillon (The Blob), Ted Raimi (Ash vs Evil Dead, Wishmaster, My Name is Bruce, Drag Me to Hell), Keith David (They Live, The Thing), C. Thomas Howell (Üvegcsapda), Justin Long (Jeepers Creepers), vagy Barbara Campton (Re-Animator, From Beyond, Castle Freak).

Ahogy az első évad, úgy ez az etap is egy könnyed, kábeltelevíziós költségvetéssel bíró, nem túlontúl brutális – inkább egyfajta családbarát – horror-szórakoztatást eredményezett, amit főleg a Creepshow és a Tales From the Crypt retrókért rajongó közönségnek tudok ajánlani.

Értékelés: 7,5/10

eyescream