Ember nem gondolta volna, hogy az USA és India mellett Nigéria filmgyártása az egyik legnagyobb a világon. Csúfondárosan csak Nollywoodnak nevezett ipari körzet mozgóképes alkotásai főleg olcsó szappanoperaszerű képződményekben merülnek ki, amelyek minőségben nem vehetik fel a versenyt nyugatabbra (vagy éppen keletebbre?) található társaikkal. Viszont mint annyi mindennek, ezeknek az alkotásoknak is megvan a maguk sajátos célközönsége. Nyilván nem vitatkozom azzal a ténnyel, hogy ezek nem épen egy magyar horror-portál látogatóiból kerülnek ki, mindenesetre én iszonyatosan kíváncsi voltam erre a hihetetlenül amatőr és már az előzetes jelekből megfelelően pocséknak tűnő zombis hulladékra. 

Charles Abi Enonchong nevű úriember alkotásában egy afrikai tájat láthatunk, ahol sofőrünk majdnem felvesz egy szalmakalapos zombit. De csak majdnem, ugyanis feltűnik neki, hogy a stoppos arcáról valamiért giliszta potyog le, az pedig mintha nem lenne teljesen normális. Aztán hirtelen a kocsija körül is feltűnnek ezek az éppen-hogy-fehér arcfestékkel az arcukon, valamiért kizárólag nyitott szájjal botorkáló alakok. Főhősünk még épp időben ránt játékfegyvert, és kezd el lövöldözni rájuk, ugyanis az egyik zombi zsebéből (?) előkerül egy fűrész, és azzal támad. Visszamenekül a kocsiba, de ott sem jobb a helyzet, ugyanis a hátsó ülésen békésen üldögélő zombik szájából egy halfejű gumikígyó csúszik elő, és egyenesen a sofőr nyakára tekeredik, megfojtva őt.

Főcímünk után aztán hamar világossá válik számunkra, hogy egy félmeztelen, piros kalpagot viselő, kagylónyakláncos boszorkánymester terrorizálja a kb. tíz főből álló falusi közösséget. Természetfeletti támadásaira kiváló példa, amikor iszonyatos gumikígyókat küld a latrinákba; elég annyit mondanom, hogy azok később az áldozat szájából másznak ki, a többit a kedves nézők képzelőerejére bízzuk. Vagy segédjével krétaport fúj szerencsétlen falusi arcába, aki ettől látszólag megvakul, és guggolva kezd el közlekedni. De felgyorsított felvételek segítségével koporsókból előtüremkedő csontvázaknak szintúgy tanúi lehetünk – szóval tényleg brutális fenyegetés zajlik.

A helyzet súlyosságát mutatja, hogy még egy random detektív is kiszáll a helyszínre, de az alaposan körülnézésen kívül semmi egyebet nem tesz. Helyette a feszületet mutogató pap buzdítja a népet, hogy valami cselekedni kellene. De a boszorkánymester ekkor már egy sereg öltönyös, szalmakalapos élőhalottal érkezik ellenük, akik kezébe rettenetes fenyegető gumikígyó és fakoponya virít, egy másik (frissen a sírból kikelt) osztaga pedig már bárdokkal és kapával készül a rohamra. A pap és néhány másik egyén egy palánkvárba (?) menekül, és egy darab sörpaddal gondosan elzárja a bejáratot, majd biztonság kedvéért még egy asztal is kerül oda.

Míg a pantomim-zombik a külső deszkákat boxolják, hátha át tudják törni, addig egy lila melegítős fazon lábát egy földből kinyúló rücskös kéz kapja el, majd holtan esik össze a semmitől. Meg is érdemli az ilyen, hogy egyenek a húsából. Persze hullanak az élőhalottak is, de ami mégis meglepő: miért is hörög fájdalmasan egy hasba lőtt zombi?! A hatalmas szemfogakat növesztő boszorkánymester többek között megcsócsálja az időközben Mercedesszel menekülni akaró tagot, majd a fináléban (szemkiégetően borzasztó vágások közepette) egy kézitusa után hirtelen a semmiből ott termő nyomozó szitává lövi. Ezután mintegy a fenyegetés feloldásaként kigyullad és leég az egész eddigi díszlet, és a képkivágásnak köszönhetően ekkor már a szomszéd telken épülő házat is látni, csak úgy mellékesen.

A Witchdoctor of the Living Dead koherens vágás-technikát még hírből sem ismerő, siralmasan amatőr, és esetenként teljesen felesleges zoom-olással megbolondított képi világa utánozhatatlanul pocsék. Az ezt támogató, illetve konkrétan paraszti erővel rápakolt – néha rajzfilmszerű infantilizmust eredményező vagy éppen picikét jazzes – alapvetően profi zenei háttér azonban ne keltsen senkiben kételyt: nem eredeti témákról van szó, hanem pofátlan módon innen-onnan ellopott más filmek score-jai ezek. Csakúgy, mint a repetitív módon ismétlődő fegyverek (lézer)hangjai vagy a támadások közben hallható halálsikolyok, amiket hirtelen rákevernek, aztán egy ponton minden átmenet nélkül megszakítanak. Csodálatos szimfónia a fülünknek, főleg ha előtte forró ólommal töltöttük meg.

Nem tudom, hogy a helyi közösségi ház amatőr színi körébe tartozó feltörekvő egyének próbálnak meg játszani, vagy csak a rendező haverjai azok, de mindegy is, mert a szorgalmuk hibátlan, már csak mindenféle kvalitás hiányzik. Filléres díszletek és tárgyak (talán az egy darab Mercedes bérlése vitte el a költségvetést?), minden szempontból sematikusnak mondható installációja komolyan vehetetlen, viszont az élő kecske lenyilazása, valamint torkának valódi átvágása még engem is meglepett.

Egyetlen érv szól a Witchdoctor of the Living Dead megtekintése mellett, mégpedig az, hogy LÉTEZIK. És mint ilyen, nem kötelező, de meg lehet nézni. Ha nem létezne, akkor nyilván ilyen opció nem állna rendelkezésünkre. Márpedig nigériai horrorfilmet (meg amúgy is bármilyen afrikai országban készült produkciót) csak úgy nem tekint meg az ember, főleg nem magától. Fel kell rá hívni a figyelmet, hogy milyen ínycsiklandó csemegével lesz dolga, ha beszerzi. Én ezt megtettem, és szerencsére a nyomozás folyamata sem volt több mint cirka három év. Persze ehhez az is kell, hogy az ember hihetetlen mértékben legyen hardcore fokozatú trash-fanatikus, más különben nem megy a dolog. (A megtekintése minden más épelméjű embernek mindenféle körülmények és 0-99 év között egyértelműen TILOS!)

Értékelés: 10/10 (trash skála szerint)

eyescream