Hirtelen felindulásból megölt egy öt fős családot. Miután végzett, összetakarított maga után, felírta a falinaptárba, hogy ott járt és elment szórakozni. 1961 tavaszán, az épülő szocializmus kellős közepén mindenki erről beszélt Szeged külvárosában. Ki volt ez a brutális elkövető, aki később a Paprika utcai családirtó néven vonult be a kriminalisztika történetébe? Az alábbi írásból kiderül!

Vass Gyula

Ahhoz, hogy megértsük a tragikus események láncolatát, először mindenképpen az elkövető személyét kell jobban megvizsgálnunk. Vass Gyulának hívták, és 1936. április 12-én született. Anyja belehalt a szülésbe, apja látni sem akarta, így már csecsemőként lelencházba került. A korabeli viszonyokat össze sem lehet hasonlítani a mai nevelőintézetekével: gyermekvédelem, mint olyan nem is létezett, a kis Gyulát gondozói és társai folyamatosan verték, az étel kevés volt és rossz minőségű, a ruhák rongyosak, a higiéniát inkább nem is említeném. Később nevelőszülőkhöz került, de ők is inkabb cselédként bántak vele, mint saját gyermekükként.

A cseperedő fiatalember nem szeretett iskolába járni, összesen hat osztályt végzett alapfokú oktatásban, majd a fordulat évében, azaz 1948-ban beállt vájártanulónak. A bánya világa sem vonzotta különösebben, így tanulmányai félbeszakadtak és ment tovább, amerre ösztönei vitték. Merthogy igazi ösztönlény volt, ehhez nem fér kétség: heves vérmérséklet, agresszív attitűd és túlfűtött szexualitás jellemezték. Ezek hozadékaként gyakran keveredett verekedésbe, illetve kellett távoznia munkahelyeiről. És hát az italt sem vetette meg, ami további bonyodalmakba sodorta őt. Mivel nem bírt huzamosabb ideig megmaradni egy munkahelyen (többnyire betanított-, segéd- vagy idénymunkásként tevékenykedett), közveszélyes munkakerülésért és a bevételkieséseit pótolandó lopásokért rövidebb időszakokra leültették. Meglehetősen kontrasztosan hat, hogy hogy züllött életvitele ellenére magas, jóképű férfi volt, aki hamar megnyerte magának a másik embert – különösen a hölgyek szívét.

Kétszer nősült: első feleségét tizennyolc éves korában vette el, majd rövidesen elváltak útjaik, utána következett a második felesége, akivel bár haláláig együtt maradt, mellette még számos nővel tartott fent viszonyt. A két házasságból hivatalosan egy-egy gyermek született, a titkos kapcsolataiból elvileg még kettő, de persze a pontos számot nem lehet tudni… Partnereit gyakran verte, erőszakolta. 1956-ban disszidált az Egyesült Királyságba, de nem találta a helyét, ezért 1958-ban amnesztiával hazatért a Magyar Népköztársaságba.

 

1961. április 25.

Ezen a végzetes napon Vass Gyula, mint már annyiszor, nem ment be dolgozni, ezúttal a szegedi Szőrme- és Bőrruhaipari Vállalathoz. Sokáig aludt, majd miután összekészülődött, egy restiben megivott néhány pohárkával. Innen, enyhén kapatos állapotban elindult az Alsóvárosban található Paprika utca 58. irányába. Úgy tervezte, meglátogatja egyik szeretőjét, Forró Máriát.

A környék abban az időben falusias jellegű és kifejezetten szegény volt: földutakkal, egyszintes kertesházakkal. A Paprika utca 58. szám alatt öten laktak: az akkor negyvenegy éves Forró Mária, annak huszonegy éves lánya (a továbbiakban Rozsiné), a vele egyidős veje, Rozsi János, a másfél éves unokája, Jánoska, valamint nevelt lánya, a tizenhét esztendős Buborék Gizella. Forró Mária – nomen est omen – nem volt éppenséggel az erkölcs szobra: szeretett eljárni az éjszakába és több férfival tartott fent intim kapcsolatot. Nevelt lányát is előszeretettel vitte magával ezekre a kiruccanásokra és bár Gizella még szűz volt, ő is kifejezetten élvezte a mulatozást és azt, ha udvarolnak neki.

A tragédia napján Rozsi János és Gizella munkába mentek, Rozsiné orvoshoz, Forró Mária tehát egyedül volt otthon unokájával. Vass délelőtt tíz óra tájban állított be hozzájuk, aki gyorsan a lényegre is tért: szeretkezésre invitálta Forró Máriát, ám az asszonynak nem volt hozzá kedve, így elutasította a közeledést. A hívatlan vendég ekkor éktelen haragra gerjedt és az indulat tudatszűkítő hatása alatt megütötte őt, majd a sparhelten lévő kisbaltával (amelyet egyébként fa aprítására használtak) szétverte a fejét. A férfi percek alatt kijózanodott, villámgyorsan átgondolta tettét és tudta, le fog bukni, amint hazaérnek a többiek, így eltervezte, ha mindenkit megöl, időt nyer, el tud menekülni.

Rozsiné délben jött haza a rendelőből, ő volt a második áldozat, neki a baltacsapásokon túl még késszúrások is jutottak, amelyeket egy, a kredencen lévő konyhakés okozott. Rozsiné halálsikolyaira felriadt a szomszéd szobában addig alvó Jánoska, az immár kétszeres gyilkos őt is fejbeverte, megszúrta, sőt, kötelet is kötött a nyakára és fojtogatta, majd élettelen testét felvitte a padlásra és otthagyta. Ezután volt egy kis ideje, evett néhány falatot, rendet rakott, feltörölte maga körül a vért. Kora délután aztán Buborék Gizella, úgy két órával később pedig Rozsi János is hazatért, ők sem kerülték el végzetüket. Vass Gyula ezután lemosdott és átöltözött Rozsi János ruháiba, amelyeket a ruhásszekrényben talált, magához vett pár apróságot: két női napszemüveget, két karórát és egy nejlonsálat, felírta a konyhai falinaptárba, április 25-éhez, hogy “itt voltam” – persze aláírás nélkül, majd kulcsra zárta a ház ajtaját és távozott.

 

Bejelentés, rendőri intézkedések

A borzalmakra még napokig nem derült fény. Aztán a szomszédoknak gyanús lett, hogy semmi mozgást nem tapasztalni az addig egyébként aktív életet élő család portáján. Még április 26-án a körzeti védőnő is ellátogatott hozzájuk, hogy Jánoskát megnézze, de ő sem nyert bebocsátást, s ezt jelentette a központban. Végül az egyik szomszéd megelégelte a dolgot és május másodikán bejelentést tett a rendőrségen. A nyomozók még aznap kimentek a házhoz, ahol elképesztő látványban és szagokban volt részük. Kezdetben csak négy holttestet találtak meg, az ötödiket, Jánoskáét egy nappal később, hiszen ő a padláson volt. A testeken a boncolóorvos nagyából nyolcvan sérülést állapított meg.

A szakemberek rutintalansága miatt rengeteg hibát vétettek. A nyomozásnak például nem volt kijelölt vezetője, csupán az Életvédelmi Osztály előadója ment ki a helyszínre, emberei sokáig vizsgálódtak, sötétedés után félhomályban, megfelelő világítás hiányában is dolgoztak még, felületesen vették lajstromba a nyomokat és bizonyítékokat, bútorokat mozdítottak el a helyükről, s bár megtalálták az öléshez használt tárgyakat, nem rögzítettek sem ujjlenyomatokat, sem lábnyomokat. Az Országos Rendőrfőkapitányság csak 1953-ban alakult, így fiatal szervnek számított, de még ők is megrökönyödtek azon, mennyi mulasztás történt.

Miután átvették az ügyet, nekiláttak annak szakszerű megoldásához. Megállapították, hogy nem betörésről van szó, az áldozatok maguk engedték be a gyilkost, tehát ismerhették őt, valamint fény derült arra is, hogy mind a három nővel közösült. A modus operandi brutalitása miatt az elmeállapotát labilisnak tekinthető elkövetőre gyanakodtak, így kikérdezték a környékbeli kórházak elmeosztályait. A kórházi adatbázisból felsorolt nevek között Vass Gyuláé is szerepelt, aki valamelyik börtönből való szabadulása után öngyilkosságot követett el, így rövid ideig pszichiátrián kezelték. Azonban ez még mindig nem bizonyult elégségesnek, hiszen a potenciális tettesek listája hosszú volt. Szerepelt rajta például Forró Mária korábbi udvarlója, B. Béla, borbély, akivel a nő nemrég szakított, Zs. Miklós, aki afféla “falu-bolondjának” számított és furcsa dolgokat művelt a környéken, M. István, aki a Paprika utca 58. számú ingatlan tulajdonosa volt és Forró Mária több havi házbérrel tartozott neki, ám nem csak helyiek, de a határon átszökött jugoszlávok is.

 

Szorul a hurok…

Május 14-én Vass Gyula számos szeretője közül az egyik, Sz. Ferencné besétált a rendődőrsre és közölte, gyanúja szerint a férfi állhat a mészárlás hátterében. A gyilkosság estéjén ugyanis ők ketten a Kubai Nemzeti Balettegyüttes előadását tekintették meg a Szegedi Nemzeti Színházban, Vassnak pedig volt gyanús sérülés a fején. Ő persze azt mondta, kocsmai verekedésben szerezte, a nő azonban kételkedett ebben. Sz. Ferencné ajándékba megkapta azt a nejlonsálat is, amelyet Vass a helyszínről vett magához, miután kiderült, hogy Rozsiné tulajdonát képezi, a nyomozók berendelték kihallgatásra. Bár volt alibije, maga Vass Gyuláné igazolta, hogy aznap este együtt voltak otthon, nem sokkal később az asszony, nem ismert okok miatt visszavonta ezt.

A rendőrfőnök házkutatást rendelt el, melynek során előkerült a két óra és a két napszemüveg is, amelyek szintén Forró Mária házából származtak. Innentől kezdve már Vass Gyula lett az ügy első számú gyanúsítottja. Kezdetben mindent tagadott, egy ponton viszont – azt nem lehet állítani, hogy megtört, inkább csak elunta a dolgot, vagy belátta, hogy itt a vége, nem fogja megúszni a lebukást – bevallotta, hogy különös kegyetlenséggel kivégzett öt embert. Miközben beszélt, halvány jelét sem mutatta megbánásnak vagy szégyennek.

 

A végjáték

Az eljárás befejezése előtt Vass Gyulának szemléltető eszközökkel (bábukkal, papírmaséból készült fegyver-utánzatokkal) újra el kellett játszania a gyilkosságot egy vizsgálóbizottság előtt. A helyszín elrendezésében maga a tettes segédkezett, az ő beszámolói adták az ehhez szükséges irányvonalat. Vass mindent higgadtan elmagyarázott, továbbra sem látszott kétségbeesettnek, de azért a nyomozók hivatalból ügyeltek rá, hogy se szökni vagy rendőrökre támadni ne tudjon, se végezni magával. A Paprika utca 58. szám zarándokhellyé változott, a környékbeliek szenzációra éhes kíváncsisága miatt le kellett zárni.

1961. június 28-án Vass Gyulát elsőfokon bűnösnek nyilvánították, augusztusban a másodfok ezt megerősítette. A családirtót Budapestre szállították és 1961. augusztus 30-án, kora reggel felakasztották, testét jeltelen sírba temették. A korabeli sajtó (egészen pontosan a Délmagyarország című lap) – mint ahogy az bevett szokás volt – szűkszavúan adta közre az esetet, megpróbálta minél jobban eltussolni azt.

 

Utóélet

Egy 1965-ös, Vargha Miklós professzor tollából származó pszichológiai jellemzés ezt írja Vass Gyuláról: agresszív, hiperszexuális beállítottságú volt, akit érzelmi sivárság jellemzett, képtelen volt kapcsolódni partnereihez. Pénzért hajlandó volt homoszexuális viszonyba is belemenni. Használta maga körül az embereket, menekülését hideg fejjel, alaposan átgondolta, kvázi tervet készített, hogyan úszahtna meg mindent és élhetné tovább gondtalanul az életét (ma erre azt mondanánk, pszichopata volt – a szerk.).

A szörnyűségeknek otthont adó házat réges-régen lebontották. A környék azóta rengeteget fejlődött, ma már felső-középosztálybeliek lakják takarosan felújított és tisztességesen berendezett házaikat, a kerítéseken kívül, az árnyas fák alatt középkítegóriás autók parkolnak. Alig van már életben valaki, aki emlékszik a hatvan évvel ezelőtt történtekre, legfeljebb csak néhány idős ember, ők sem szívesen beszélnek. A Paprika utcai gyilkosság a Budapesti Bűnügyi Múzeumban önálló tárlatot kapott. A megfilmesítéssel ugyan még senki nem próbálkozott, két könyv azonban feldolgozza az esetet: az egyik dr. Bodor Endre 20 év a nép szolgálatában című könyve (róla már írtam korábban, egy másik igen érdekes gyilkosság kapcsán), a másik Bátyi Zoltán Hóhércsárdás című kötete, akinek felkeltette érdeklődését a téma, olvassa el őket!

 

Norka