Egy kérdéssel vezetném fel a Cosmic Sin című sci-fi-akció kapcsán soron következő revíziómat: érdekesek-e annyira a 90-es évek jobbára kiérdemesült akciósztárjai, hogy megjelenésük egy filmben valódi csalogatóerővel bírjon a mai közönség számára? Kérdezem ezt márpedig azért, mert az a fura érzésem támadt a Cosmic Sin időközben sokszor megbánt végignézése során, hogy az egyetlen követhető koncepció a film kapcsán az, hogy Bruce Willis szerepel benne…

A 2010-es évek során láttuk már, hogy az Y generáció ifjúkorának akciósztárjai nagy mennyiségben igenis képesek nagyobb nézőtömegek megmozgatására – lásd The Expendables (2010). Ez a széria egészen három installációig jutott és még a legrosszabbul teljesítő – a harmadik – is 200 millió dollárt hozott a konyhára (az IMDB tanúsága szerint). Egyéni téren már sokkal bajosabbnak érzem a hatvanasok (vagy lassanként inkább hetvenesek) klubjának akciómegjelenéseit. Ha magamból indulok ki, dacára a nosztalgiafaktornak, az apám korabeli szottyadt tricepszű fickók kevésbé hoznak lázba, hiába lóbálnak méretes fegyvereket a filmvásznon. És most még csak nem is olyan B-filmre teremtett figurákra gondolok – mint Steven Seagal -, akik éppen faarcúságuknak köszönhetően szereztek hírnevet maguknak (valamiért). Nézzük csak Bruce Willis-t. Bruce egy dolgot tudott csinálni egész pályafutása során, viszont azt az egyet mindenki másnál jobban hozta: az alkoholista, kiégett zsaru szerepét. Lényegében egybefolyt John McClane-nel és egy karriert épített fel erre az egy karakterre. Kicsit máshogy megfogalmazva a bevezetőben elhangzott kérdést: kíváncsiak vagyunk vajon még egy John McClane-re, aki ezúttal 2500 valamennyiben dörmög néhány nagyon kemény one-liner-t az orra alatt, küzd konstansnak tűnő alkohol és feleségproblémákkal és ritkítja a gonosz (ezúttal űrlények) légióit?

A válasz persze stílszerűen a nem lenne, de ahogy az már lenni szokott, van az a pénz vagy baráti szívesség, esetleg elvesztett fogadás, ami képes visszarángatni az embert a jól megérdemelt nyugdíjasévek nyugalmából. A fájdalom az, hogy Bruce Cosmic Sin-béli feltűnése egyáltalán nem előzmény nélkül való. A Cosmic Sin ugyanis a kvázi folytatása Edward Drake tollából előzőleg kikerült remekműnek, mely Breach címen futott (eyescream kolléga meg is emlékezett róla annak rendje és módja szerint), és melyben szintén Bruce Willis-re hárult az akciósztár hálátlan szerepe. Nem ez az első eset, amikor eltűnődöm, mi veheti rá ezeket az anyagiakban feltehetőleg nem szűkölködő idősödő embereket arra, hogy egy valóban emlékezetes karrier után elmenjenek haknizni egy ilyen bolhacirkuszba, amilyen a Cosmic Sin és az elődje mögött álló produkciós társaság lehetett? Bruce nyilván olvasott már jó forgatókönyvet, szóval nehezen tudom elhinni, hogy be tudják palizni ilyen “Ne aggódj Brucey, jó lesz az! Még nincs kész, de majd fasza lesz.” dumával. Ráadásul kétszer, egymás után.

Mondom ezt azért, mert a Cosmic Sin bizony kozmikusan szar. Tényleg elnézést kérek a kifejezésért, de nem érzem azt, hogy helyes lenne eufemizmussal élni ezúttal. Papíron leírva még jól hangzik a sztori: kettőezer-ötszázvalahányban az emberiség egyik kolonizált bolygóját támadás éri egy idegen civilizáció által, megtörténik az “első kontaktus”. Mivel az idegenek nem tűnnek különösebben békésnek – hajlamosak fekete trutyit nyáladzó zombikká változtatni a kolóniák derék polgárait -, így egy fegyveres különítmény – élén az egyesek által hősként tisztelt, mások által háborús bűnösnek tartott Bruce Willis-szel – útnak indul, hogy jobb belátásra térítse a gonosz lények emberiséget fenyegető armadáját. Mondom, ez még szódával el is megy, simán lehetett volna egy lazára vett agymenést csinálni belőle, kikacsintásokkal minden elődöktől nyúlt ötletre. Ehelyett, a filmet ezúttal rendezői tisztségében is gründoló Edward Drake azt az utat választotta, hogy egy sótlan, Zs filmeket idéző valamit fércel össze, melybe beledobál minden szembe jövő félig megrágott ötletet és klisét, amit csak fellel. És mindezt megfűszerezi néhány erőtlen és/vagy ostoba one-liner-rel, melyek még a megboldogult 90-es években is kínosnak hatottak volna.

Mintha csak a büdzsé 90 százaléka arra ment volna el, hogy valahogy összedobják Bruce gázsiját, a többit meg megoldották volna fusiban. CGI gyakorlatilag nem létezik, végig gondosan ügyelnek rá, hogy nehogy véletlenül valódi idegen lényeket kelljen mutatni. A díszlet és a jelmezek fantáziátlanok, olcsók és csapnivalók (500 év múlva is benzinfaló pickupok fogják járni az aszfaltutakat?), a tűzharcokat mintha én rendeztem volna, a kamera meg sokszor úgy inog, mintha a fényképezésért felelős fickó sem bírta volna józanul elviselni a forgatás kínjait. Az egész úgy hat, mintha fogták volna egy vágószoba szemetesét egy másik film után, és a kukában landolt filmkockákból legózták volna össze a Cosmic Sin-t. A félelmetesen értelmetlen és logikátlan történet amúgy erre egyáltalán nem cáfol rá. És az egész megkoronázásaként még a középszerűség posványában vígan pöffeszkedő, ótvarrossz színészgárda ügyködését is megkapjuk, csak úgy grátisz. Egyedül talán Bruce játékán látszik, hogy ezért bizony ő szégyelli magát egy kicsit. Nem is kapott túl sok képernyőidőt szerencsére.

Nincs mit szépíteni, a Cosmic Sin egy olyan Zs film, ami B movie-nak akarja álcázni magát, miközben a 90-es évek nosztalgiahangulatára játszik rá. Teszi ezt a valódi amatőr munkák esetlen bája nélkül és minden nélkül, ami egy valamire való sci-fit vagy akciófilmet jellemezne. Ostoba, igénytelen, kusza történet, kétdimenziósnak is csak nagy jóindulattal nevezhető karakterek, koncepciótlan, ügyetlen rendezés. Szégyen, hogy egy Bruce Willis szintű színésznek hajlott korára ilyen haknikon kell részt vennie, akár önként, akár szükségből teszi ezt. Egyedül a címadás az, amire megtekintés után azt kell mondjam, telitalálat volt. A Cosmic Sin-t valóban kozmikus bűn volt létrehozni.

Értékelés: 2/10

Kinek ajánljuk: a film összefüggéstelen történetet, rossz rendezést és csapnivaló színészi alakításokat tartalmaz. Megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk.

Gabblack