Tartozom egy vallomással: legnagyobb félelmeim között szerepel, hogy elrabolnak és valami szűk, sötét helyen tartanak fogva, hosszú-hosszú időn keresztül. Ennek kissé ellentmond az a tény, hogy előszeretettel tanulmányozom az emberrablásokról szóló szakirodalmat. Nemrégiben szembejött velem egy francia nő története, aki családja “jóvoltából” raboskodott nem kevesebb, mint huszonöt esztendőn át saját házának egyik félreeső szobájában. Következzen Blanche Monnier falakkal körülzárt élete.

Blanche Monnier bájos teremtés volt. Formás ajkaival, nagy, álmodozó, kék szemeivel, lágyan leomló hajzuhatagával abszolút megtestesítette az XIX. század végének nőideálját. A lány 1849-ben született a franciaországi Poitiers városában. Előkelő, polgári konzervatív családban nevelkedett, felmenői között szép számmal akadtak nemesek is. Blanche azon túl, hogy vonzó volt, rendelkezett a felsőbb körökben elvárt műveltséggel is, ezért számos kérő kopogtatott az ajtaján, ő azonban mégis egy nála jóval idősebb, vagyonnal és ranggal nem rendelkező ügyvédbe szeretett bele. Sőt, azzal sokkolta környezetét, hogy csakis őhozzá hajlandó feleségül menni.

 

Blanche édesanyja, Madame Louise Monnier Demarconnay természetesen hallani sem akart a frigyről, így megkeződtek a heves csatározások anya és lánya között. Mivel Blanche tartotta magát elképzeléséhez, egy ponton a “kedves” mama radikális lépésre szánta el magát. Fiát – Blanche testvérét-, Marcel-t is bevonva, az éj leple alatt fogták a mélyen alvó lányt és házuk tetőterében, egy kicsiny szobába zárták. A fogságot eleinte csak ideiglenesnek tervezték, a cél az volt, hogy Blanche észhez térjen és szakítson vőlegényével. Ha ebbe akkor beleegyezik, szabadon távozhatott volna. Mindez 1876-ban történt, Blanche ekkor tehát huszonöt éves volt.

 

Az igaz szerelem nem múlik el családi vagy társadalmi nyomásra: a lány továbbra is ragaszkodott a férfihoz, cserébe nem válthatta meg szabadságát. Teltek-múltak a hetek, hónapok, Louise és Marcel kénytelenek voltak nagy nyilvánosság előtt bejelenteni Blanche szökését, hogy ne keveredjenek gyanúba. Igyekeztek minél több ember tudtára adni, mennyire fáj nekik a dolog, s hogy nagyon várják haza a tékozló gyermeket. Rendőrségi nyomozás is indult az ügyben, melynek során sem a lány rokonai, barátai, sem pedig a vőlegénye nem ismerte hollétét (utóbbi különben 1885-ben elhunyt), a rejtély megoldatlan maradt. Az élet haladt tovább a saját medrében, aztán 1901. május 23-án titokzatos, névtelen levél érkezett a poitiers-i rendőrkapitányságra. Ez állt benne:

 

,,Tisztelt rendőrfőkapitány úr!
Megtisztelve érzem magam, hogy egy kivételesen komoly esetről tájékoztathatom Önt. Egy vénkisasszony védelmében beszélek, akit Madame Monnier házában tartanak fogva, éheztetik őt és a felgyűlt szeméthalomban, a saját mocskában kénytelen élni immáron huszonöt év óta.”

 

A rendőrfőnök rendkívül bizarrnak találta az üzenetet, hitte is meg nem is a benne leírtakat. A Monnier családot ugyanis mindenki tisztelte a környéken, magatartásuk példamutató volt, rengeteget jótékonykodtak, Madame Monnier számos díjat kapott fáradozásaiért a város vezetésétől, fia pedig kitűnő bizonyítvánnyal végezte el a jogi kart. Végül csak nem hagyta nyugodni a dolog, ezért házkutatást rendelt el, bízván benne, hogy a nyomozók mindent rendben találnak majd, de ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna!

Már bejutni sem volt egyszerű a Monnier-házba: a szolgálók szinte eltorlaszolták a bejáratot, az úrnő pedig folyton a rendőrök nyomában sertepertélt. Egészen addig nem is volt semmi baj, amíg fel nem értek a tetőtérbe. Ott erős, rothadásra hasonlító szagok terjengtek a levegőben. A detektívek egy lakattal lezárt ajtót is felfedeztek, amit azonnal kinyitottak, de amit mögötte találtak, arra egyáltalán nem voltak felkészülve! A sörétségben még fullasztóbb volt a bűz, s miután az egyik rendőr feltépte az összehúzott függönyt és betörte az egyetlen, aprócska ablakot, hogy valamelyest friss levegőhöz jussanak, akkor a félhomályban egy csonttá fogyott, ijedt és meztelen nőt találtak egy ócska szalmazsákon fekve, láncra verve. Körülötte csupa ürülék, vizelet, ételmaradék és szemét volt minden, a poloskák és svábbogarak vígan hancúroztak a mocsokban. Hamarosan fény derült arra, hogy a nő nem volt más, mint Blanche Monnier, akiről mindenki úgy tudta, hogy eltűnt. Szegény ekkor már ötvenkét éves elmúlt, és mindösszesen 23 kilogramot nyomott, a beszámolók szerint bőre annyira vékony és fehér volt, hogy jól látszódtak az erei.

 

Madame Monnier-t azonnal letartóztatták, de az igazságszolgáltatás már nem érhette őt utol: két héttel később szívrohamot kapott és meghalt. Marcel-t sikerült bíróság elé állítani, s eredetileg tizenöt havi börtönbüntetést szabtak ki rá. A férfi bevetve jogi tudását olyan ügyesen fellebbezett, hogy a bíráknak nem volt más választásuk, mint felmenteni őt. A házban dolgozó személyzet tagjait is mind kihallgatták az eljárás során, akik bár tudtak az egészről, annyira féltek a ház asszonyának haragjától, hogy nem mertek szólni senkinek. A mai napig nem tudni, ki küldte a névtelen levelet, csak találgatni lehet: vagy mégis az egyik szolgáló volt kicsit bátrabb, mint a többiek, vagy maga Marcel nem bírta már elviselni testvére szenvedéseit.

Blanche egy életen át hordozta lelkében a bezártságban töltött éveket. Annak ellenére, hogy fizikailag szép lassan megerősöfött, elméje visszafordíthatatlanul megbomlott. Hátralévő éveiben sem élvezhette felhőtlenül a szabadságot, mert megmentése után a rövid kórházi kezelés végeztével pszichiátriára került, ahol jó néhány mentális betegséget kimutattak nála: elsősorban skizofréniát, anorexia nervosát és koprofíliát, azaz ürülékhez köthető szexuális vonzalmat, ez utóbbin nincs mit csodálkozni. Végül 1913. október 13-án, hatvannégy esztendősen fejezte be földi pályafutását a Blois-ban található elmegyógyintézetben.

 

Blanche Monnier hátborzongató történetéről film ugyan nem készült, de az irodalomban nyomot hagyott. Két jelentős mű fűződik a nevéhez: az egyik az 1930-ban megjelent regény, a La Séquestrée de Poitiers, (magyarul A Poitiers-i rabnő) André Gide, francia író tollából, valamint a 2017-es The Woman In The Attic: The True Story of Blanche Monnier (azaz A nő a padláson: Blanche Monnier igaz története), amelynek szerzője Jennifer Morgan.

 

Norka