Számtalan horrorfilm helyszíne az erdő, de ezúttal nem kísértetek, gyanús szekták vagy misztikus ősi istenségek lakják. A Backcountry című film ennél sokkal valóságosabb, földhözragadtabb szörnyűségeket kínál. Az azóta hírnevet szerzett Adam MacDonald első rendezése egy igaz történet feldolgozásán keresztül mutatta meg nekünk: az anyatermészetet érdemes tiszteletben tartani.

A film története szerint egy fiatal, városi pár, Alex (Jeff Roop) és Jenn (Missy Peregrym) túrázni indulnak egy, a férfi által jól ismert nemzeti parkba. Jenn először vesz részt ilyen többnapos kiránduláson, ezért kissé tart az előtte álló kalandoktól, de Alex nem győzi nyugtatni. Valójában a film eleje csak finoman hangsúlyozza Alex túlzott magabiztosságát – elkövetett hibái csak akkor kapnak igazi súlyt, amikor bajba kerülnek -, nem visz magával térképet, hiszen jól ismeri az ösvényt, kineveti a lány által megtett biztonsági intézkedéseket, és még elsősegély-készletet is csak azért visznek magukkal, mert a ranger, aki a kenut is biztosítja számukra az úthoz, ad nekik egyet. Alex számára mintha az egész túra arról szólna, hogy bemutassa kedvesének „alkalmasságát”, férfiasságát, és ez nem véletlen, mert a kirándulás végcélja az, hogy az általa annyira szeretett helyen kérhesse meg a lány kezét.

Mivel a cikkben ki fogom fejteni a film mögött álló valós történetet is, így nem tartózkodhatok a spoilerektől: amikor leültem a filmet megnézni, már magam is tudtam előre, hogy egy medvetámadásról fog szólni. A rendező kiválóan használta a feszültségépítést, mert aki tudja, mit fog látni, folyamatosan a támadásra vár – aki pedig nem, az valósággal bele fog borzongani egyes jelenetekbe. A pár első estéjén hozzájuk csapódik egy furcsa idegen, Brad (Eric Balfour), aki rögtön felébreszti Alex gyanakvását; nem tartja megbízhatónak. Balfour szerepe bár rövid a filmben, igen meggyőző és hatásos.

Bár folyamatosan érik az intő jelek a párt, hogy vissza kellene fordulniuk, Alex mindenáron el akar jutni a végcélhoz. Így nem csoda, hogy valóságos sokk éri mindkettőjüket, amikor rá kell jönniük, hogy eltévedtek. Semmilyen felszerelés nincs náluk, ami kisegíthetné őket szorult helyzetükből, és így, a harmadik napon már élelmük, vizük sincsen elegendő a visszaútra.

Ekkor következnek be a Backcountry legerősebb pillanatai: a medvetámadás. A jelenet rövid, ám annál izgalmasabb és mi tagadás – gyomorforgatóbb. A látványt hibátlanul oldották meg a készítők, ahogyan a filmről írt korábbi cikkünk is kiemelte, ez a medve nem CGI, ami talán az egyik legfontosabb elem ahhoz, hogy valódinak, húsbavágónak érezzük a támadás erejét, melynek során mindkét szereplőnk megsérül, egyikük pedig meg is hal.

A film utolsó harmada megmaradt szereplőnk (ezt tényleg nem spoilerezem el, hogy melyikük) hányattatott visszaútját mutatja be nekünk, és sajnos ez a Backcountry leggyengébben sikerült része. Művészieskedő beállítások hivatottak érzékeltetni az erdő fenyegetését, nagyságát, de rám leginkább fárasztóan hatottak ezek a képek; plusz nem sikerült tovább fokoznia azt a feszültséget, amit a drámai csúcspontig olyan jól fenntartott mindvégig.

Abban mindenesetre eredményes a Backcountry, hogy az arra érzékeny nézőt elriassza holmi kirándulásoktól – még ha nálunk tényleg legfeljebb mókusokkal találkoznánk is -, vagy legalábbis megfelelően felkészüljön minden eshetőségre.

 

A valóságban egy házaspár – mindketten 30 évesek, gyakorlott túrázók -, Mark Jordan és Jacqueline Perry, egy kéthetes vadkempingezésen vett részt az Ontario tartományban található Missinaibi Nemzeti Park területén. Elhagyatott vidéken jártak, ahol alig akad turista, amikor a medve rátámadt Jacqueline-re. Férje megpróbálta megmenteni az állat karmai közül, és késével öt-hat alkalommal megszúrta az állatot, ami lehetőséget nyújtott számára, hogy feleségét odébb vigye a helyszínről. Dr. Perry számos igen súlyos sérülést szenvedett: a medve több helyen felhasította, sebeiből ömlött a vér. Mark Jordan sikeresen eljutott vele csónakjukig, amivel vízre szállt miközben folyamatosan segítségért kiáltozott. Egy órán át evezett, mire egy pár kiránduló meghallotta, akik csatlakoztak hozzá, és együtt eveztek további másfél órán át, mígnem egy állóhajóhoz értek, melynek fedélzetén orvos és rendőr is szolgált.

Sajnálatos módon későn érkeztek, mert Dr. Jacqueline Perry, aki háziorvosként dolgozott Cambridge-ben, ekkorra elvérzett; de még segíthettek Markon, akire szintén műtét és mintegy 300 öltés várt számos súlyos sérülése miatt, miután kórházba szállították.

A hatóságok azonnal keresni kezdték a sérült állatot, bár valószínűsítették, hogy elvackolt, és már nem jelent veszélyt. Mivel a park területén nem kell bejelenteni a kirándulási szándékot, nem tudhatták, hányan tartózkodnak a környéken, így a további támadásokat mindenképpen meg akarták előzni – a medvét nem messze a támadás helyszínétől lelőtték. A tragikus események 2005-ben zajlottak, amely évben különösen sok medvetámadás történt Kanada erdeiben: több, szerencsésebben végződő eset mellett abban az évben Dr. Perry már a harmadik halálos áldozata volt a fekete medvéknek Kanadában (más medvefajokat nem tekintve). Ennek ellenére is a halállal végződő támadások valójában igen ritkák, különösen Ontarióban. 2005 előtt 13 éven át nem történt egy hasonló eset sem ezen a területen.

Mark két évvel az eset után, felgyógyulását követően kitüntetést kapott hősiességéért, bátorságáért, melyet felesége emlékének ajánlott. Azt kívánta, bár többet tehetett volna.

 

A Backcountry valójában igen lazán kapcsolódik ehhez a történethez, számos dramaturgiai változtatása miatt inkább csak inspirációként tekint rá. A film valószínűleg nyomába sem ér mindannak a drámának, ami a valóságban zajlott, de a támadás szörnyűségét, a partner elvesztésének tragédiáját jól érzékelteti, és korrekt túlélőhorrort nyújt másfél órás játékidejében.

Kinek ajánljuk: Akár horrorban kevésbé jártas, vagy az ijesztegetést nem kedvelő nézőknek is jó szívvel ajánlom, mert az itt nincs, csak a kőkemény dráma, feszültség, no meg némi vér.

Értékelés: 7/10

Blissenobiarella