Ha kedvenc műfajunk egyes alkotásaiban fellelhető elátkozott és/vagy életre kelt tárgyak listáját kezdjük el bogarászni, akkor bizonyára túl sok időnk lehet. A gyűjtésből egy rakás olyan hétköznapi (használati) tárgy kerülhet elő, amire elsőre talán nem is gondolnánk, hogy a halálunk, de legalábbis bármi komolyabb bajunk származhat. Hűtőszekrény, mángorló, ágy, kanapé, lift, bevásárlókocsi, gumiabroncs… és a sort még gyakorlatilag napestig folytathatnám. Elza Kephart (Gravayard Alive) kanadai rendezőnő fantasztikus horror-komédiájában pedig nem más elevenedik meg, mint egy menő és divatos farmernadrág.

 

Egy fiatal új alkalmazott érkezik a CCC nevű kanadai (fair trade álláspontot és persze a GMO-mentes alapanyagokat hirdető) márkaüzletbe, vele egy időben pedig egy kanadai kísérleti gyapotültetvényről származó alapanyagból gyártott farmernadrág is feltűnik a színen. Míg az előbbi minden erejével azon van, hogy minél hatékonyabban beilleszkedjen ebbe a jól működő vállalati kultúrába, addig az utóbbi ruhadarab rejtélyes módon gyilkolni kezdi (többségében irritálóan viselkedő) multi-kulti alkalmazottakat.

Láthatjuk, ahogy a címszereplő farmernadrág megbabonázza az embereket, akik utána a ruhadarabbal történő interakciók során (kézbefogás, simogatás, felpróbálás) legkülönfélébb módokon lelik halálukat. Roppant élvezetes nézni, amikor például a vécén üldögélő lánynak konkrétan leszabja az alsó felét, egy másikat megtaszít és az egy fali kampóba fejel. Van, akinek egyesével harapja le a kezeit, majd elvágja a nyakát, másokat a száraival fojt meg. És ezeket a szürreális halálokat szerencsére nem valami olcsó és gagyi módon jelenítik meg, hanem teljesen igényesen tárják elénk. Külön poén, ahogy az áldozatok után mindig felszürcsöli a vért.

De szerencsére a frenetikusan vicces gyilkolásoknál nem áll meg az alkotás ötletessége. Zseniális, ahogy például a belső kamerákon keresztül látjuk, hogy teljesen magától – mintegy féregmozgást végezve – egy helyről a másikra csúszik a földön, vagy amikor indiai zenét hallva táncra perdül. Sőt, az egyik jelenetben egy próbababára húzza magát, és úgy kommunikál majd a rejtély megoldása szempontjából releváns dolgokat. Nem akarok nagyon spoilerezni, de a végén már nem lesz egyedül, ugyanis feltűnnek a haverjai…

Divattal kapcsolatos szatirikus hangvétellel operál – bár azért annyira nem megy át durván elvontba, mint a művészvilágot enyhén savazó Velvet Buzzsaw. Könnyen befogadható kritikai attitűdöt fogalmaz meg, némi üzenettel a sorok között, és bár a lezárása egyfajta drámába hajlik, azért az egészet nézve, bőven egy szórakoztató marhaság. Mind technikai szempontból, mind a szereplőket illetően nem tudok belekötni, továbbá ilyen humorszint mellett is kellően véres és a trükkök terén szintén jól teljesít.

Tehát összegezve még egyszer: korrekt kis horror-komédia, amit jó szívvel ajánlhatok bármilyen korosztálynak. (Aki pedig még ezek után is rajta maradt a témán, közelmúltban szintén kijött egy hasonló koncepciójával hódító horror-komédia (In Fabric, 2018), esetleg próbálj meg azt is!

Értékelés: 8/10

eyescream