Hogyan lehetne újabb (minimális anyagi befektetésekkel járó) bőrt lehúzni a világban tomboló aktuális helyzetről, mármint (trash)filmes fronton?! Úgy értve, hogy az okádék Corona Zombies és a förtelmes 5G Zombies után MÉG? Inkább máshogy közelítem meg: milyen elmeroggyant, légből kapott (bocs, Sharknado) koncepcióval nem hozták még össze a szerencsétlen mutáns CGI-cápákat?! A válasz egyszerű: legyen ezúttal egy vírus cápa a tematika – vagy cápa-vírus, ha az úgy jobban cseng -, az elkövetője pedig nem más, mint a végletekig olcsó és gátlástalan igénytelenségéről messzi földön híres Mark Polonia (Land Shark, Frozen Sasquatch, Sharkenstein, Jurassic Prey, Bigfoot vs Zombie)

Egy SHVID-1 nevű új és minden eddigieknél veszedelmesebb vírus ütött fel a fejét a világon, amely (gondoltátok, avagy sem) cápaharapással terjed. Miközben a vírus elharapózása miatt civilizációnk szinte romokban hever – ezt a narratívát egyébként nagyon következetesen néhány menetelő katona, egy ágyban fekvő náthás beteg, majd egy romos város CGI-képe illusztrálja  -, addig a tenger alatt egy maréknyi tudós azon dolgozik, hogy megfékezze a világunkat éppen leigázó kórt. Miután főszereplőnk megosztja velünk az előbb vázolt szöveget, és bemutatják a főbb szereplőket – többek között az óceán fenekén lévő kutatóbázis gépfegyverrel rohangászó biztonsági főnökét (!) -, megindul a teljesen átélhetetlen és egyébként is fárasztóan semmitmondó cselekménysor, melynek során a kutatókat is megfertőzi a kór. Filmünk utolsó negyedórájában pedig néhány elnagyolt vágásnak köszönhetően már a szárazföldön folytatódik a kaland, hogy aztán a záróképben ismét a tengerre szálljunk.

Ha a film előtt véletlenül agylágyulást kapnánk, és ettől valamiért hurrá-optimizmus üzemmódba kapcsolva esetleg abba az illúzióba ringatnánk magunkat, hogy a cselekmény a víz alatt játszódik, ezt a premisszát verjétek ki a fejetekből: egy darab olyan jelenetet nem látunk, ahol ne valamilyen szegényesen berendezett szobát mutatnának, betonfalakkal és egyéb szárazföldi építészetre jellemző attribútumokkal.

A bázis vizes jeleneténél konkrétan egy uszoda-belsővel operálnak, amikor pedig távirányítású robotkampókról esik szó, azt konkrétan úgy oldják meg, hogy egy állókép elé belógatnak valami szerszámot, majd láthatunk, amint egy kisméretű PVC játék-cápát emelnek ki vele az óceánból. Általában egyébként CGI-vel jelenítik meg őket, amikor a bázison kívülről mutogatják fenyegetésüket. Zseniális jelenet, amikor tengeri ragadozóink ravasz módon elharapják a bázis külső falán futó, drótok övezte központi egységet (?) vagy mit, mire a benti számítógép képernyőn egy árva RED ALERT címke kezd világítani. Jajj, ugye?!

A folyamatosan jelzés értékű, szupertakarékos díszletek között hangosan magukban beszélő szereplőink – kedvencem a gépfegyverrel mászkáló biztonsági arc – szintén hozzák a trash-faktort, de a produkció szinte minden eleme az elképesztően röhejes és a szimplán igénytelen között mozog. Az alkalmazottakra konkrétan egy formázható gumizselé támad, amit aztán a fertőzöttséget jelentő minimális és elcseszett smink követ, majd egymást kezdik el harapdálni, mintha mi sem lenne a világ legtermészetesebb dolga. De a film vége felé felbukkanó zsákkal betekert küklopsz és ugyancsak mutáns haverja is megérik a pénzüket.

A remek színészi játék és nagyszerű technikai megvalósítás mellett a kiváló hangaláfestés, és ugyancsak nagyszerű vágást szintén szeretném megemlíteni. Mikor a kutatóállomás buborékokkal illusztrálva megtelik vízzel és elsüllyed, hősnőnk egyből a tengerparton találja magát, de a következő képen már egy mezőt, aztán pedig egy erdőt láthatunk. De hát nem is kell ezzel olyan nagyon törődni, mert itt semmi más, csak szórakoztatás a lényeg, haha!

Értékelés: 3/10

eyescream