A found footage-alműfaj igencsak megosztó a zsáneren belül, és talán nem lövök nagyon mellé, ha azt állítom, csak imádni vagy gyűlölni lehet. Ezek a filmek rendszerint igen alacsony költségvetéssel készülnek, gyakran párszereplős kamaradarabok, egyszóval nem éppen blockbuster címek. A készítők körében mégsem veszít népszerűségéből, bár az utóbbi években a found footage egy újabb szub-szubzsánerét részesítik előnyben inkább, a „desktop filmet”, amit „képernyő-filmként” fordíthatunk (ilyen volt például tavaly a Host, vagy szerkesztőségünk kedvence, a Searching). A found footage hozzám hasonló szerelmeseinek nagy örömére azonban időről időre felbukkan egy-egy olyan darab is, ami visszatér a gyökerekhez: ilyen volt 2017-ben a francia készítésű Cold Ground is.

A történet majdhogynem faék egyszerűségű: David és Melissa fiatal filmesek, akik a francia-svájci határra utaznak, hogy egy ott történt különös esetet dokumentáljanak. A vidéken megcsonkított teheneket találtak, aminek okát, illetve tettesét nem sikerült felderíteni. Egy angol kutatócsoporthoz csatlakoznak, akik biológiai anomáliák után kutatnak a hegyek között – táborukat nevezik Cold Groundnak -, azonban a csapat egy része napok óta nem jelentkezett és a rádiós összeköttetés is megszűnt velük; ezért egy tapasztalt hegyi vezetővel, egy biológussal és az esetek iránt személyes érdeklődést mutató, és ezért hozzájuk csapódó amerikai rendőrrel együtt indulnak el a 3 napos túrára a Cold Ground felé. Mivel nem akarnak napokig rostokolni interjúk és téma híján, ezért David és Melissa is velük tartanak, útközben végig bekapcsolt kamerával, ami rögzíteni fogja a végzetes úton történteket.

A Cold Ground első félórája telik a sztori felvázolásával, mialatt a készítők gondoskodtak arról is, hogy David és Melissa párkapcsolatába is bepillantást nyerhessünk, megkedveljük őket. A többi szereplő is szimpatikus a maga módján, bár ha őszinték akarunk lenni, a film nem igazán pazarolja az időt a lelkizésre, így inkább csak ártatlan ismerőseinkké válnak, semmint olyan karakterekké, akikért valóban szorítani fogunk.

A Cold Ground technikai szempontból egy teljesen átlagos found footage darabnak tűnhet, miszerint David fogja a kamerát és mindent felvesz. A készítők minden műfaji sajátosságnak eleget tettek, így maximális hatást érve el azon a téren, amiért a found footage-filmek a kedvenceim: a néző igazán ott érezheti magát az események közepén. A film egy pontján még a lavina is betemeti Davidot, és a klausztrofóbiával küzdő nézők igencsak drukkolni fognak, hogy végre kiássák társai. Érdekességét az fogja nyújtani, hogy az egész cselekményt az 1970-es évekbe ültették, és a fényképezéssel is ezt a korszakot kívánták megidézni – ami egészen autentikus lett a maga kopottasságával.

Ami az ijesztegetési-faktort illeti, a Cold Ground leginkább jump scare-ekkel operál, az erdőben a csapatra támadó rejtélyes alakokat egészen korán megmutatja nekünk, de ahogyan az lenni szokott, sosem teljes „pompájukban”. A vége felé kapunk némi gore-élményt is, szóval úgy tűnik, minden adott ahhoz, hogy ez egy jó film legyen.
Legnagyobb hibája a történet kifejtetlensége, butasága. Már a Blair Witch Project óta tudjuk, hogy egy erdőben játszódó found footage-hoz nem kell nagy történetet kerekíteni, működik anélkül is. Azonban a Cold Ground annyira sokrétűen alapozott az elején, és annyira nem fejt ki ebből később semmit, hogy az már szemet szúr, és hiányérzetet kelt a nézőben. Az Idegleléssel szemben nem tudta elérni a karakterek iránt érzett szimpátia egy olyan szintjét sem, hogy valódi empátiát, aggodalmat váltson ki belőlünk, még ha tudjuk is, hogy a found footage-filmek mindig ugyanúgy végződnek. (ti. mindenki meghal)

Engem leginkább az zavart, hogy a svájci hegyekben úgy viselkedtek a szereplők, és úgy panaszkodtak nehéz körülményeikre, mintha minimum az Északi sarkon lennének, nem pedig a mérsékelt égövi Európa közepén. Lehet, hogy csak friss élményeim a Terror történetéről hatottak így rám, és bár bevallom, laikus vagyok a témában, mindenesetre nem tűnt indokoltnak szenvedésük – különösen, hogy az egész túrát egy szál kötött kesztyűben és sapkában csinálják végig. A dialógusok is tobzódtak a hülyeségekben, pl. amikor a „tudós” a film elején előadja teóriáikat, szinonimaként használják a vírus és a baktérium szavakat, ami azért elég nagy baki.

A Cold Ground minden ízében európai mű, és ezt az érzetet erősíti az is, hogy a filmben nagyjából fele-fele arányban beszélnek franciául és angolul. Sokan ítélik unalmasnak, eseménytelennek, de számomra, aki szereti a „beszélgetős” filmeket, mindvégig szórakoztató darab volt. Éppen ezért, és mert nagyon jól hozta azt a hangulatot, amit a nagy kedvenc Blair Witch Project óta keresek a found footage-filmekben, nem tudok haragudni rá hibái ellenére sem.

Kinek ajánljuk: A Cold Ground végeredményben egy abszolút középszerű film, de a found footage alzsánerében egy szerencsésebb darab, kifejezetten jó atmoszférával, de gyenge sztorival. Ideglelés-rajongóknak ajánlom.

Értékelés: 7/10

Blissenobiarella