A Dorothy Mills egy francia-ír kooprodukcióban készült film, melynek központi témája a többszörös személyiség. Ezt az igen ritka kórképet sokszor jelenítik meg filmekben, hiszen annak különlegessége igen izgalmas, sokakat érdeklő kontextust adhat a történetnek. Horrorfilmekben is gyakran találkozhatunk vele, hiszen nem szab határt a karakternek, utat enged a fantáziának. Az utóbbi évek legismertebb ilyen tematikájú filmje a Széttörve volt, de a nagy horrorklasszikus, Alfred Hitchcock Psychója ezen a betegségen alapult.

A Dorothy története egy kis szigeten játszódik, ahol egy tinédzser lány, Dorothy Mills (Jenn Murray, Démóna, Legendás állatok és megfigyelésük) megpróbálta megfojtani a rábízott csecsemőt – azonban amikor megvádolják, azt állítja, nem emlékszik semmire a történtekből. Egy dublini pszichiáternőt (Carice van Houten, Trónok harca, Valkűr) rendelnek ki hozzá, hogy megvizsgálja. Útközben autóbalesetet szenved néhány eszeveszetten száguldozó fiatal miatt, akik később is zaklatják, hogy mielőbb távozzon a szigetről. A helybéliek idősebb generációja sem fogadja túl nagy szívélyességgel a doktornőt: mindannyian meg vannak győződve róla, hogy Dorothy egy zaklatott, bolond lány, aki immár gyilkos is. Mélyen vallásos közösségként azt kívánják, bűnhődjön azért, amit tett.

Van Dopp doktornő azonban nem adja fel, és megpróbálja megismerni Dorothy-t. Nem telik sok időbe, míg rájön, hogy a lány disszociatív személyiségzavarban szenved, vagyis más személyiségekkel osztozik testén. Hamarosan találkozik mindegyikőjükkel, és megpróbálja kideríteni, milyen traumák vezethettek kialakulásukhoz, de ebben a szigeten élők folyamatosan megpróbálják megakadályozni, valamilyen súlyos titkot sejtetve a háttérben.

 

A Dorothy Mills esetében nagyon sok minden adott volt ahhoz, hogy jó film legyen: a témaválasztás, a gyönyörű ír helyszín és szerethető színészek csak néhány ezek közül. Mégis csak középszerű tudott lenni, és ennek oka a cselekmény egy olyan fordulata, ami arra világít rá, hogy Dorothy valójában nem többszemélyűségben szenved, hanem valamilyen sokkal misztikusabb dolog áll a háttérben. Ez a fordulat teszi elcsépeltté – és teszi lehetővé a horror címke ráaggatását – az addig drámaként egészen jól működő filmet. A film marketingesei ilyen szempontból teljesen bakot lőttek, a borítón, plakáton olvasható mondatok az Ördögűzőhöz hasonlítják, és azt állítják „A gonosz őt választotta”. Higgyétek el nekem, a Dorothy Millsnek ezekhez semmi köze. Drámába oltott pszichothrillerként sokkal jobban működik, és a történet még meglepetéseket is tartogat a néző számára. Különösen értékeltem, hogy meglepő módon megkockáztatták, hogy nem happy enddel végződik a film, ami tovább emeli az egyébként is érdekes atmoszférát.

Nem tudok haragudni a Dorothy készítőire, mert látszik, hogy komolyan próbálkoztak. Sajnálom, hogy a horrorvonalat erőltették. Személyes megjegyzésként szeretném hozzátenni a kritikához, hogy a filmet magyar szinkronnal láttam, ami valami bődületesen furcsa volt számomra. Dorothy különböző személyiségei ugyanis külön-külön szinkronszínészek hangján szólaltak meg, ami egyrészt idő előtt „lelőtte a poént”, másrészt minden izgalmat elvett Jenn Murray színészi játékából. Fogalmam sincs, mi indokolta ezt a döntést, de nem volt szerencsés.

Kinek ajánljuk: A filmet egy listán találtam, ami a disszociatív személyiségzavarral foglalkozó filmeket gyűjtötte csokorba. Aki hozzám hasonlóan „gyűjti” az ilyen pszichológiai témájú filmeket, annak nem érdemes kihagynia, de ne várjon tőle sokat. Középszerű pszichothrillerként, az átlagnál érdekesebb témával kedvelhető darab. Különleges élményt ne várjunk tőle, egyszeri szórakozásnak megteszi.

Értékelés: 6/10

Blissenobiarella