A világvége örök téma, kiapadhatatlan forrása a mai szórakoztató iparnak, legyen az film, játék, vagy könyv. Láttunk mi már mindent: idegen inváziót, természeti katasztrófát, gyilkos robotokat, nukleáris háborút stb. De még is sosem lehet megunni az újra és újra megírt világégést és az azt követő történéseket. A vermonti születésű Lilly Brooks Dalton is beállt a világvége sztorit gyártók sorába, de ő még is kilóg közülük…

A sztori két ember körül forog a közeljövőben. Sully és öt társa az emberi történelemben elsőként jutott el a Jupiterhez, hogy számtalan mérést végezzen és sosem látott dolgokat tapasztalhasson. Ám a csoport utazásának legkülönösebb élménye nem a bolygó légkörében vagy a holdjai felszínén található, hanem az éterben. Ugyanis minden előjel és magyarázat nélkül, váratlanul megszakad a kapcsolat a Földdel, és minden kommunikációs hullámhossz örökre elhallgat.

Eközben a Földön Augustine a hetvenes éveit taposó csillagász az evakuációra nemet mondva, egyedül marad egy messzi északi obszervatóriumban. A külvilág nem válaszol, a rádió és telefonok süketek, ő pedig magányosan végzi tovább munkáját, amíg össze nem fut egy különös, hallgatag kislánnyal Irissel.

Nos, ami a legfontosabb, rögtön az elején muszáj leszögeznem, hogy Az éjféli égbolt nem egy pörgős akcióregény. Aki a kezébe veszi ne így üljön neki, mert csalódás érheti, és azt nem érdemli meg ez a remek könyv. Lilly Brooks nem akart egy újabb tucatregényt írni a világvégéről, ő inkább mindezt csak háttérnek szánta, körítésnek, hogy ezáltal bemutathasson két igazán mély, és érzelmes emberi sorsot.

Mert a regény egy komoly dráma, csipetnyi apokalipszissal fűszerezve, majd egy kanálka sci-fivel nyakon öntve, ami igen különlegessé teszi. Míg más történetekben a világvége túlélésért folytatott harcot, vagy egy új világ építésének küzdelmét hozza legtöbbször, itt a maga a vég váltja meg mindkét karakter életét. A magányos, mogorva, magának való Augustine így ismeri meg igaz valóját, és mikor a világ elvesztett mindent, ő csak ekkor kap meg mindent, ekkor leli meg az igazi életet, amiben olyan dolgok buknak a felszínre, amik létezéséről eddig nem is tudott, és amiket csak nehezen ért meg. Sully és az űrhajó legénysége pedig a múltjukon és a jelenen rágódva, a kétes jövőbe tekintve fokozatosan változnak, míg végül az űrhajósnő is megleli mindazt a űr végtelenségében utazva, amit lent a Földön a vén csillagász is csak most ért el élete alkonyán: a boldogságot.

Mindezt gyönyörű tájleírások, és igazán élő mellékszereplők közreműködésével, egy tulajdonképpen szinte cselekménymentes, még is roppant lebilincselő történetbe csomagolva. Egyetlen dolog van ami egy icipicit belerondít az összhatásba, mégpedig, hogy sajnos a lezárás után sok-sok megválaszolatlan kérdéssel hagyja ott az olvasót a regény, ami egyeseket akár kellemetlenül érinthet. Kicsit olyan érzésem volt az utolsó oldal befejezte után, mintha az írónő nem is akart volna teljes egész produkciót letenni elénk, inkább az olvasóira bízta mindazt, amit ő nem mesélt el nekünk. De talán ez nem is akkora baj.

Az éjféli égbolt picit becsapós regény. Egy sejtelmes kalandregényt ígér, ehelyett egy drámát kapunk. Ez baj? Abszolút nem, sőt! Éppen emiatt tud kiemelkedni a tucatsztorik közül, hiszen olyan oldalról és olyan mélységekben ismerhetjük meg a jól ismert receptet amit nem nagyon láthattunk még.

(A regényből idén, 2020-ban George Clooney filmet készített, melyet hamarosan a Netflix feltesz a kínálatába.)

Értékelés: 9/10

Kinek ajánljuk: Mindenkinek aki nem egy szokványos apokalipszis regényt akar olvasni!

wooltur

A könyvért köszönet az Agave kiadónak, akiktől most ITT megrendelhetitek a regényt!