Nehéz gyermekkorom volt, de nyilván ez nem magyarázza meg a trash-filmek iránti érzett mérhetetlen ragaszkodásomat. Más indokot most hirtelen nem találtam, hogy miért nézek olyan alsó hangon is a (horror)nézőközönség kilencven százaléka által lesajnált, olcsó és mihaszna baromságokat, mint mondjuk ez a produkció, amelyben egy bús hűtőszekrény kezdi el legyilkolni a népet. Nyilván mikor máskor készülhetett volna e csodálatos remekmű, ha nem a kilencvenes években…

Egy fiatal pár új lakásba költözik New Yorkban, de igazából nincsenek megelégedve a körülöttük folyó dolgokkal. Viszont legalább van egy klassz kis hűtőjük, ami néha szerelőket zabál fel és csak a véres sapkájukat hagyja maradékként az egyik polcon. Később pedig a látogatóba jött anyóspajtás is a pokoli hűtő feneketlen gyomrában végzi, de persze erről is csak később szereznek tudomást. Esténként mindkettőjüket a frigóval kapcsolatos rémálmok gyötrik: míg Steve a hűtőben lakó apró emberekkel beszélget, addig Eileen a meg nem született gyermekét látja. Eileen kis idő múlva rájön, hogy a hűtő átvette a férje felette az uralmat, és imádottja már nem az, aki volt…

Ezt a gyilkos hűtőről szóló másfél órás horror-komédiát egy hosszúra nyújtott és néhol elég vontatott cselekménnyel bíró jópofa fárasztásnak tudnám leginkább nevezni. Egy romlott világban békében élni vágyó ifjú és ambiciózus pár hétköznapjait követhetjük nyomon, gyakran nem túl izgalmas eseményekkel. Persze akad bőrjakós szteppelő vízszerelő meg rockzenére való kapkodás, de igazából mindenki arra a természetfeletti abszurditásra kíváncsi, amit egy teljesen hétköznapi szerkezet vérszomjas gyilkossá válása okoz. Mint például amikor a címszereplő gépünk rockzenére éhesen nyitogatja ajtaját szerencsétlen áldozat felé, pedig még csak bedugva sincs. Vagy amikor a megbomló agyú férj megkörnyékezi kedvesét, hogy ugyan már szeretkezzen nyitott hűtőajtónál – miközben vér szivárog a masinából.

Sajnos azonban csak a film utolsó kb. öt percében szabadul el igazán a pokol, amikor a megelevenedő háztartási kisgépek betámadják hőseinket. Ezek a jelenetsorok egyszerűen zseniálisra sikerültek: ventilátorok repkednek helikopterszerek megszégyenítő módon, megvadult kukák harapnak lábakat, gyümölcscentrifuga kutyaként tereli őket. Akad egy-két véresen mókás (vagy mókásan véres?) képsor, de igazából egy átlagos(an unalmasnak tűnő) filmként kezelendő, ami egy merőben agyament alapötletre épít. Szóval, aki belekezd, az kösse fel a gatyáját, hogy ne unja meg félúton!

Értékelés: 5/10

eyescream