Közel egy évtizede találkoztam először Mike Flanagan nevével, de már a 2011-es Absentia megtekintése után felötlött bennem a gondolat, hogy ez az amerikai fiatalember generációjának egyik meghatározó horrorfilmes alkotója lehet. Aki pár ezer dollárból ilyen atmoszférát, és feszültséget képes teremteni, az bizony nagy dolgokra hivatott. Természetesen optimizmusom mögött egy jó nagy adag megelőlegezett bizalom is állt, de szerencsére az eltelt kilenc esztendő engem igazolt.

Ha végig nézzük a salem-i születésű úriember filmjeinek listáját, láthatjuk, hogy akár saját történetét (Oculus, Hush, Before I Wake), akár adaptált irodalmi művet (Gerald’s Game, Doctor Sleep, The Haunting Of Hill House) álmodott nagyvászonra, a végeredmény mindig a nagyon jó és a kiváló intervallumban landolt. Ráadásul 2016-ban még egy kétségbeejtően középszerűre sikeredett Hasbro-társasjáték adaptációt is megfejelt egy kifejezetten félelmetes előzményfilmmel (Ouija – Origin Of Evil).

Aktuális cikkem elődje, a The Haunting Of Hill House 2018 októberében landolt a Netflix virtuális tékájában, és a különösebb felhajtás nélkül érkező sorozat az esztendő egyik legkiválóbb látnivalója volt. Mind a szakma, mind a nézők imádták, ahogyan Mike Flanagan modern köntösbe bújtatta Shirley Jackson 1959-es klasszikus rémregényét.

Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a valaha készült egyik legjobb horror-sorozathoz volt szerencsénk, így azonnal elindult az agyalás, hogy miként lehetne folytatást szőni hozzá. A „szokásos” második évad ötlete szinte azonnal lekerült a terítékről, a showrunner-ré előlépő Mike Flanagan pedig a manapság nagy népszerűségnek örvendő antológia-széria mellett tette le a voksát.

A koncepció a Hill House sikeréből kiindulva egyszerűnek tűnt: végy egy klasszikus kísétettörténetet és modernizáld! Az sem árt, ha az első évadból felbukkan néhány „ismerős” arc, de ebben sincs semmi meglepő, hiszen az amerikai író/rendező már karrierje kezdete óta szívesen dolgozik ugyanazokkal a színészekkel. A második évad történéseinek centrumában Henry James munkái állnak, ezek közül is kiemelkedik az 1898-ban publikált gótikus kísértettörténet, a The Turn Of The Screw (A csavar fordul egyet).

Az alapanyag nem kevesebb, mint 28 adaptációval büszkélkedhet a színháztól a regényeken át, így magától értetődő, hogy a film és a tv világát sem hagyta hidegen a népszerű mű. A legjobban sikerült megfilmesítések közül a The Innocents (1961) mindenképpen említést érdemel, de a nagy népszerűségnek örvendő The Others (2001) is sokat merített az említett alkotásból. A közelmúltból a számomra kizárólag rossz emlékeket felidéző The Turning jut még eszembe, mint adaptáció, de jobban tesszük, ha azonnal el is felejtjük!

Szóval adott volt egy út, ahogyan érdemes megközelíteni a történetet, de az is tisztán látható, hogy önmagában az alapanyag nem egyértelmű garancia a sikerre (bár ez már a Hill House esetében is így volt). Mike Flanagan viszont ezúttal is megtalálta a tökéletes keveréket, és habár az arány a The Haunting Of Bly Manor esetében inkább a gótikus romantika felé húz, félelmetes jeleneteknek (és szellemeknek) most sem vagyunk híján.

Sajnos az aktuális évad esetében csak az első epizódot vitte rendezőként, viszont kreatív szempontból végig rajta tartotta a kezét a szérián, ami abszolút érződik is a végeredményen. Mellette olyan direktorok kaptak lehetőséget a bizonyításra, akik kivétel nélkül otthonosan mozognak a horror műfajában: Ciarán Foy (Eli, Sinister 2, Citadel), Liam Gavin (A Dark Song), Ben Howling (Cargo), Yolanda Ramke (Cargo), Axelle Carolyn (Tales Of Halloween, Soulmate) és E.L. Katz (Swamp Thing, Channel Zero, ABCs Of Death 2).

Nem kenyerem a sorozatbeli történések felsorolása, mindenkinek szeretném meghagyni a felfedezés varázsát. Annyit azonban elárulhatok, hogy Mike Flanagan jócskán csavart (rossz szópoén:)) egyet a klasszikus alapanyagon. Nem csak frissítette, de alapjaiban beleszőtte Henry James másik munkáit (pl.: The Jolly Corner, The Romance Of Certain Old Clothes, Sir Edmund Orme, stb.), köztük olyan alkotásokat, amelyek még soha sem kerültek mozgóképes adaptálásra.

A gyanútlan néző mindebből nem sokat érzékel, hiszen az elsőosztályú forgatókönyv önmagában teljes egészet alkot. Remek színészek, pazar gótikus hangulat, sötét atmoszféra és egy gyönyörűen megkomponált szerelmi történet. Ez bizony nem elírás részemről, a The Haunting Of Bly Manor egy szerelmi történet a javából. Tudom, hogy a legfőbb kritika, amelyet sokan megfogalmaztak a sorozat irányába azaz, hogy nem olyan félelmetes, mint elődje, inkább egy romantikus sztori, ezt pedig összességében én sem tudom megcáfolni.

Ugyanakkor semmi gond sincs, hiszen ez egy gótikus szerelmi történet, ami kellően sötét, tele tragédiákkal és mindezt a legmagasabb minőségi szinten prezentálva. Zsigeri félelmekről és gyögyörű emberi érzésekről szól, mindezt roppant sötét köntösbe burkolva, de összességében nagyon szépen és szívhez szólóan.

Akit ez zavar, vagy nem találja elég horrorisztikusnak, az inkább bele se kezdjen! A néhol erőltetett akcentus kivételével nincs olyan alkotóeleme a sorozatnak, amelybe igazán bele tudnék kötni. Azt viszont érdemes kiemelni, hogy az első pár rész valóban lassabb, több teret ad a karakterépítésnek, de az ötödik epizódtól kellően felpörögnek az események. Érdemes időt adni neki, nem elkaszálni az első néhány epizód után, illetve túltenni magunkat rajta, hogy nem akarnak minden negyedórában halálra ijeszteni. Ha ezt megtesszük, egy igazán remek filmélménnyel gazdagodhatunk.

8/10

afiaf