Ausztria békés országként él a fejünkben, és való igaz, hogy az osztrák bűnözési ráta az egyik legalacsonyabb egész Európában. Hiába azonban, hogy viszonylag kevés gyilkosság történik, ha olyan hírhedt bűncselekmények viszik az ország hírét a világban, mint Natascha Kampusch fogvatartása, a máig feldolgozhatatlan amstetteni rém, vagyis Joseph Fritzl esete, vagy éppen Jack Unterweger, az igen ritka, nemzetközi sorozatgyilkosé.

Fiatalkora

Johann „Jack” Unterweger 1951. augusztus 16.-án született a stájerországi Judenburgban. Édesanyja, Theresia Unterweger csaposként és pincérnőként dolgozott, amikor Olaszországban megismerkedett egy Jack Becker nevű amerikai katonával. Egyes források szerint Theresia prostituált is volt ebben az időben. A kapcsolat mindenesetre nem volt hosszú életű: a nőt terhessége alatt letartóztatták csalás vádjával, és visszatoloncolták Ausztriába, ahol életet adott kisfiának. Két évvel később, amikor ismét letartóztatták, a gyereket a nagyapjánál helyezték el annak nem kevésbé zűrös élete ellenére is.

Jack szegény körülmények között, egy egyszobás kunyhóban nőtt fel bántalmazó, alkoholista, bűnöző nagyapja mellett, aki gyakran kényszerítette rá, hogy segédkezzen a bűncselekmények elkövetésében. Nem csoda hát, hogy Jack kamaszkorára szintén a bűn útjára lépett, hiszen egész addigi életében stricik és tolvajok közt nevelkedett. Tizenhat és huszonhárom éves kora között számos alkalommal tartóztatták le, és ki-be járt a börtönből. A legtöbb alkalommal lopásokat hajtott végre, de vádolták lányok futtatásával és szexuális erőszakkal is.

Az első gyilkosság

1974-ben megtámadott egy 18 éves német lányt, Margaret Schäfert. Miután egy vascsővel leütötte, a saját melltartóját megcsomózva fojtotta meg áldozatát. A bíróságon Unterweger beismerte tettét, és azt mondta, saját anyját képzelte a helyébe, elöntötte a düh, és ezért ölte meg a lányt.

A gyilkosságért 1976-ban, 25 éves korában életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Pszichiátriai vizsgálata során elmebetegnek nyilvánították, nárcisztikus és hisztrionikus személyiségzavart diagnosztizáltak nála. Szexuálisan szadista pszichopatának minősítették, aki hajlamos a dühkitörésekre. Javíthatatlannak tartották.

A börtönévek alatt új elfoglaltságot és egyben tehetséget fedezett fel magában: írni kezdett. Az évek során írt verseket, elbeszéléseket, színdarabokat és saját önéletrajzát is papírra vetette. Mesterien manipulatív, lenyűgöző személyiségének köszönhetően elérte, hogy írásait kiadták és bár börtönben ült, országos ismertségre tett szert. Így 1985-ben olyan prominens személyek vezetésével, mint például a Nobel-díjas Elfriede Jelinek, kampány indult szabadon bocsátásáért. Szabadságát végül 15 év letöltését követően, 1990-ben nyerte vissza.

A férfi ekkorra valódi sztár lett, a bécsi kávézók krémje kereste kegyeit. Felolvasásokat tartott műveiből, önéletrajzát (Fegefeur) és másik önelemző írását (Endstation Zuchthaus) jóformán mindenki elolvasta az országban, utóbbi egy neves irodalmi díjat is elnyert. Tévés vitaműsorokban szerepelt, ahol a börtönreform fontosságáról beszélt.

Jack Unterweger kellemes megjelenésű, és elbűvölően karizmatikus férfi volt, így sikerei egymást követték. Teljesen új életet kezdhetett az írásnak köszönhetően, és jómódban, híres emberként töltötte napjait. Valódi dandy-vé vált, divatosan öltözködött, menő autóval járt, és csak úgy bomlottak utána a nők. Újságíróként, riporterként helyezkedett el az ORF-nél, az osztrák köztévénél.

Halott prostituáltak

1990. szeptember 15.-én csehszlovák kirándulók Prágától nem messze, a Moldva partján találtak egy női holttestet. A meztelen nő a hátán feküdt, testét az avar takarta. Nyaka körül még ott volt saját harisnyája, amivel megfojtották. Blanca Bockovaként azonosították, aki eladónőként dolgozott, sosem volt prostituált. Előző éjszaka egy mulatóban látták utoljára, ahonnan egy szóváltást követően elviharzott.

Pár héttel később egy az éjszakai életben közismert graz-i illetőségű nő, Brunhilde Masser eltűnését jelentették, december elején pedig Heidemarie Hammererét. Utóbbi holttestét újév éjszakáján találták meg a városszéli erdőkben kirándulók. Blancával ellentétben ő fel volt öltöztetve. Testén számos bántalmazásból eredő sérülést találtak, és az is egyértelmű volt, hogy megkötözték, mielőtt saját harisnyájával megfojtották volna. Ruházatának törvényszéki vizsgálata során számos piros szálat találtak, ami sehogyan sem illett semmihez: a hatóságok sejtették, hogy ezt a bizonyítékot a gyilkos hagyta hátra.
Pár nappal később megtalálták Brunhilde Masser holttestét is: a bomlás előrehaladottsága ellenére megállapították, hogy a halál oka szintén a harisnyájával való fojtogatás.

Az osztrák rendőrségnek ekkor még fogalma sem volt róla, hogy sorozatgyilkossal van-e dolguk, a csehszlovákiai gyilkosságról pedig nem is tudtak. Nem volt könnyű dolguk: egy prostituált holttestén általában több DNS-mintát is találnak, melyek a kuncsaftjaitól származnak, azt azonban nem tudják megállapítani, hogy ezek közül melyik lehetett az utolsó, aki a gyilkosságot elkövette. Sokáig az ország különböző, egymástól távol eső városaiban történteket össze sem kapcsolták, hiszen nem tudtak egymás eseteiről. A sorozatgyilkosság lehetősége csak akkor merült fel, amikor a média felkapta a történeteket, és a rendőrség is csak innen értesült arról, hogy országszerte hasonló módon ölnek prostituáltakat.

Nehézségeik nem szűntek a következő évben sem. 1991. márciusában újabb eltűnt nőt jelentettek, a graz-i Elfriede Schrempf-et. Holttestét csak fél évvel később, októberben találták meg, amikorra már csak csontok maradtak belőle. Négy bécsi prostituáltnak is nyoma veszett a nyáron: Silvia Zagler, Sabine Moitzi, Regina Prem és Karin Eroglu egy hónapon belül tűntek el. Holttestükre csak a következő évben bukkantak rá, és a modus operandi ezekben az esetekben is megegyezett – valamennyiüket valamelyik ruhadarabjukat megcsomózva fojtották meg.

Az áttörést az hozta meg az ekkor még egymáshoz sem kapcsolt ügyekben, hogy egy nyugalmazott detektív, August Schenner felhívta rá a figyelmet, hogy ezeknek az áldozatoknak a sérülései teljesen megegyeznek azzal, amit ő látott a ’70-es években. Fontos megjegyeznünk, hogy valamennyi nőt egy különleges, nem mindennapi csúszócsomót használva ölték meg, amit Schenner nyomozó felismert. Felvetette a rendőrségnek, hogy talán Unterweger a gyilkos.

Az Egyesült Államokban

Időközben Unterweger sikeres újságíróként egy cikksorozattal lett megbízva: mivel nem idegen környezet számára a bűnözőkkel és prostituáltakkal telített bécsi éjszaka, arról kellett kérdeznie őket, hogyan érzik magukat a gyilkosságsorozat hatására, félnek-e. Írását azzal tették még érdekesebbé, hogy Los Angelesbe küldték, hogy készítsen ott is interjúkat és hasonlítsa össze az amerikai és osztrák törvényeket és hangulatot a kérdéssel kapcsolatban. Bejelentkezett a helyi rendőrségen, akik maguk irányították el őt azokra a helyekre, ahol prostituáltakkal találkozhat. Érdekességképpen megjegyezzük, hogy ezalatt az idő alatt a hírhedt Cecil Hotelben lakott.

Mialatt Unterweger külföldön tartózkodott, a rendőrség óvatos nyomozásba kezdett a személyével kapcsolatban: Dr. Ernst Geiger, a nyomozás vezetőjének természetesen feltűnt, hogy ahogyan a férfi elutazott, Ausztriában a gyilkosságsorozatot mintha elvágták volna.

Vizsgálni kezdték Unterweger mozgását bankkártya-használatán és autóbérlésein keresztül, és arra az eredményre jutottak, hogy minden alkalommal az adott városban tartózkodott, amikor ott gyilkosság történt. Egy szemtanú megerősítette, hogy a férfi hasonlít arra, akit együtt látott Heide Hammererrel: a férfi barna kabátot és piros sálat viselt; mások pedig a bécsi áldozatok társaságában vélték felismerni Unterwegert.

Amikor az újságíró hazatért Los Angelesből, rá kellett jönnie, hogy őt gyanúsítják. Számos cikkben támadta a rendőrséget, amiért nem tudják elkapni a sorozatgyilkost. Még ekkor is sokan hittek neki, és támogatták véleményében, és hozzá hasonlóan kritizálták a rendőrség munkáját.

Ennek ellenére ők nem álltak le, és próbáltak minél több bizonyítékot gyűjteni ellene. Tudván, hogy a férfi nem csak Ausztria-szerte utazgatott, felvették a kapcsolatot az Interpollal is, akiktől tudomást szereztek a csehszlovákiai gyilkosságról is. Autója átvizsgálásakor megtaláltak egy hajszálat, amit Blanca Bockovához tudtak kötni, az első, prágai áldozathoz. Ennek köszönhetően elrendelhették a házkutatást, aminek során megtalálták Jack Unterweger piros sálját (és egy barna dzsekit is), és számos fotót Los Angelesből. Ez arra késztette Dr. Geigert, hogy felvegye a kapcsolatot a Los angelesi rendőrséggel.

Az amerikaiak készséggel álltak osztrák kollégájuk rendelkezésére, és beszámoltak róla, hogy három a városban történt prostituált-gyilkosságban folyik éppen nyomozás. Shannon Exley, Irene Rodriguez és Sherri Ann Long holttestét 1991 június-júliusában fedezték fel, azalatt, hogy Unterweger is a városban időzött. Mindhármukat megverték, megerőszakolták és végül saját fehérneműjüket megcsomózva megfojtották.

Bár továbbra is csak közvetett bizonyítékok álltak rendelkezésükre, úgy érezték, ideje letartóztatni az újságírót, akinek azonban nyoma tűnt barátnőjével, Bianca Mrakkal egyetemben. Ekkorra a nyomozásba bekapcsolódott az FBI is – akik igazolták, hogy az Unterweger által elkövetett gyilkosság valamennyi személyiségjegyét hordozzák az új gyilkosságok is. Nemzetközi hajtóvadászat indult ellenük, és mialatt szökéseben voltak, a férfi felvette a kapcsolatot az osztrák sajtó több tagjával is, akik arról cikkeztek (több esetben még fizettek is Unterwegernek az exkluzív interjúkért) hogy újságíró társukat bűnbakként kezeli a rendőrség, és ártatlanságát hangoztatták.

Végül Miami-ban fogták el őket, ahol megpróbálták felvenni a Bianca Mrak anyja által küldött pénzt.

Tárgyalása és ítélete

A letartóztatást követően magától adódott a kérdés, hogy a férfi ügyét az Egyesült Államokban vagy Ausztriában kellene-e tárgyalni. Maga Unterweger az USÁ-t preferálta kezdetben, mert tudta, hogy itt csak három gyilkossággal gyanúsítják, míg Ausztriában jóval többel. Azonban amikor felvilágosították róla, hogy Kaliforniában akár halálbüntetés is várhat rá, támogatni kezdte kiadatását szülőországának. A hatóságok is Ausztriában való elítélését támogatták, mert bár itt „csak” életfogytiglani börtönbüntetés várt rá, az ország törvényei értelmében az esküdtszék ítélethozatalakor elegendő az egyszerű többség is, míg az USÁ-ban egyhangú döntésnek kell születnie.

Bár a sajtóvisszhangnak, Unterweger közkedveltségének és a bizonyítékok közvetettségének köszönhetően nagy kockázat volt a tárgyalás végkimenetelét illetően, nem tehettek mást.

Védelmét is erre alapozták az 1994-ben indult tárgyaláson: a rendőrségnek csupán arra vonatkozóan voltak bizonyítékai, hogy még életükben Unterweger a meggyilkolt nők társaságában volt. Azon felül milyen indítéka lehetne, ennek a híres, népszerűségnek örvendő, jómódú férfinak, hogy gyilkosságsorozatot kövessen el, és tönkre tegye életét, miután az végre jobbra fordult? A férfi a tárgyalóteremben maradéktalanul kihasználta sármját és manipulációs képességeit, valósággal betöltötte a jelenléte a termet, a beszámolók szerint mintha kicsit még élvezte is volna a rá irányuló figyelmet. A hatóságok válasza Unterweger pszichológiai profiljából merített, személyiségzavarait tárta a bíróság elé és bizarr szexuális szokásait, melyek igen jellemzőek a hozzá hasonló kényszeres kéjgyilkosokhoz. Legfontosabb bizonyítékká a fehérneműkre kötözött csomók léptek elő, melyek arról tanúskodtak, hogy az összes nőt egy személy gyilkolta meg.

Elismerték, hogy bár a sorozatgyilkosok esetében nagyon ritka, hogy ne egy területről szedjék áldozataikat, mégis állították, hogy Jack Unterweger egyike az utazó-, mi több, nemzetközi sorozatgyilkosoknak.

A több hónapon át folyó tárgyalások során Unterweger lassan veszített támogatói nagy számából. Elsőként Bianca Mrak szakította meg vele a kapcsolatot: a nő bár azt állítja, hogy Jack mindig jó volt hozzá, hozzáteszi, hogy rettenetesen féltékeny személyiség volt. Maga sem tudja mit higgyen – bár a rendőrség megtalálta a férfi naplóját, amelyben írt a Bianca ellen tervezett támadásról, nem tudja elképzelni róla, hogy valaha is képes lett volna bántani őt.

Végül Jack Unterwegert kilenc gyilkosságért ítélték el: a prágai áldozat, a három Los angelesi, és öt osztrák nő haláláért kellett felelnie. Két esetben a nők holttestének megtalálásakor már csak csontvázak voltak, így nem volt megállapítható a halál oka, és ezeket nem tudták rábizonyítani a gyilkosra.

Az ítéletet 6-2 arányban hozták meg, vagyis életbe lépett az az elv, hogy az egyszerű többség szerint bűnösnek tartották. Az Egyesült Államokban ártatlan, szabad emberként élhetett volna tovább, de Ausztriában életfogytiglani börtönbüntetés várt rá. Mivel a vádlott rögtön a verdikt elhangzása után bejelentette, hogy fellebbezni fog, az ítélet nem vált jogerőssé.

Epilógus

Jack Unterweger máig indulatokat keltő és ellentmondásos történet Ausztriában. Vannak, akik évtizedek óta hajtogatják, hogy ítélete igazságtalan volt, és egy ilyen férfi nem követhetett el sorozatgyilkosságot, a bizonyítékok pedig nem voltak elég meggyőzőek.

A legmeggyőzőbbet mégis maga Unterweger szolgáltatta, alig kilenc órával az ítélet kihirdetését követően. Cellájában öngyilkos lett: felakasztotta magát rabruhájából kivett zsinórral, melyet pontosan ugyanolyan csúszócsomóval kötött meg, mint amilyet áldozatain használt.

Jack (2015)

Jack Unterweger történetét végigolvasva biztos vagyok benne, hogy sokunkban felmerül milyen izgalmas akcióthrillert lehetne forgatni belőle. Nos, az még nem készült, azonban színpadon nagy sikerrel játszották Amerika- és Európa-szerte a The Infernal Comedy című darabot, amit a John Malkovich főszereplésével készült Seduction and Despair című darab előzőtt meg. Tudomásom szerint mindezidáig egyetlen játékfilmes feldolgozása készült, és az egészen más hangvételű. De legalább osztrák.

Még annak elkészülte előtt sok évvel, 2007-ben jelentették be egy film előkészítését, ami az Entering Hades címet viselné, Michael Fassbenderrel a főszerepben. Ebből sajnos nem valószínű, hogy még lesz valami.

Elisabeth Scaharang, aki írója és rendezője is volt egyben a 2015-ös Jack címet viselő műnek, sokkal inkább Unterweger személyiségfejlődésére helyezte a hangsúlyt. Johannes Krisch főszereplésével láthatjuk, hogyan követi el első bűntényeit, járja meg a börtönt, majd onnan kikerülve hogyan alkalmazkodik a hírnévhez, kezdi el élvezni az életet, és bűvöli el a nőket.

Bármennyire is a film középpontja és húzóereje a filmnek Krisch játéka, a filmbéli karakter kialakítása engem nem tudott meggyőzni. Számomra ebben a filmben Jack nem tudott szimpatikus vagy elbűvölő karakterré válni, de az tény, hogy sajnálatra méltóvá igen. Szívesebben láttam volna Jack manipulációs készségét megjelenni.

A film nem foglal állást abban sem egyértelműen, hogy vajon Unterweger követte-e el a gyilkosságokat. Azok egyikét sem mutatja be, és mintha nem is tartaná fontosnak őket a film író-rendezője.

Összességében ki kell jelentenünk, hogy a Jack sokkal inkább egy „igaz történet alapján” készült film, amely az Unterweger-sztoriból nyert ihletet, de valójában nem azt tárja elénk.

Mindezek ellenére néhány kisebb botlástól eltekintve (mely alatt elsősorban azt értem, hogy hol megpróbálja a film elhitetni velünk, hogy a ’90-es években járunk, más jelenetekben azonban erről teljesen megfeledkezik), a Jack egy magas színvonalon elkészített, szépen fényképezett és kiváló színészekkel megpakolt mű, amit botorság volna nem ajánlanom.

Az én ízlésemnek kissé túl művészieskedő, és le kell szögeznem, hogy ettől a filmből senki nem fog Jack Unterweger lelkébe látni, de ennek ellenére kellemes szórakozást és borzongást nyújtó másfél órát tölthet vele a néző.

Kinek ajánljuk: Sajnos az Unterwegerre kíváncsi olvasóinknak nem tudom egyértelmű információforrásként ajánlani az üggyel kapcsolatban, ők inkább dokumentumfilmek között keresgéljenek, vagy olvassák el a róla írt könyveket. Másoknak, akik egy pszichopatáról szóló, lelki folyamatokkal foglalkozó filmet szeretnének látni, egy próbálkozást megér, mert annak nem rossz.

Értékelés: 6/10

Blissenobiarella