Rendszeres olvasóink már észrevehették, hogy a Serial Chillers rovat az idei évben nyitni kezdett olyan ügyek bemutatása felé is, amelyek tettese nem a klasszikus értelemben vett sorozatgyilkos. Írtunk bombagyárosról, szektavezetőről és olyan bűnelkövetőkről is, akiknek nevéhez csupán egy gyilkosság kötődik. Választásunkat igazolja, hogy ezek mind olyan esetek, amelyek hírhedtsége, jelentősége a kriminológiában számottevő, így gyakran példaként hivatkozott történetek – és nem utolsósorban játékfilmes feldolgozásuk is született. Mai alanyunk Diane Downs, akinek áldozatai saját gyermekei voltak – érthetetlennek tűnő tetteinek elmesélésére számos könyv, dokumentumfilm és egy Farah Fawcett főszereplésével készült tévéfilm is vállalkozott már.

Elizabeth Diane Frederickson Downs

Diane Downs 1955. augusztus 7.-én született az arizonai Phoenixben, tizenéves szülők legkisebb gyermekeként. Hiába, hogy Willadene és Wes Fredericson szerették gyermekeiket, fiatalságuk és éretlenségük miatt nem igazán voltak alkalmasak a gyereknevelésre; képtelenek voltak szoros kötődést kialakítani lányukkal.

Az iskolában Diane jól boldogult, ha a tanulásról volt szó, azonban szociális élete menthetetlen volt. Szülei szigorú baptista nézetek szerint nevelték, tiltották számára a divatos ruházatot, ezért társai nem fogadták be maguk közé. Csúnyácska, sokat csúfolt lány volt ezekben az időkben, ami örökre nyomot hagyott a személyiségén, megvetette magát.

Amikor tizenegy éves lett, apja molesztálni kezdte. Bár Diane elmondása szerint ezen alkalmakkor apja „csupán” simogatta, és ennél komolyabb paráznaság nem történt, de hamarosan rendszeressé vált, és ez így volt éveken keresztül. Diane elmondta, hogy éppolyan csendben maradt el apja szexuális érdeklődése iránta, mint ahogy elkezdődött, és Wes Frederickson újra átlagos szülővé vált, mintha mi sem történt volna. Diane ekkor tizennégy éves volt, és megváltozott apja megengedte neki, hogy új iskolába iratkozzon, divatos frizurát vágasson és felújítsa ruhatárát. Diane kívül-belül kicserélődött, és szeretetre éhezve viselkedése is kihívó lett, amire hamarosan sok fiú felfigyelt.

Steven Downs, az egyik fiú a középiskolából első látásra beleszeretett a csinos lányba. Hamarosan elválaszthatatlanok lettek, és az érettségiig egy pár is maradtak. Ekkor egy időre el kellett válniuk egymástól: Steve-et besorozták a haditengerészethez, Diane pedig főiskolára ment. Rendszeresen leveleztek egymással, kapcsolatban maradtak, de idővel Diane elgyengült a kísértéstől. Bár szüzességét Steve-nek ígérte, egy évvel később kirúgták az egyházi iskolából promiszkuózus életvitele miatt.

Ennek ellenére Steve kitartott mellette, és visszatértekor, 1973. november 1.-án összeházasodtak.

Boldogtalan házasság

A házasság már a kezdetektől fogva gyenge lábakon állt. Steve csak részmunkaidős állást talált, Diane pedig nagyon hamar rájött, hogy hiába szökött el otthonról középiskolai szerelmével, ez nem igazán nyújt számára kitörést, sokkal inkább látta domináns apja másolatának, és úgy érezte, cseberből vederbe került.

Csak akkor érzett megnyugvást, amikor végre teherbe esett: egy kis életet hordhatott a szíve alatt, és ez első ízben adta meg számára azt a szeretetet, ami után egész életében epedezett. Úgy érezte, végre hatalmat kapott a saját élete felett, és maga irányíthatja azt. Amikor azonban Christie 1974 októberében megszületett, vissza kellett térnie megszokott feladataihoz – férje kiszolgálásához, aki nem törődött azzal, hogy már egy újszülöttet is el kell látnia, és részmunkaidős bolti eladói pozíciójába. Diane-t a teljes szétesés, az összeroppanás fenyegette, de tudta, mi az az érzés, ami kigyógyíthatja: rövid idő után újra teherbe esett. Második gyermeke, Cheryl Lynn 1976 januárjában jött a világra.

1976 és 1977 során a házasság tovább romlott. Diane több alkalommal is elhagyta férjét a gyerekekkel együtt, de végül mindig visszatért, mikor férje rátalált valamelyik rokonánál. Mindketten boldogtalanok voltak a kapcsolatban, annak ellenére együtt maradtak, hogy mindkettejüknek voltak kalandjai a házasságon kívül is. Időközben Steve soknak találta a két gyerekről való gondoskodást, ezért vazektómiát végeztetett magán, Diane-nek pedig minden meggyőződése ellenére 1978-ban abortusza volt.

Diane mintha csak arra várt volna, hogy történjen valami. Unatkozott és roppant dühös volt, az élet elszaladt mellette, és semmilyen magának tett ígérete nem vált valóra. Az abortusz miatt is szörnyű érzései voltak. Újra gyermekre vágyott, de ezúttal nem a férjétől.

1978-ban a család Mesában élt, ahol Diane és Steve ugyanabban a mobilház-gyárban dolgozott. A gyártósoron szúrta ki magának a férfit, akit elcsábított, és hamarosan növekvő pocakjának köszönhetően újra a felhők felett járt. Danny 1979 karácsonya után pár nappal született meg.

Bár Steve tudatában volt annak, hogy a fiú nem az övé, elfogadta és saját gyermekeként szerette. A házasságot a csecsemőnek köszönhető új impulzusok sem hozták rendbe, és alig egy évvel később Downs-ék a válás mellett döntöttek. Diane összeköltözött harmadik gyermekének apjával, és az első perctől fogva nagy változások kezdődtek benne. A feleséglétből kiszabadulva ledobta magáról a társadalmi és különösen a baptisták elvárásait, azonban anyai kötelességeit is hanyagolni kezdte. Gyermekei szeretete korábban drog volt számára, amitől erősen függött, ekkor azonban ez az igény teljesen kimúlt benne. Jobban szeretett dolgozni járni, bárhová, csak ne kelljen otthon lennie. A gyerekeket rábízta bármelyik útjába akadó bébiszitterre. A gyermekeiről való gondoskodás teherré vált számára: egyedülálló anyaként nem volt könnyű élete, és úgy gondolta, a gyerekek akadályozzák abban, hogy felkeltse a férfiak érdeklődését.

Végül sikerült egy teljes állásban elhelyezkednie és 1981-től postai dolgozó lett. Munkahelyén javarészt férfiak vették körül, és újra átélhette azt a népszerűséget, amit középiskolában is, hiszen három gyermek után is csinos nő maradt. Egy nős kollégájába beleszeretett és kapcsolatba kezdtek. A férfit Robert Knickerbockernek hívták, Diane egyszerűen Nicknek becézte, és teljesen odáig volt érte. Közös életüket tervezgette, de a férfi hamarosan szakított vele. Diane képtelen volt elfogadni, hogy újra egyedül maradt, és megpróbált mindent megtenni, hogy visszaszerezhesse a férfit: szerelmeslevelek százaival bombázta.

Robert később a hatóságoknak elmondta, hogy házasélete rosszul alakult, Diane-nek pedig „híre volt” ekkoriban; könnyű kalandnak ígérkezett számára, mikor belement a kapcsolatba. Semmiképpen sem akart leragadni mellette, és különösen nem vágyott három gyerekről gondoskodni, amit vele is közölt. A nő azonban a megszállottja lett a szakításuk után, és mivel Nick arra hivatkozva hagyta el őt, hogy nős ember, Diane még a felesége megölésével is fenyegetőzött leveleiben, hogy újra együtt lehessenek. Elmondása szerint nagyon megkönnyebbült, amikor Diane-t Oregonba helyezték át.

Diane azt állította, hogy Nick megígérte neki, hogy utána jön majd Oregonba, hogy együtt éljenek, de ennek ellentmondanak megtalált levelei, amelyek legjava felbontás nélkül érkezett vissza hozzá. Nick szerette volna rendbe hozni házasságát, és megbánta a viszonyt.

A támadás

1983. május 19.-én, egy csütörtöki napon este 11 óra előtt pár perccel Diane Downs piros Nissanjával a legközelebbi kórházhoz hajtott gyermekeivel. Kétségbeesetten kiáltozott, hogy valaki megtámadta őket, és lelőtte a gyerekeket. A vele elsőként foglalkozó mentősök elhűltek, amikor a kocsiba benézve látták, hogy a három kisgyerek vérben úszva fekszik. Első pillantásra megállapították, hogy nagyon közelről érték őket a lövések.

A gyerekeket mellkasukon sebesítették meg, a hátsó ülésen fekvő két gyerek közül Danny fuldoklott, az anyósülésen elhelyezkedő hétéves Cheryl Lynn-en már nem tudtak segíteni. A nyolcéves Christie és a hároméves Danny operálható volt, és mindkettejük életét sikerült megmenteni, ami valóságos csoda volt az elszenvedett vérveszteség, szívmegállás fényében. Danny esetében komoly esély volt a bénulásra, és hogy további életét kerekesszékben kell majd töltenie, de állapotát stabilizálták.

A kórházi személyzet teljesítette kötelességét, és kihívta a rendőrséget. A közvetlen veszély elhárultával egyre fontosabbá váltak az égető kérdés, mégis mi történhetett. Ki képes három kisgyerekre ráfogni a fegyvert és meghúzni a ravaszt?

Az anya, Diane erre elmondott egy nehezen hihető történetet, ami később a címlapokra került: hazafelé tartottak egy barátjuktól, amikor egy „kócos hajú idegennek” megállt. A férfi integetéséből arra következtetett, hogy a férfinak segítségre lehet szüksége. Ahogy lehúzódott, a férfi azonnal rálőtt a gyerekekre.

A rendőrség bár gyanúsnak találta a történetet, rögtön reagált. Nagy erőkkel kezdték keresni a Diane által megjelölt úton és annak környezetében a férfit. Mindeközben Diane szokatlanul nyugodtan viselkedett, és miután a karján lévő felszínes sérüléseket is ellátták, a helyszínre ment a rendőrökkel. Visszatérve közölték vele gyermekei állapotát, és Cheryl Lynn halálát, amit szintén elképesztően nyugodtan fogadott. Amikor Danny túlélési esélyeiről beszéltek neki, meglepődve annyit kérdezett: „Szóval a golyó elkerülte a szívét? Nahát!”

Amikor lehetőséget kapott rá, Diane nem volt férjének, a gyerekek apjának telefonált a kórházból, hanem elsőként elhidegült szeretőjét, Nicket hívta fel.

 

A nyomozás

A nyomozók nem tudták mire vélni az anya nyugalmát, de kezdetektől fogva gyanúsnak tartották a sztorit. Sejtésük beigazolódni látszott, amikor az első eredmények megérkeztek a ballisztikai vizsgálatokról: a gyerekeket ért lövéseket .22-es kaliberű töltényekkel, vélhetően egy pisztolyból lőtték ki. A .22-es kaliber igen gyenge, ám rendkívül elterjedt, elsősorban önvédelmi célokra használt típus. A sérülések körüli lőpornyomokból első pillantásra tudni lehetett, hogy a lövéseket nagyon közelről adták le, különösen az anyósülésben ülő Cheryl esetében. Az autóban maradt vérnyomokból megállapítható volt, hogy a lövések a vezetőülés felől érkeztek, ami egybevágott az anya elmondásával, miszerint a támadó az ő ablakán nyúlt be a fegyverrel.

Az anyáról a következőket tudták meg: a 27 éves nő postásként dolgozott, akit nemrégiben helyeztek át Arizonából. Válása utána maga kérvényezte az áthelyezést, hogy közelebb lehessen szüleihez, az ekkor már Oregonban élő Willa és Wes Fredericksonhoz. Diane elmondása szerint ő és a gyerekek egy gyors vacsorát követően egy barátjához, Heather Plourdhoz mentek látogatóba. Heather pár nappal korábban mondta el barátnőjének, hogy szeretne venni egy lovat, Diane pedig talált egy hirdetést, amit meg akart mutatni neki. Mivel annyira közeli barátok nem voltak, nem ismerte a másik nő telefonszámát, ezért úgy döntött, személyesen látogatják meg – legalább a gyerekeket is kimozdítja otthonról pár órára.

Hazafelé tartva egy addig ismeretlen úton akadt meg a szeme, és azt gondolta, hogy a gyerekek szívesen veszik majd a városnézést, ezért arra fordult. Itt találkozott szembe a férfival, aki az út közepén állva integetett, mintha segítségre lenne szüksége. Leírása szerint a férfi fehér bőrű, húszas évei végén járt, 175 cm magas, 70-75 kg. Sötét haja hosszúra volt hagyva, borostás volt, farmerdzsekit és kifakult pólót viselt.
Lefékezett, és kiszállt a kocsiból, mire a férfi elővette pisztolyát és az autó kulcsait követelte. Ő ellenált, mire a férfi elsétált mellette, és a vezetőülésen benyúlva rálőtt a gyerekekre. Ezután dulakodni kezdtek a kulcsok megszerzéséért. Sikerült visszaülnie a kocsiba, ekkor a férfi rá is rálőtt (ez okozta a karján lévő sérülést), a gázra taposott, és azonnal a legközelebbi kórházba hajtott.

A nyomozóknak gyanús volt a történet – egy ilyen elhagyatott úton melyik háromgyermekes anya állna meg egy férfinak? Ha meg is áll, a támadó miért nem őt öli meg elsőként? Diane sérülései sem voltak teljesen ismeretlenek számukra: számos esetben láttak már hasonló karlövést, amelyekről kiderült, hogy a gyilkos magának okozta őket, hogy elterelje a gyanút önmagáról. Furcsának találták azt is, hogy amikor az anya végre bemehetett gyerekeihez a kórterembe, Christie – bár beszélni nem tudott -, rendkívül rosszul reagált anyja közeledésére: szemében rettegés volt, pulzusa elképesztő magasságokba ugrott az anyai ölelés hatására.

Diane történetével kapcsolatban a kételyek egyre szaporodtak. Ahogyan újra és újra el kellett mesélnie, mi történt, apró változtatások csúsztak be. Időközben megtörtént náluk a házkutatás is, amely során a nő két általa birtokolt fegyverről számolt be – meg is találták őket, porosan, használaton kívül -, ám az előkerült Steve Downs elmondása szerint a nőnek három fegyvere volt, köztük egy .22-es pisztoly. A pisztoly birtoklását Diane következetesen tagadta. Az autóban rengeteg volt a vér, azonban a vezetőülés előtt és a kormánykeréken egyetlen cseppet sem találtak. Ugyanez volt igaz a lőpornyomokra is, amiből szintén arra következtettek, hogy a támadó a vezetőülésben ülve adta le a lövéseket.

Ekkor már senki nem hitt a hatóságoknál Diane Downsnak, csak az volt a kérdés, hogyan fogják rábizonyítani, hogy ő lőtte le saját gyermekeit. Ráismertek benne a cselszövő, hazudozó típusú bűnelkövetőre. Kiderítették ex-szeretője kilétét is, Nick pedig őszintén és nyíltan beszélt a rendőrökkel: felfedte, Diane hogyan zaklatja őt és feleségét, hogy a nő milyen instabil valójában. Majdhogynem nyilvánvalóvá vált: Diane azért ölhette meg gyermekeit, mert úgy vélte, útjában állnak, miattuk nem lehet élete szerelmével.

A gyerekek mellé állandó őrséget és pszichológust rendeltek ki, és abban reménykedtek, hogy ha a bizalmat sikerült felépíteni bennük, talán felfedhetik majd az igazságot. Állapotuk bíztatóan javult.

Letartóztatás

A hatóságok biztosak voltak az anya bűnösségében, azonban nem volt meggyőző erejű bizonyítékuk ellene: sem a gyilkos fegyver, sem egy szemtanú nem állt rendelkezésre, pedig ezek nélkülözhetetlenek lettek volna elítéléséhez.
A gyerekek a nyomozás e pontján védelem alá kerültek: Diane többé nem látogathatta meg őket. Ennek oka az volt, hogy Diane fel volt háborodva, amiért gyanúsítottként kezelik, és azzal fenyegetőzött, hogy a gyerekeket elviszi a kórházból. Christie titokban egy nevelőcsaládhoz került, Danny-t azonban még a kórházban kellett tartani egy ideig.

1983 telén és 1984 tavaszán Diane körbehaknizta az amerikai médiát az áldozat szerepében mutatkozva. Szimpatikus anya-szerepe, vonzó külseje – egy kicsit hasonlított Lady Dianára, amire öltözködésével csak ráerősített – a média kedvencévé tette, bár bizonyos csatornák kétkedtek igazában. Idővel az általa adott interjúkkal csak egyre mélyebbre ásta saját sírját: sokaknak feltűnt, mennyire önzően beszél az őket ért támadásról, és mennyire érzelemmentesen. A felvételeken gyakran mosolygott, nevetgélt, viccelődött, viszont sosem sírt, ami meglehetősen szokatlan volt egy ilyen esetben.

Diane érezte ezt, a nyomozókkal való kapcsolata egyre viharosabbá vált, és kezdett kétségbeesni. Felkereste egy régi szexuális partnerét, és ismét teherbe esett – talán a régi érzések hiányoztak neki, talán megnyugvást keresett a terhességében, talán csak szimpatikusabb szeretett volna lenni a közvélemény szemében. Egy tv-interjúban azt mondta: „Azért estem teherbe, mert hiányzik Christie, Danny és Cheryl. A gyerekeket nem lehet helyettesíteni, de a hatást, amit rám gyakoroltak, igen. Szeretetet adtak, elégedettség-érzést, stabilitást, és okot arra, hogy tovább éljek, és boldog legyek.” Nem utolsó sorban a terhesség arra is alkalmas lehetett, hogy csökkentsen a rá kiszabott ítélet súlyosságán.

A fordulat azzal állt be, hogy Christie végre elkezdett beszélni. Az elszenvedett agysérülései miatt nagyon komoly rehabilitációs munkára volt szükség, hogy újra képes legyen beszélni, és még a pszichológiai akadályokat is le kellett küzdeni. Azonban jó jel volt, hogy bár még nem tudta körvonalazni a támadás estéjén történteket, emlékezett rá.
A detektívek úgy döntöttek, megkockáztatják a letartóztatást és a tárgyalást, így Diane Downs-t 1984. február 28.-ai letartóztatását követően egy rendbeli emberöléssel és két rendbeli emberölési kísérlettel vádolták meg.

Tárgyalás és büntetés

A tárgyalás során a kórházi dolgozók felidézték Diane Downs furcsa viselkedését gyerekei kezelése során. A nő egyáltalán nem aggódott értük, sokkal inkább volt saját magával elfoglalva. A legfontosabb tanúvallomás Christie Downsé volt, aki saját anyja ellen vallott, és elmondta az igazságot: anyjuk volt az, aki a vezetőülésben hátra fordulva egyesével lelőtte őket.

Amikor Christie mindezt kimondta, a tárgyalás gyakorlatilag eldöntött volt. Diane, aki mindaddig a támadás és a rendőrség mártírjaként, áldozataként híresült el, egycsapásra olyasvalakivé vált, akin az igazságszolgáltatásnak kell bosszút vennie.

Az elvégzett pszichiátriai vizsgálatok során nárcisztikus, hisztrionikus és antiszociális személyiségzavart diagnosztizáltak nála. E hármas jól körülhatárolja Downs személyiségét: a bizonytalan, szeretet nélküli gyerekkorban kialakult manipulációs képességeit is magyarázva indokolja egocentrizmusát, másokkal való nemtörődömségét, labilis és felszínes érzelmi életét, mohóságát, a társadalmi beilleszkedés szabályainak figyelmen kívül hagyását.

Az ítéletet 1984. június 14.-én hirdették ki, minden vádpontban bűnösnek találták. Oregon államban ezidőben nem létezett a halálbüntetés, de a lehető legszigorúbb büntetést szabták ki rá: életfogytiglan, plusz ötven év börtönbüntetés. A bíró a kihirdetéskor hozzátette, hogy azt remélik, a vádlott soha többé nem lehet szabad.

Büntetését egy 1987-es szökést követően magasabb biztonsági besorolású börtönben töltötte. Első szabadlábra-helyezési meghallgatása 2008-ban volt, ahol továbbra is ártatlannak vallotta magát. Kétévente lett volna lehetősége a meghallgatásra, azonban 2010-ben megtagadták tőle további tíz évre. Idén, 2020-ban újra lehetősége nyílik, hogy meggyőzze a hatóságokat arról, hogy szabadon engedhetik, már nem jelent veszélyt a társadalomra. Diane Downs jelenleg 65 éves.

Utóélet

Az ítélet kihirdetése és a büntetés megkezdése között Downs életet adott negyedik gyermekének, Amy-nek, akit miután apja is megtagadta, egy szerető család adoptált. A Rebecca Babcock néven élő nő egész életében nyíltan beszélt biológiai anyjáról, és szereplést is vállalt ezzel kapcsolatban.

Nick és felesége együtt maradtak, házasságuk megerősödött, és ma is boldogan élnek együtt.
Steve Downs-hoz nem kerülhettek gyerekei, mert nem találták alkalmasnak egy ilyen traumán átesett gyerekek felnevelésére. A kerekesszékbe került Danny-t és Christie-t az ügyész, Fred Hugi és felesége fogadták be. Becky-vel ellentétben ők a védett magánélet mellett döntöttek, és visszavonultan élnek.

Diane rendszeresen ad interjúkat a börtönből is, melyekben továbbra is ártatlanságát bizonygatja. Legutóbb a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban is megszólalt: a COVID-19 a börtönben is felütötte fejét, és ennek kapcsán Diane-nel is készítettek egy interjút, amiben a vírust Edgar Allan Poe A vörös halál álarca című művében olvasottakhoz hasonlította, és kifejezte, mennyire aggódik gyermekeiért, akik már 40-es éveikben járnak.

Az évek során számos módon igyekeztek feltárni az ügy részleteit a nagyközönség előtt, ezek közül a legfontosabb talán Ann Rule könyve, a Small Sacrafices. Időről időre készülnek újabb dokumentumfilmek az esetről, a legfrissebb éppen idén nyáron az abcNews gondozásában: My Mother’s Sins címmel.

Small Sacrafices (1989)

Az 1989-ben készült két részes tv-film (ami valójában már minisorozattá minősíti) Ann Rule kriminológiai témájú sztárszerző azonos című könyvéből készült Farah Fawcett főszereplésével. (Ann Rule Ted Bundy jóbarátja volt, és akkor kezdett bűnügyi témájú könyveket írni, amikor róla kiderült az igazság)

A főszereplő színésznő talán valaha volt legjobb alakítása viszi el igazán a hátán ezt a háromórás tévéfilmet, de a cselekményt is magával ragadóan adaptálták. A film a true crime-szubzsáner iskolapéldája (egyben egyik első darabja), lassan bontakoztatva ki a fordulatokat mindvégig izgalmas és leköti a nézőt.

Farrah Fawcett élete szerepét kapta meg (nem véletlen, hogy Emmy-re és Golden Globe-ra is jelölték érte) a szociopata Diane Downs megformálásával, és megszolgál minden elismerést a többnyire csak dekoratív külsejéért foglalkoztatott színésznő. Az ügyész szerepében látható Ryan O’Neil szintén nagyot alakít, kettejükért érdemes végig nézni a Small Sacrafices-t.

A film igazi erőssége a dramaturgia: nem dramatizálták túl az eseményeket, mindent életszerűen, valóságosan mutatnak meg, és a nézőt érzelmileg is bevonva azokba.

Kinek ajánljuk: Ajánlom mindazoknak, akiket az ügy mélyebben is érdekel, ugyanis a nyomozás olyan aspektusaira is kitér a film, amelyeket én cikkünk hosszának kordában tartása miatt kihagytam.

Értékelés: 8/10

Blissenobiarella