E fórumon nem először zengünk ódákat az ausztrál horrorfilm-gyártásról. Az ország, ahol egészen a ’70-es évekig tiltva volt ez a műfaj, azóta nagyhatalommá vált, és az ausztrál művek között olyan, rövid úton hivatkozott klasszikussá vált darabokat is megtalálunk, mint például a The Babadook. A Relic 2020 egyik legváratlanabb, talán legkülönlegesebb horrorja, ami tovább öregbíti a szigetország hírnevét a zsánerben.

A Relic az elsőfilmes író-rendező, Natalie Erika James munkája, melynek során különös érzékenységgel kalauzol bennünket a félelmek, a rettegés egy olyan „országrészébe”, ami sokunk számára lehet ismerős. A film által körül járt téma ugyanis az időskori demencia, illetve az a bánat és szenvedés, amit a családtagok élnek át szerettük betegsége miatt. James elmondása szerint saját életéből merítve írta a filmet, édesanyja is Alzheimer-kórban szenvedett.

A Relic azonban egészen más szemszögből közelíti meg a jelenséget, mint tette mondjuk Ördögűzés: Deborah Logan története, az ugyanis az Alzheimer-kórral kapcsolatban csupán a felszínt kapargatta, és sokkal inkább a mainstream-horror felé fordult a jumpscare-es ijesztgetéseivel (a kissé blőd végkifejletet nem is említve). Ez a film a hangsúlyt teljes egészében a lelki folyamatokra helyezi, a konkrét ijesztegetés csupán audio-effektekkel történik, a néző pedig teljes figyelmét a nagyszerű színészi munkára fordíthatja.

A történet egy család három generációjának nőtagjairól szól. Anya és lánya együtt mennek el a nagymamához látogatóba, mert a szomszédok már pár napja nem látták. A hölgy valóban nincs otthon, és hamarosan jobbnak látják, hogy a rendőrséget is értesítik az eltűnéséről. A keresés megkezdődik, azonban Edna pár nappal később úgy jön haza, mintha mi sem történt volna. Nem emlékszik rá, hol járt, mi történt vele (vagy legalábbis nem akarja elmondani), és az előrehaladott demencia jeleit kezdi mutatni. Nem mindig ismeri fel családtagjait, paranoiássá válik, szélsőséges hangulatingadozásokon esik át és személyisége is megváltozik.

Mindeközben a házban tapasztalt egyéb gyanús jelek miatt a három nő egyszerre kezdi úgy érezni, hogy valamilyen megbúvó, démoni erő veszi át a hatalmat a család legidősebb tagja felett, így válik a Relic kamaradráma és pszichohorror mellett nagyszerű „szellemházas” horrorrá is egyben, melyet a film vége felé a Cronenberg legszebb éveit idéző testhorror vált fel.

A film kulcsa az atmoszférateremtés, ez az, amiben egészen példás darab. A ház sötét zugai, a bőrünk alá kúszó zene és a megválaszolatlan kérdések lassú folyama még úgy is folyamatosan lekötik a néző figyelmét, hogy valódi cselekményben viszonylag szegény darabról van szó. A Relic nagyon erős szimbolizmussal dolgozik, valójában az egész mű nem más, mint egy allegória életről, halálról, családi örökségről és az élet körforgásáról. Nyilván sokan asszociálnak Ari Aster 2018-as remekművére, az Örökségre, és az összehasonlítás nem alaptalan. A Relic azonban sokkal költőibb, sokkal elegánsabban ijesztő és sokkal nehezebben fogyasztható film, mint az volt – nem hiába nem is pályázik „az év horrorja” címre.

Szépen fényképezett film, de kissé talán sötétebb képekkel operál a kelleténél. Kamaradarab lévén nem meglepő, hogy a mű legerősebb pontja a kimagasló színészi játék, különösen az Edna szerepében látható Robyn Nevin esetében. A három színésznő alakítása szívbemarkoló történetté varázsolja a filmet, ami az arra érzékeny nézőt igazán mélyen fogja érinteni.

Hiszem, hogy Natalie Erika James nevét érdemes megjegyeznünk, mert első filmje alapján olyan rendezőnek tűnik, aki képes újítani a műfajban és valódi művészi értéket létrehozni.

Kinek ajánljuk: Az utóbbi évekből az Anyám! és az Örökség című filmekhez, illetve a The Babadookhoz tudnám leginkább hasonlítani a Relicet ami a művészi szándékot és a film atmoszféráját illeti. Akik azokat szerették, jó eséllyel ezt is fogják. Ha ez nem mond semmit, olyanoknak ajánlom, akiket nem untatnak a jóformán cselekmény nélküli, viszont a lélek mélyére hatoló, szimbolikus filmművek.

Értékelés: 8/10

Blissenobiarella