Ha azt a szót halljuk vagy olvassuk valahol, hogy ‘túszejtés’, legtöbbször egy amerikai eset jut eszünkbe, vagy talán közel-keleti, Magyarország neve azonban fel sem merül. Pedig itthon is volt ilyen, ráadásul éppen abban a történelmi korszakban és politikai berendezkedésben, amelyben elvileg elképzelhetetlen lett volna. 1973 elején, bár a hatóságok a hírek kiszivárgását gőzerővel próbálták megakadályozni, mégis mindenki ugyanarról beszélt: következzen a balassagyarmati túszdráma.

 

A kiindulópont

1973. január 7-én, vasárnap este, a téli szünet végeztével a balassagyarmati Geisler Eta Leánykollégium lakói visszatértek szállásukra. 10 óra körül egy testvérpár, név szerint Pintye András (19) és Pintye László (17) fegyverekkel a kezükben besétáltak a kollégium első emeletére, ahol az egyik szobába összeterelték az emeleten tartózkodó összesen 20 lányt. Eleinte figyelmetlenségüknek hála még öten képesek voltak kisurranni (ők értesítették a környéken cirkáló járőröket), a szökés után viszont a fiúk elbarikádozták magukat és foglyaikat, onnantól kezdve se ki, se be nem lehetett közlekedni.

A rendőri intézkedés lassan és nem túl hatékonyan kezdődött meg, hiszen azelőtt még soha nem volt ilyenre példa. Olyannyira nem voltak tisztában azzal, mi ilyenkor a teendő, hogy magasabb státuszban lévő belügyeseket is bevontak, valamint mesterlövészek, más rangú katonák és munkásőrök érkeztek az épület elé, a városban pedig elrendelték a szükségállapotot. A fiúk szülei is a helyszínre értek, akik próbáltak a lelkükre beszélni, de ez is kudarcba fulladt. Amikor már végképp nem tudtak mit kitalálni, a rendőrök értesítették a balassagyarmati kórház pszichiátriai osztályának főorvosát, Dr. Samu Istvánt. Ő volt az egyetlen, aki be tudott jutni a lányok szobájába, vihetett nekik élelmiszert, vizet, a kint strázsáló fegyvereseket pedig információkkal látta el. Gyorsan felmérte a helyzet súlyosságát, s az időhúzásban látta a megoldást: azt mondta a fiúknak, ügyüket Moszkvában, a Kreml-ben fogják elbírálni, ez azonban eltart egy darabig. Az ígéret szerencsésen visszafogta az indulatokat, máskülönben már sokkal hamarabb kezdetét vette volna a vérontás.

 

A Pintye-fiúk

Andrást és Lászlót a környéken mindenki ismerte. Apjuk a szobi-miskolci határőrkerület párttitkára volt, anyjuk a pártbizottság egyik személyzeti előadója. A két szülő elhanyagolta gyermekeit, ők pedig megfelelő nevelés hiányában állandó jelleggel bajba keveredtek. A kisebbik békésebb természetű volt, de bátyját mindenben vakon követte. Ő pedig konkrétan terrorizálta Balassagyarmat lakóit, lopott, átszökdösött a határon Csehszlovákiába, viselkedésével elérte, hogy kitiltsák Budapestről, az iskola befejezése után otthagyta a munkahelyét, ez akkoriban közveszélyes munkakerülésnek számított, amely elzárást vont maga után, de apja, hatalmának köszönhetően, mindig elsimította ügyeit. Annyi becsület azért mégis volt a papában, hogy úgy gondolta, jót tenne fiának egy kis idő a hadseregben, ezért Andrásnak január 8-án meg kellett volna jelennie a sorozáson.

A fiatalembernek természetesen esze ágában sem volt a honvédség kötelékébe lépni, elhatározta, inkább Nyugatra szökik. A nagybetűs Nyugat úgy jelent meg lelki szemei előtt, mint a szabadság és a bőség abszolút megtestesítője, maga a tejjel-mézzel folyó Kánaán. Így jött a túszejtés ötlete, ugyanis ezzel az eszközzel akarta kicsikarni az állami vezetőktől, hogy kaphasson útlevelet, valutát, járművet és szabad utat a budapesti Ferihegyi repülőtérre. Testvérén kívül először még néhány cimboráját is beavatta tervébe, a srácok azonban megijedtek és egy ponton kiszálltak. A Pintye-fiúknak viszonylag könnyű volt fegyverhez jutniuk, apjuk munkahelyéről, a határőrségi laktanyából csempészték ki azokat. Egy csipetnyi bosszú is vegyült a történetbe: azért esett a választás éppen erre a kollégiumra, mert ott lakott egy lány, akinek András udvarolni akart, ám ő kikosarazta.

 

A végkifejlet

Nem csupán szükségállapot volt a városban, hanem teljes hírzárlat is, részben a hatóságok tétova viselkedése, részben pedig a prominens Pintye-szülők miatt, az információ azonban mégis futótűzként terjedt. A bent rekedt lányok szülei őrjöngve követelték a vezetőktől, hogy azonnal csináljanak valamit, óriási volt a nyomás. A feszültségeket csak fokozta, hogy a bent raboskodó lányok annyira megviselt pszichés állapotba kerültek, hogy többen öngyilkosok akartak lenni. Egy óvatlan pillanatban ismét néhányan kereket tudtak oldani, így a fináléban már csak 12 foglyuk volt.

Az újabb szökésektől András iszonyatos haragra gerjedt, s ettől egyre vadabbul kezdett viselkedni. Ez folyamatos ordibálást és szitkozódást jelentett, illetve azt, hogy ezentúl senki nem mehetett ki wc-re, a szobában kellett intézni ezeket a dolgokat, s ez rettenetesen megalázó volt. A követelései is azt mutatták, hogy kezdi elveszíteni a kapcsolatot a realitással, a korábbi, lefüggönyözött autóbusz helyett például már páncélos harckocsit kért, hogy azzal mehessenek öccsével a reptérre, és a kívánt valuta összege is egyre magasabbra kúszott. Az állandó idegfeszültségben telő napok alatt László volt az, aki emberibben viselkedett a lányokkal, ám arra ő sem volt hajlandó, hogy szabadon eressze őket (még úgy sem, hogy idő közben egyikükkel igencsak összemelegedtek).

A dráma végül január 12-éig tartott. András egy óvatlan pillanatban az ablakhoz sétált, mert körül akart nézni odakint, s ekkor a másodperc tört része alatt egy szemfüles mesterlövész lelőtte. Miután őt sikerült hatástalanítani, az épületet megrohamozhatták a különféle fegyveres csoportok és mindenkit épségben kimentettek. A lányokat egytől-egyig kórházba vitték kiszáradás, alultápláltság és poszttraumás stressz-szindróma tüneteivel, Lászlóra pedig hosszas börtönbüntetés várt. A Pintye szülők a városban uralkodó lincshangulat miatt már napokkal korábban elhagyták lakásukat. Egyetlen este alatt pakolták össze a holmijukat, nevet változtattak és ismeretlen helyre költöztek.

 

Utóélet

Az igazságszolgáltatás ezúttal nem késlekedett: a pert már 1973. februárjában megtartották. Azt megelőzően a rendőrség házkutatást végzett a testvéreknél, szobájukban további, kézzel barkácsolt fegyvereket találtak. Pintye László 15 év börtönt kapott, később, jó magaviselete miatt 11 év után, 1984-ben szabadult, s akárcsak szülei, ő is megváltoztatott személyazonossággal kezdett új életet, valahol messze. A vádlottak padján ült még az a néhány ember is, akik kezdetben benne voltak a buliban, de visszaléptek, ők, bűncselekmény előkészítésében való részvétel vádjával enyhébb büntetésekkel megúszták.

A balassagyarmati eseményeknek három könyv állít emléket. 1986-ban jelent meg Végh Antal tollából a Könyörtelenül című regény, 2007-ben egy balassagyarmati civil szemtanú, Finta Kata írta meg emlékeit kisregény formában, Túszdráma Balassagyarmaton címmel, valamint Hatala Csenge több éves kutatómunka után, 2015-ben publikálta Hírzárlat című szociográfiáját. Tizenöt esztendővel az eset után elkészült a film is, amely a Túsztörténet címet kapta. Az alábbiakban ezt fogom bemutatni, elemezni.

 

Túsztörténet (1989)

A Túsztörténetet 1988-ban forgatták és 1989-ben mutatták be, a rendező Gazdag Gyula volt. Ugyancsak 1989-ben a főszereplő, Berencsi Attila megnyerte a San Sebastián Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb férfi főszereplő díját. Berencsi neve egyébként azok számára lehet ismerős, akik látták a Szerelem első vérig című romantikus tinidrámát, illetve annak folytatásait. A 80-as években karrierje üstökösként ívelt fölfelé, annak ellenére, hogy őt magát a színészet hidegen hagyta, sokkal inkább zenéléssel akart foglalkozni. A filmben szereplő lányok néhányuk kivételével nem voltak hivatásos színészek, és mivel nagyrészt amatőrökből állt a csapat, tényleg olyan volt az egész, mintha igazából is túszdráma zajlott volna éppen, a reakciók abszolút ösztönösek voltak. Érdekesség még, hogy a film elején látható gyerekkori fényképek valójában a Pintye testvéreket játszó két színész gyerekkori fényképei, nem a valós személyeké.

Az alkotás nagyon élethűre sikeredett. Szinte tapintani lehet a drámát a levegőben, a hirtelen ránduló arcizmok, a villanó szemek, a csenddel váltakozó kétségbeesett sikolyok és kiabálások mind ezt érzékeltetik. Ez egy olyan krimi, amelyben az emberi lélektan – mind fogva tartói oldalról, mind áldozati oldalról – előtérbe kerül. Berencsi kiválóan alakítja a terroristát, ezt a szerepet mintha rá öntötték volna. A film hibája, hogy a mai nézők ingeréhségét nem biztos, hogy kielégíti, kevésbé mozgalmas, sokkal inkább lassúnak, vontatottnak hathat.

 

 

 

Kinek ajánljuk: Mindenkinek, aki kíváncsi az első magyar túszdráma történetének hiteles részleteire.

 

Értékelés: 7/10

 

 

 

 

Norka